A Digital Detox Day alkalmából a szerkesztőségünk úgy döntött, ideje próbára tennünk magunkat. Kiderült, hogy van köztünk olyan, aki rendszeresen tart digitális detoxot, más most először döntött úgy, hogy egy napig távol tartja magát a kütyüktől.
Ideje újraírni a régről jövő szokásokat! – Marcsi
Szeptember 5., szombat, életem első digitális detox napja. 8:15-kor kelek, beteszek egy kapszulát a kávéfőzőbe és már hallom is, ahogy folyik a fekete ital az előző nap odakészített csészébe. A kávémmal az asztalomhoz sétálok, a szemem még félig csukva. Bekapcsolom a számítógépem, megnyitom a pénteki e-maileket és dolgozni kezdek. Közben a telefonomon csekkolom az Instagramot is, kíváncsi vagyok, hogyan teljesített a woohoo. a héten. Eltelik egy óra, lassan felébredek, és bevillan a kép: ma van az a nap, amikor távol kellett volna maradnom a munkától, számítógéptől, telefontól. Persze nevetek a dolgon. Közben meg mégis van bennem egy kis szomorúság, jó ideje automatikus és természetes, hogy szombaton 2-3 óra munkával indítom a hétvégét. Így csúszott át az én digitális detox napom vasárnapra. Hogy ne fussak bele újra a szombati hibámba, már este felkészültem a másnapi kihívásra. Mivel korábban még soha nem próbáltam magam távol tartani a digitális eszközeimtől, pláne a telefonomtól, nehezebben ment, mint elsőre gondoltam. Reggel a piacon indítottam a napot, a telefonomat otthon hagytam, hogy csírájában fojtsam el a kísértést. A piac, ahova járok mindig nyüzsög, nagyon jó a hangulat, most a sarokban egy háromfős zenekar is muzsikált a zöldségek és különféle termelői finomságok között válogató vásárlóknak. Ahogy megláttam őket, már nyúltam is a táskámba a telefonért, hogy készítsek egy fényképet, de gyorsan rájöttem, ez most nem fog menni. Sebaj, gondoltam, ha nincs telefon, akkor a fejemben készítek fotót a pillanatról. Ez a mindfulness technika egyébként valóban működik, ha koncentrálsz egy jelenetre, szeretnéd megjegyezni, eltárolni a memóriádban, akkor sikerülni is fog, csak figyelj meg minden apró részletet. Délután kirándulni mentünk Vácra. Normális esetben legalább 20 fotót készítettem volna a városról és a Dunáról, de ezúttal be kellett érnem azzal, hogy jól megnézek magamnak mindent és a képeket elraktározom a már említett délelőtti hangulat mellé. Az úton hazafelé azon gondolkoztam, miben volt más ez a nap, és rájöttem, hogy évek óta most először nem léptem ki az időből és a térből. Ugyanis a social media vagy az interneten való kóricálás nekem ezt jelenti, egyfajta menekülés, ha unatkozom, szomorú, mérges, szórakozott, vidám vagy épp fáradt vagyok. A net az a hely, ahol félretehetem minden aktuális érzésemet, amivel épp nem tudok vagy akarok megküzdeni és foglalkozhatok minden mással, mondjuk a világgal vagy a többi emberrel. Vasárnap délután, ahogy utaztunk vissza a városba pontosan éreztem, hogy hol ebben a hiba. Ezért, na, meg a lelkem és a mentális egészségem miatt ezentúl minden vasárnap digitális detoxot tartok.
Digitális detox saját szabályok szerint – Bori
A munkám évekkel ezelőtt az online térhez kötött – sőt, inkább hozzáláncolt. Észre se vettem, mennyire normalizáltam a késő este érkező emaileket, hívásokat, üzeneteket, aztán a szakmai értelemben vett FOMO teljesen rátelepedett az életemre: aggódtam, hogy nem válaszolok valamire időben vagy nem az elsők között veszek észre egy hírt a világhálón. A fél szemem mindig a telefonomon volt, míg egy ponton már attól is rosszul lettem, ha meghallottam az értesítések hangját a mobilon és néha csak szerettem volna a falhoz vágni – az egyik barátnőm meg is említette, rosszul érinti, hogy a találkozóinkon végig figyelem a kijelzőt és nem vagyok teljesen jelen a beszélgetésben. Mindez azért érdekes, mert emiatt egy ideje igyekszem (ha nem is egy teljes napra, de néhány órára) digitális detoxot tartani és nem foglalkozni a megválaszolatlan üzenetekkel. A szeptember 5-i dátum könnyített pályának számított: szombat révén nem lehetett kifogás az sem, hogy szükség van az ébresztőhöz egy kütyüre. A polcomon tornyosuló 40 olvasatlan könyvvel pedig legalább egy hónapnyi Digital Detox Dayt tarthatnék – szerencsére könnyen és órákra bele tudok merülni egy-egy regénybe. Erre a napra nem terveztem programot, így sem navigáció sem fotózás miatt nem kellett hozzányúlnom a telefonomhoz és a társaság is adott volt, hiszen (a könyvek mellett) családi körben töltöttem az egész hétvégét. A nehézségi faktort a barátokkal való beszélgetés hiánya okozta – 2020-ban különösen felerősödött az igény, hogy nap mint nap (akár röviden) jelezzük egymásnak, jól vagyunk. Támogatom a detoxot és szeretem néha ignorálni a mobilom, de úgy érzem, ez csak akkor működőképes hosszútávon, ha mindannyian megalkotjuk a saját játékszabályainkat: én például azt, hogy nem gond, ha fel szeretnék hívni valakit – ettől még elszakítottam magam a digitális tértől és a munkától.
