Megvan a 2021-es év szava, és nem, nem a világjárvánnyal kapcsolatos szó lett a befutó

A Collins Dictionary idén az „NFT”, azaz nem-helyettesíthető token kifejezést választotta az év szavának, amely olyan kifejezések elöl happolta el az első helyet, mint a „crypto” és „cheugy”.

A glasgow-i székhelyű Collins Dictionary a honlapok, az újságok és folyóiratok, a közösségi média, valamint a rádiós, televíziós és magánbeszélgetések (azért ezen megütköztünk egy pillanatra – a szerk.) átvizsgálása után választja ki minden évben az év szavát, vagyis azt az angol kifejezést, amelynek megugrott a használata az adott időszakban. 2018-ban az „egyszerhasználatos”, 2019-ben a  „klímasztrájk”, tavaly pedig a „lockdown” kifejezés vitte a prímet. A múlt héten arra is fény derült, melyik kifejezés lett 2021 szava. Idén az „NFT”, vagyis a nem-helyettesíthető token rövidítése kapta meg ezt a címet.

nft
Forrás: Collins Dictionary

A Collins szótár meghatározása szerint az nft „egy blokkláncban regisztrált egyedi digitális tanúsítvány, amelyet egy eszköz, például műalkotás vagy gyűjthető tárgy tulajdonjogának rögzítésére használnak.” Az NFT-k egyfajta virtuális aláírásként viselkednek, igazolják a műalkotás hitelességét. A blokklánc, amelyben regisztrálták a tulajdonjog megromolhatatlan bizonyítékaként szolgál. Ez azt jelenti, hogy az „eredeti” műalkotások és tulajdonosaik mindig azonosíthatók a blokkláncon keresztül, még akkor is, ha egy képet vagy videót széles körben reprodukálnak. Márciusban például az Everydays: The First 5000 day nevet viselő digitális műalkotás 69,3 millió dollárért kelt el a Christie’s aukciós házon keresztül. Ezzel alkotója, Mike Winkelmann grafikus – ismertebb nevén Beeple – a művészeti piac egyik legértékesebb élő művésze lett.

2021 „majdnem év szavai”

Nem ez az egyetlen szó a Collins Dictionary  top 10-es listájában, amely arról árulkodik, milyen mértékű digitális forradalom zajlik napjainkban. A listában „crypto”, a kriptovaluta (digitális pénz) rövidítése is szerepel. Más szavak a koronavírus-járvány okozta állapotokat tükrözik, a „double-vaxxed” (jelentése: két védőoltást is megkapott személy) és a „hibrid munkavégzés” is helyet kapott a válogatásban. A közösségmédia-oldalaknak köszönhetően a „cheugy” (jelentése: elavult, nagyon nem menő) is felfért a listára. Ezt a jelzőt általában azokra használják, akik régen a könnyen elérhető tömegtrendeket követték, már akkor sem voltak divatosak, és azóta beragadtak ezen a szinten. De egyáltalán nem meglepő, hogy a „climate anxiety”, azaz a klímaszorongás is a top 10-ben végzett. A szűkített listát pedig a „regencycore” zárja, amely A Bridgerton család által ihletett divatstílust takarja.

collins dictionary
Forrás: Collins Dictionary
Forrás: Collins Dictionary
collins dictionary
Forrás: Collins Dictionary

Forrás: CNN
Nyitókép: We Are/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: