Tanyákkal tarkított táj, lovaskocsin utazó emberek – Jake Michaels fotóiról azt is gondolhatnánk, évszázadokkal ezelőtt készültek. Pedig a digitalizáció korában, a világ egyik legkonzervatívabb közösségben készítette a képeket.
Az életünk felett teljesen átvették a hatalmat a digitális eszközök és az emberek ma már el sem tudják képzelni a napjaikat a különböző járművek, a telefon vagy az internet nélkül. Eközben egy apró közép-amerikai országban, Belize-ben él egy közel 12 ezer főt számláló keresztény csoport, amelynek tagjai elzárt közösséget alkotnak és kerülik a modern technológia minden vívmányát, bizonyos esetekben az áramot is. Ők a mennoniták.
Mennoniták a világ körül
A mennoniták eredetileg a 16. századi Európából származnak, de később szétszéledtek – az elszigetelt termőföldek reményében, az üldözés elkerülése miatt új otthont kerestek. Illetve ezzel próbálták megelőzni, hogy az elveik, hagyományaik megszűnjenek és teljesen beolvadjanak a társadalomba. Napjainkban mintegy 1,4 millió mennonita él a világon, leginkább Kanada, az Egyesült Államok, India, Indonézia és Afrika területén, de Belize-ben található az egyik legkonzervatívabb közösségük.
Az ő történetük az 1950-es évek végéig nyúlik vissza, amikor több mint 3000 kanadai mennonita csoport Mexikóból a közép-amerikai országba vándorolt. Megérkezésük után megállapodást kötöttek a belize-i kormánnyal, amely felajánlotta nekik a letelepülés jogát, a vallásszabadságot, bizonyos mértékű adómentességet biztosított nekik, illetve nem kötelezte őket katonai szolgálatra (mivel többségük a vallás miatt megtagadja ezt). Cserébe az ország learathatta a mezőgazdaságuk gyümölcsét. Ma a mennoniták uralják a belize-i baromfi- és tejpiacot, annak ellenére, hogy a lakosság kevesebb mint 4%-át képviselik.
Különálló kis világ
Jake Michaels fotográfus annak reményében látogatott el az országba, hogy dokumentálja különleges életüket, tradícióikat. Három csoportot keresett fel – Indian Creek, Shipyard és Little Belize – és annak ellenére, hogy a közösségek látszólag idegenkedtek a kívülállóktól, meglepően jól fogadták az érkezését. „Az emberek sokkal vendégszeretőbbek voltak, mint vártam, és mindenki nagyon megértő volt, annak ellenére, hogy a spanyolom nem olyan jó” – mondta Michaels a CNN-nek. Majd kifejtette, hogy a csoport anyanyelve a plautdietsch (vagy mennonita ónémet), de néhányan beszélnek spanyolul is. „Sok időt töltöttem el úgy, hogy nem volt fényképezőgép a kezemben. Inkább interakcióról, szocializációról és az emberek megismerésével töltöttem az időm, mielőtt a fotózás kezdetét vette volna.”
A látogatás alatt Michaels – aki a mennoniták otthonában és hatalmas termőföldjein is járt – úgy érezte, mintha megállt volna az idő és visszacsöppent volna a múltba. Erre utal legújabb fotókönyvének címe is, az 1950 körül, amelyben az itt készült képeket gyűjtötte össze. De a technológiától mentes otthonokat, a bonnet fejfedőt viselő nőket ábrázoló fotók – az anakronizmuson túl – egy idilli életet mutatnak be, amely családcentrikus, nyugalmát, dinamikáját nem zavarják meg a modernitás csapdái, a mi világunk problémái. „Ahogy teltek a napok, a rutinom megváltozott. Az elmém lelassult, és jelen voltam minden pillanatban.” De a fotós óvakodott attól, hogy idealizálja ezt az életformát.
Hiszen az elszigeteltségből nemcsak pozitívumok, hátrányok is adódnak. A belize-i mennoniták – akik saját iskolarendszert működtetnek – jelentősen alacsonyabb írástudással rendelkeznek, mint az ország többi etnikai csoportja. Mindössze 5 százalékuk fejezi be a formális középfokú oktatást. A közösségek többnyire a kereskedelmi mezőgazdaságra támaszkodnak, a kolóniák nemcsak a család és a vallás, hanem a munka köré szerveződnek. Michaels fényképei ezt is remekül részletezik. Bemutatják, ahogyan a mennoniták babot válogatnak egy gyengén megvilágított szobában, vagy a férfiak a helyi árverésen vesznek részt.
Ellentétek a csoporton belül
„Saját világuk sokkal jobban kapcsolatba kerül a modern világgal, mint korábban” – mondta Michaels. „Számos mennonita dolgozik együtt a belize-i emberekkel, így tisztában vannak a külvilággal és a történéseivel.” Ez az oka annak, hogy a konzervatív beállítottságú emberek mellett egyre több progresszív gondolkodású tag is megjelenik. Michaels képei ezt is tükrözik, hiszen néhány felvételen mobiltelefont vagy digitális fényképezőt láthatunk a fiatalabb generációt képviselő mennoniták kezében, miközben a tradicionális öltözéket viselik. Ez a kontraszt ámulatba ejtette a fotóst. „Úgy tűnik, mintha egy fénykép lenne az 1950-es évekből, aztán észreveszed a fényképezőt.”
Forrás: CNN
Nyitókép: Jake Michaels/A Setanta Books