Életem értesítések nélküli 24 órája – Edit
Habár a hétfői szerkesztőségi megbeszélésen még igyekeztem lebeszélni a csapatot a szombati digitális detoxról, utólag nagyon hálás vagyok, hogy parancsra és nem önszántamból, 24 órára hivatalosan is elszakadhattam a telefontól. Az a típus vagyok, aki minden percben attól fél, ha nem nézi a közösségi és híroldalakat, akkor lemarad valami nagyon fontosról. Ebből adódóan pedig valahol munkamániásnak is tartom magam, ergó: az életben nem lett volna olyan, hogy én önként és dalolva parkolópályára tegyem a telefont. Eddig. #digitaldetoxday #iamwhole Annyiban csaltam, hogy pénteken este felkészítettem a tőlem 260 kilométerre élő családomat, el fogok tűnni, senki ne ijedjen meg – nem raboltak el, nem hagytam el a telefonomat és nem kerültem kórházba sem -, mert nem vagyok elérhető. Nem sikerült mindenkit értesíteni, így az egyik barátnőm egészen az esti órákig várt, majd akkor írt a páromnak: „Edit 21 órája nem elérhető. Ugye nincs semmi baja?” Nem ő volt az egyetlen. Bár a nővérem tudta, hogy detoxon vagyok, azért küldött egy befotózott ruhadarabot a barátomnak, hogy ugyan mutassa már meg a képet nekem és véleményezzem. Nem tettem meg. A kora reggeli órák egyébként kínkeservesek voltak, mivel a reggeli kávé mellett szoktam a legtöbb időt eltölteni a telefonomon, még rosszabb volt hallani a délelőtt folyamán, ahogy az értesítések érkeztek. Végül a környéken tett autós kirándulással próbáltuk elterelni a figyelmem.
A digitális detox lélektani jelentősége egyáltalán nem elhanyagolható: aznap, szeptember 5-én kora délután már szinte lubickoltam ebben az élethelyzetben. Furán hangzik, de több idő volt magamra, időutaztam. Az egész felidézte bennem a gyerekkort, amikor még nem függtünk az elektronikus kütyüjeinktől, volt eleje és vége a beszélgetéseknek, és nem végtelen szófolyamokban kommunikáltunk Messengeren vagy Viberen. Sokkal jobban tudtuk értékelni a személyes találkozókat, megragadtuk (nem a telefon kamerájával!) és a szemünkkel fényképeztük le, „tettük el” a pillanatot, az „ott jártam” tényét. Közben pedig végig volt bennem egy nagy adagnyi szabadságérzet is: ebben a 24 órában egy pillanatra sem akartam megfelelni senkinek és semminek, csak lenni. Legfőképp jelen lenni.
Életre szóló élmény modern technika nélkül – Cinti
Alaposan felkészültem életem első digitális detox napjára: péntek este még elküldtem néhány emlékeztetőt: „holnap ne keress, nem leszek telefonközelben”, majd a barátnőmmel lefixáltuk a szombati program időpontját és a kapucsengőm számát, amit mindig elfelejt. Bevallom, egy kicsit furcsa érzéssel hajtottam álomra a fejem, olyan volt, mintha mindenkitől el kellett volna búcsúznom, mert egy napra megszűnök létezni. Legalábbis az éterben.
Reggel kifejezetten jólesik, hogy ébredés után nem a telefonom görgetésével töltöm az időt, hanem egy bögre kávéval a kezemben ülök az erkélyen és a gondolataimba merülök. Lehúzom az utolsó kortyot és magabiztosan megjegyzem, ez gyerekjáték lesz. Ám hamarosan szembetalálom magam az első buktatóval. A barátnőm már megérkezett és mindent előkészítettünk a közös programunkhoz, a batikoláshoz, már csak a zene hiányzott. Nyúlok is a laptopom után, hogy elindítsak valamit a Spotify-on, amikor nekem szegezi a kérdést „És mi a helyzet a detoxszal?”. Végül felteszek egy bakelitlemezt, ami nagyjából 15 percig szól. Megfordítani már nem tudom, ugyanis a könyökömig textilfestékes vagyok. Nem probléma, majd mi éneklünk. Nem elég, hogy egyikünknek sincs elfogadható énekhangja, hamar kiderül, hogy a Boci, boci tarkán kívül nem sok dalnak tudjuk fejből a szövegét. Ennek ellenére remekül éreztük magunkat. Mondják: „jó társaságban repül az idő”, egyedül viszont ez a kihívás már kevésbé könnyű. Egyre nehezebben bírom ki, hogy ne nézzem meg, milyen értesítés miatt villan fel a képernyő. Gyorsan keresek valami elfoglaltságot, hogy kiűzzem a gondolatot a fejemből. Később mégis többször azon kapom magam, hogy a telefon akaratlanul a kezembe kerül, amit gyorsan le is teszek, amikor ezt realizálom. Ez a nap rávilágított arra, a mondern technika az életem szerves részévé vált. Már észre sem veszem, hogy milyen kényszeresen nyomkodom a telefonomat, sokszor céltalanul. Köszi, Detox Day, erre a jövőben biztosan odafigyelek! A nap másik tanulsága: több offline programot kell szerveznem, mert életem egyik legjobb délutánját töltöttem el a barátnőmmel, aminek minden egyes pillanatát a jelenben tudtam megélni.
Nyitókép: woohoo.
