Megszületett Blake Lively és Ryan Reynolds negyedik babája – a színésznő különös módon tudatta a gólyahírt

Hétvégén hattagúra bővült a Reynolds család, a színésznő azonban egészen szokatlan módon jelentette be az örömhírt.

Hova lett a pocak?

Blake Lively már a baba érkezését sem szokványos módon közölte: a nagyközönség úgy szerzett tudomást a színésznő várandósságáról, hogy Lively gömbölyödő pocakkal érkezett a tavalyi Forbes Power Women’s Summit eseményére. Most pedig pici világrajöttét is hasonlóan humorosan közölte. A hétvégén egész Amerika Super Bowl lázban égett, így Lively megosztott egy fotóválogatást az Instagram-oldalán, amihez csak annyit fűzött: „Elfoglaltak voltunk a Super Bowl hétvégén”. Az első képen férje és anyósa mellett mosolyog, ám a terhespocakja eltűnt. Természetesen azonnal záporozni kezdet a kommentek. „Lemaradtam valamiről?”, „Hová tűnt a pocak?”, „Megszületett a baba?”. Bár a sztárpár eddig nem kommentálta a hírt, Lively alakján egyértelműen látszik, hogy már nem várandós. Lényegében tehát így jelentették be, hogy negyedik gyermekük is világra jött.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Blake Lively (@blakelively) által megosztott bejegyzés

Anyatigrisként védi gyermekeit

A színészpár 2012-ben házasodott össze, és gondosan ügyelnek rá, hogy gyermekeiket megóvják a reflektorfénytől. Arra törekszenek, hogy a hétéves James, az ötéves Inez és a kétéves Betty gyerekkora ugyanolyan átlagos legyen, mint bárki másé. A színésznő 2016-ban bővebben mesélt a gyereknevelésről és hangsúlyozta, hogy számukra az a legfontosabb, hogy megvédjék a gyerekek nyugalmát. Ryan hagyományos nevelést kapott, és azt akarjuk, hogy a gyerekeink is ugyanolyan normális életet éljenek, mint mi. Nem akarjuk elvenni tőlük a gyerekkorukat.” A színésznő tavaly nyilvánosan is felszólalt, amikor egy lesifotós engedély nélkül fényképezte a gyerekeit. 

Marad a nőuralom?

A szülői feladatokból egyformán kiveszik a részüket. Reynolds tavaly bejelentette, hogy szünetet tart a színészkedésben, hogy több, és elsősorban minőségi időt tölthessen a gyerekeivel. Az újszülött kisbaba nevét és nemét továbbra sem tudjuk, így egyenlőre csak találgatni lehet, hogy vajon kiegyenlítődik a nemek aránya a Reynolds családban, vagy továbbra is nőuralom marad.

Forrás: Harpersbazaar

Nyitókép: Dia Dipasupil / Getty Images