Megválasztották az idei év strandételét

Ha a magyar tenger partján is ínyenc fogásra vágsz, akkor semmiképp ne hagyd ki az év strandételét, a Balatoni nyelvest.

Ha strand, akkor elsősorban a lángos és a palacsinta jut mindenkinek az eszébe. A Balatoni Kör által kilencedik éve meghirdetett, Az év strandétele versenynek pont az az egyik célja, hogy a túlmutasson a megszokásokon, a nehezen emészthető, egészségtelen fogásokon, és természetesen a gasztronómiai érték és látvány sem elhanyagolható a döntésük során.

A cél az egészségesebb ételek népszerűsítése

Idén tizennégy étel „indult” a megmérettetésen, melynek eredményhirdetésére augusztus 3-án került sor a Kalóz Bisztróban, Fővényesen. A versenyt komoly érdeklődés övezte. Ahogy korábban Kardos Gábor, a verseny ötletgazdája kiemelte, látható, hogy sok helyen már évről évre nagyon tudatosan készülnek a versenyre. Pont ez volt az egyik alapvető cél, hogy a strandbüfék minőségi versengését erősítse a díj, valamint, hogy a korábban egészségtelen, nehezen emészthető ételek által dominált strandkínálatot megújítsa. Az egészségesebb ételek népszerűsítése a jelek szerint igen jól sikerült, hiszen a kreatívabb balatoni strandkonyhák esetében mára evidenssé vált, hogy friss, helyi és minőségi alapanyagokkal dolgoznak.

A győztesek, fotó: Balatoni kör

A győztes: marhanyelv lepénykenyéren

A győztes, azaz a 2023-as év strandétele a Balatoni nyelves nevű alkotás lett, a balatonalmádi Terasz Bisztrótól. Az esztétikai látványnak sem utolsó fogás, helyi termelőtől származó marhanyelv, amit lepénykenyéren szervíroznak. A bisztró a kezdetektől arra törekedett, hogy minőségi választékot nyújtson a Balatonalmádi Wesselényi strand kínálatában. A klasszikus strandételek mellett mindig törekedtek arra, hogy valami kis újítás, és modernizálás is legyen a felhozatalukban.

A 2023-as év díjnyertes strandétele a Balatoni nyelves. Fotó: Balatoni Kör Facebook

A legjobb bisztró kategória nyertese: Hideg tökfőzelék feltétlenül, a balatonboglári Gianpierros étteremtől

A legjobb vegetáriánus strandétel:  Zellerravioli – blansírozott zellerbe „csomagolt” csiperkegombapép, az alsóőrsi Fogas Bisztrótól

Az év felfedezettje: Balaton Pil Pil lángos, a Balatonmáriafürdői Lángos Worldtől

Az Év jóárasított strandétele pedig a Party harcsali, a vonyarcvashegyi Party Hangulat kínálatából.

Forrás: balatonikor.hu

Nyitókép: A győztes étel, a Balatoni nyelves (fotó: Heim Alexandra/Balatoni Kör)

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)