Az állandó veszekedések megmérgezik a párkapcsolatot, a miénk pedig épp ezért került komoly veszélybe. Döntenünk kellett: mindent felrakunk egy lapra és megoldást keresünk, vagy szétköltözünk, és külön folytatjuk.
Legyen szó bármekkora összhangról, szenvedélyről, szerelemről vagy szeretetről, együtt élni valakivel nem egyszerű. Legalábbis számomra sosem volt az, és ezzel még sokan vannak így. Egy kapcsolat többnyire kemény munka, tudatosan kell dolgozni azon, hogy a hétköznapi problémák ne árnyékolják be a boldogságunkat. Bevallom, sokszor ott kell lennem fejben ahhoz, hogy az önös érdekeim, a pillanatnyi kedvem, a hangulatváltozásaim, a sérelmeim vagy épp a büszkeségem ne kerekedjen felül rajtam. Hogyan maradjak empatikus, türelmes, hogyan tudom megadni a másiknak azt a tiszteletet, amit megérdemel, miközben a saját problémáim és érzéseim nyomasztanak, és minden mást félretolnak? Hogyan érezzük jól magunkat együtt úgy, mint az elején, miközben a szakadék szélén táncolunk, méghozzá egyre gyorsabban, és már egyikőnk sem hisz igazán abban, hogy ez megoldható? Érzelmileg megsemmisítő veszekedések és balhék után magamba roskadva át kellett értékelnem a helyzetet, és rájöttem, hogy rossz irányból közelítettem meg a problémát.
Mély hullámvölgyben ragadtam
Nem voltam boldog. Ebben az időszakban költöztünk össze a párommal, illetve nem sokkal később felmondtam a munkahelyemen, és egy teljesen új projekthez csatlakoztam. Ezek a változások fenekestül felforgatták az életem, és úgy éreztem, képtelen vagyok követni a gyors események diktálta tempót. Megtettem a számomra szükségesnek tűnő lépéseket a boldogságomért, mértani pontossággal igyekeztem megtervezni a jövőmet, és azt gondolom, jó döntéseket hoztam, de mégsem tudtam élvezni az új kihívásokat. Elkövettem azt a hatalmas hibát, hogy elfelejtettem jól érezni magam, hiányzott a pozitív attitűdöm, ami nélkül hiába is vártam a feloldozást a szorongás alól. Sokszor nem is az számít, hogy mit csinálunk, hanem, hogy milyen a hozzáállásunk.
Én csak a hibákat kerestem az életemben, hogy kijavíthassam őket, de ezzel a szemlélettel csak még több problémát generáltam.
Nem tudtam lazítani, hátradőlni, elengedni azt, amin tudtam, kár agyalni. Őrlődtem a türelmetlenségem miatt.
A stressz lett a hobbim, és szépen lassan mindenkitől távolodni kezdtem, nem élveztem mások társaságát. Ez a kapcsolatomon látszott meg leginkább. Olyan banális dolgokon kezdtünk veszekedni a párommal, amiken ma már csak nevetünk. Botrány lett abból, hogy ki hova tette a szennyesét, összevesztünk a tévé hangerején, egy-egy szó miatt is képesek voltunk marni egymást. Egyik vita követte a másikat, és azon kaptuk magunkat, hogy képtelenek vagyunk kitörni az örvényből, és visszatalálni egymáshoz. Imádkoztam, hogy csak egy nap teljen el vita nélkül, s még ha ez meg is történt, ugyanúgy húztuk a szánkat a másikra. Ezen a ponton úgy láttuk, menthetetlen a helyzet. A pillanat, amikor megéreztem, hogy már csak egy hajszál választ el attól, hogy elveszítsem, felnyitotta a szemem.
Nem lehetsz boldog mással, amíg nem találod meg a lelki békéd
Nem a rosszul működő kapcsolatom bénított meg és vette el az életkedvem, hanem épp ellenkezőleg: a saját belső viharaim tették lehetetlenné azt, hogy kikapcsolódjak, felszabaduljak és egyszerűen csak jól érezzem magam. Biztos hallottad már azt a mondást, hogy aki egyedül nem érzi jól magát, nem lehet boldog egy párkapcsolatban. Saját bőrömön kellett megtapasztalnom, hogy senki másra nem számíthatok ilyenkor, csak magamra. És nem azért, mert nem tenne meg mindent a másik, hogy újra őszintén mosolyogjak. Csak azután lélegezhetek fel, ha megküzdök a saját démonjaimmal, amíg viszont ez nem történik meg, a másik kudarcot vall minden alkalommal. Te meddig tudnád elviselni az érzést, hogy nem vagy elég a másiknak, hogy nem tudod boldoggá tenni?
A tehetetlenség épp úgy megöli a kapcsolatot, mint a sorozatos viták.
Minden fejben dől el
Amint felismertem, hogy a hiba nem a kapcsolatomban volt, már nem csak az motivált, hogy nem akarom őt elveszíteni. Újra felcsillant a remény, hogy van megoldás. És volt. Először magamban kellett tisztáznom a dolgokat.
Átértékeltem az életem, és prioritásokat állítottam fel. Azóta sem hagyom, hogy a munka felőröljön és tönkretegye a szabadidőm. Ehhez meg kellett tanulnom hátrahagyni a gondokat, ez volt a legnehezebb. Nincs titkom, egyszerűen nem tudtam és nem is akartam tovább cipelni a terheket. Már nem ostorozom magam olyanért, amin nem tudok változtatni. Nem kezelek mindent elkerülhetetlen feladatként, inkább kihívásként tekintek rájuk. Ha tehetem, kizárom azt, ami nem tesz boldoggá, továbbá mérlegelem, hogy mennyi energiát érdemes belefektetnem valamibe.
Sokszor buzdítottak arra, hogy sose adjam fel, de idővel rájöttem, hogy néha igenis lehet, sőt, fel is kell adni.
Van, ami egyszerűen nem ér annyit, hogy belegebedjünk. Persze, ha sikert érsz el, büszke lehetsz magadra, de ha ott állsz, hogy megcsináltad, és ez nem tesz boldoggá, abba a hibába esel, mint én. Sokszor hiába hajtottam, de ennek vége. Úgy döntöttem, ha szükséges, megengedem magamnak, hogy feladjam. A kapcsolatomat viszont nem kellett feláldoznom.
Tudatosan kizártunk minden problémát, amikor együtt voltunk, elképesztő türelemmel fordultunk a másik felé. Támadás helyett kérdezni kezdtünk, minden kommunikációs problémát kiküszöböltünk. Az előzékenység és az empátia átsegített minket a legnehezebb napokon. Meglepően gyorsan megoldódott az összes problémánk. Újra nevetni kezdtünk, az együtt töltött idő nem veszekedéssel, hanem szórakozással telt. Bebizonyosodott, hogy a korábbi viták ellenére sem halványult az egymás iránt érzett szeretetünk, és nem volt tévedés, hogy anno egymást választottuk.
Persze ez nem azt jelenti, hogy a viharfelhők végleg elvonultak. Tovább kell dolgoznunk azon, hogy amit megmentettünk, továbbra is működjön. Mindig lesznek újabb nehézségek, de csakis rajtunk áll, hogyan nézünk szembe velük. Nem szabad abba a hibába esnünk, hogy másokra vetítjük ki a rossz érzéseinket, vagy hogy hagyjuk, hogy az események maguk alá temessenek minket. Életre szóló tanulási folyamat az, hogy tudatosabban lássuk magunkat, jól értsünk másokat, és megfelelően kezeljük kapcsolatainkat. Ezek azok a dolgok, amiket nem lehet az iskolapadban elsajátítani, mégis elengedhetetlenek ahhoz, hogy teljes életet éljünk.
Bármivel is küzdesz, ne feledd:
- Csak te magad gondoskodhatsz a saját boldogságodról.
- A kapcsolatod stabil alapja te magad lehetsz, ha harmóniában vagy önmagaddal.
- Nézz magadba, lehet, hogy a lelki viharaid torpedózzák a kapcsolatodat!
- Csak olyan dolgokat hajszolj, amik tényleg hozzájárulnak ahhoz, hogy boldog lehess!
