Mennyiért adnád el az arcod egy robotnak?

Üdv a 21. században!

Talán furcsának tűnhet, de a kérdés nem egy sci-fiben hangzott el - egy brit cég közel 40 millió forintot ígér azoknak, akik hajlandóak beleegyezni abba, hogy a hamarosan elkészülő robotjaik az ő arcvonásaikat viseljék.

Egy londoni székhelyű techcég olyan emberek jelentkezését várja, akik szívesen beleegyeznek abba, hogy egy titokzatos megrendelőnek készülő robot-sorozat darabjai az ő arcukat viseljék a nem is olyan távoli jövőben. A hivatalos közlemény szerint a ‚‚virtuális barátok’’ az idős emberek gondozásában segítenének. A kiválasztott személyeket egy szép összeggel – 100 000 fonttal, azaz kb. 40 millió forinttal – jutalmaznák. Ez a történet akár a Black Mirror című sorozat egyik epizódjának alapja is lehetne, azt leszámítva, hogy most egy nagyon is valós sztoriról van szó.

40 millió forint tényleg csábítóan hangzik, éppen ezért eljátszottam egy kicsit a gondolattal, mi lenne, ha én is jelentkeznék és bekerülnék a szerencsés (?) kiválasztottak közé. Elképzelem, ahogy boldogan távozom a pénzzel, majd utána valószínűleg el is feledkeznék a történtekről. Egészen addig, amíg néhány év múlva szembejönne velem egy idős asszony a kísértetiesen ismerős kísérőjével. Ekkor beugrana a kis kalandom, és nyugodt szívvel konstatálnám, hogy az arcom jó kezekbe került, úgyhogy nyugodtan élném tovább az életem. Újabb évek telnének el, mire a kormány úgy döntene, hogy a helyi tüntetésekre robotzsarukat küld.

Azt a céget bíznák meg a gépek legyártásával, amelyik megvásárolta az arcom, így ezentúl már minden harmadik utcasarkon én állnék.

Egy kicsit elkalandozott a fantáziám, de sosem tudhatjuk, hogy ez a fiktív történet mikor válik valósággá. A gyártócég, a Geomiq mindenkit megnyugtatott, hogy a humanoid robotokat csak az idősek gondozására alkalmaznák – de mi erre a garancia? A weboldalukon közzétett bejegyzésből az is kiderül, hogy nem válhat akárkiből robot – olyan személyeket keresnek, akik kedves arccal, barátságos vonásokkal rendelkeznek. A nagylelkű összeg sokak számára nagy segítség lehet, de túl sok a ‚‚mi történik, ha..’’ tényező. Mi történik ha titokban szex-botok – igen, már ilyen is van – gyártásánál is felhasználják az arcokat? Arról sincs semmi információ, mi a teendője a jelentkezőknek a projekt előtt vagy után?  Ezeket a cég szigorúan titkosan kezeli, csak a második fordulóba bejutott jelentkezőkkel osztják meg a részleteket.

Nyitókép: Plume Creative/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: