Megdöbbentő dolgokat árult el a közös munkáról Harry herceg könyvének szellemírója

A Tartalék című könyv szellemírója, J.R. Moehringer beszámolt arról, milyen volt a herceggel dolgozni, a családjánál élni és hogyan tudott kapcsolódni ő maga Harry történetéhez.

J. R. Moehringer Pulitzer-díjas újságíró és író a New Yorker magazinban számolt be arról, milyen volt a két évnyi közös munka Harry herceggel. A szellemíró megosztotta, hogyan működtek együtt a Tartalék című könyv kapcsán, hogyan gondoskodott róla Meghan és miként vette védelmébe Harry, mikor a lesifotósok letámadták.

Első benyomás

Moehringer elmondta, hamar megkedvelte Harry-t: „Azonnal havernak neveztem, ami megnevettette. (…) A történetéhez – ahogy nagy vonalakban felvázolta – hamar kapcsolódni tudtam és dühítőnek találtam. Groteszk volt, ahogyan idegen és hozzá közelálló emberek bántak vele”.

J.R. Moehringer
J.R. Moehringer, Pulitzer-díjas újságíró, Harry herceg könyvének szellemírója. Fotó: Leonardo Cendamo / Getty Images

Közös gyász

A szerző azt is hozzátette, hogy az édesanyjuk halála miatti gyász is közel hozta őket egymáshoz.  Moehringer édesanyja nem sokkal a találkozásuk előtt hunyt el. „Gondolkodtam azon, vajon meglesz-e a kémia közöttünk. Megvolt, és azt hiszem, ennek egy meglepő oka van. Diana hercegnő huszonhárom évvel az első beszélgetésünk előtt halt meg, édesanyám, Dorothy Moehringer pedig éppen nemrég. A gyászunk mégis ugyanolyan friss volt” – írta. Később hozzátette: „Utólag visszagondolva azonban azt hiszem, önző módon üdvözöltem az ötletet, hogy végre beszélhetek valakivel arról, milyen érzés, amikor felhívnád az anyukádat, de már nem tudod.”

Lakva ismerszik meg…

Moehringer a könyv megírása során többször is Harryvel és családjával maradt a montecitoi otthonukban. Egyszer az íróval tartott felesége és gyermekei is, kétszer pedig egyedül töltött időt a hercegi párral. Az író esszéjében erről is beszámolt: „Harry elrabolta lányom, Gracie szívét a hatalmas Vaiana (Moana) tudásával. Azt is elmondta, hogy a kedvenc jelenete az, amikor Heihei, a vicces csirke elveszett a tengeren”. Moehringer a pár vendégházában szállt meg, ahol Meghan és Archie meglátogatták délutáni sétájuk során. „Meghan tudta, hogy hiányzik a családom, ezért folyton tálcákat hozott étellel és édességgel” – mondta az író, sőt azt is hozzátette, hogy Meghan játékokkal is meglepte Moehringer gyermekeit.

Meghan Markle és Harry herceg
Meghan Markle és Harry herceg (Fotó: Chris Jackson/Getty Images)

Szakmai viták

Az esszében Moehringer felidéz egy késő esti Zoom egyeztetést, amely során a könyv szerkesztési munkáit végezték Harryvel. Egy ponton azonban komoly vita támadt közöttük. Ugyanis Harry egyik történetének más csattanót képzeltek el. A herceg itt arról mesélt, milyen volt, amikor katonai kiképzése részeként egy olyan szimuláción kellett részt vennie, ahol elrabolták, megverték és megkínozták. Amikor pedig az egyik „terrorista” néhai édesanyját, Diana hercegnőt szidta, Harry élesen visszavágott. Ezt pedig mindenképp a könyvben is be akarta mutatni, míg az író kihagyta volna. Parázs vita támadt közöttük, Harry elmesélte, hányszor kérdőjelezték meg szellemi képességeit az élete során, ezért hagyta volna bent a mondatot. Végül Moehringer meggyőzte, ez itt inkább elveszi a történet erejét, mint hozzáad. A herceg, miután megenyhült, pimaszul odaszólt az írónak: „Nagyon élvezem, hogy így megdolgoztatlak”.

Célkeresztben

Amikor kiszivárgott, hogy Moehringer a szellemírója a herceg könyvének, lesifotósok kezdték el követni őt és feleségét. Akkor is ott voltak, amikor a fiukat óvodába vitték és rengeteg hamis szalagcím jelent meg az íróról. Ez rendkívül dühítette őt, ezért Harry-t hívta fel tanácsért.

Harry rendkívül együttérző volt. Megkérdezte, hogy a családom rendben van-e, fizikai leírásokat kért a minket zaklató emberekről, megígérte, hogy telefonál, hátha lehet valamit tenni. Mindketten tudtuk, hogy semmit nem lehet tenni, de mégis. Hálát éreztem, és némi szánalmat is. Keményen dolgoztam, hogy megértsem Harry windsori megpróbáltatásait, és most láttam, hogy semmit sem értek az egészből. Az empátia a tapasztalathoz képest szinte semmi. Egyik reggel éreztem, hogy kétségbeesetten vágyom rá, hogy a Tartalék című könyv lapjain újra visszavágjak a médiának azért, amit Harry-nek születése óta el kellett viselnie” – írta Moehringer.

Harry herceg Tartalék
Harry herceg: Tartalék című könyve. Libri.hu, 7115 Ft

Valódi indíték

Az író arról is beszélt, mi indította Harry-t arra, hogy kiadja könyvét. „Miközben én mindig is a történetmesélést és a jeleneteket hangsúlyoztam, Harry nem tudta félretenni azt a vágyát, hogy könyvével cáfoljon minden valaha róla megjelent hazugságot. Természetesen tudta, hogy egyesek eleinte megdöbbennek majd. „Mi a fenéért beszél erről Harry?” De bízott benne, hogy hamarosan látni fogják: mert valaki más már beszélt róla és hamis módon” – osztotta meg az író.

A palota csendje

A könyv megjelenésekor egy bennfentes forrás mondta, hogy arra számítottak, a memoár csak rövid ideig lesz hír, aztán elfelejtik. Azonban „a részletesség miatt, ahogy bizonyos kapcsolatokról beszámol a könyvben, a média által jelenleg is mikroszkóp alatt vannak”.

Egy másik forrás elmondta, hogy Vilmos herceg  – akit több váddal is illet öccse, sőt fizikai összeütközésről is mesél egy Meghan-ről szóló vita során – teljesen összetört a könyv megjelenése után. „Nem hagyja figyelmen kívül, amit az öccse róla írt. Azonban az indulatoknak még le kell csengeniük. Ezen komolyan gondolkodni kell” – mondta a királyi család ismerőse.

Forrás: Harper’s Bazaar

Nyitókép: Harry herceg III. Károly király koronázásán. WPA Pool / Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: