A VAKÁCIÓ alatt nemcsak a gyerekek töltődnek fel, remek alkalom ez arra, hogy a tanító is megújuljon. Szerzőnk egy a fővárostól 300 km-re lévő piciny falu általános iskolájának pedagógusa, aki egészen sajátos módját választotta a kikapcsolódásnak.
Egy vidéki iskola tanárnénije vagyok, amit ha szóba kerül, büszkén vállalok. Sőt, sokszor azon kapom magam, hogy be nem áll a szám és csak mesélek a tanítványaimról és a közösen átélt élményeinkről.
Mivel az a tapasztalatom, hogy a mai gyerekeket még ilyen jó időben is hatalmas erőfeszítés elcsalogatni a tv és számítógép elől, néhány éve az interneten keringő, az ő korosztályuknak is megfelelő bakancslistákból kiragadtam egyet. Természetesen kicsit a személyükre szabtam és a bizonyítvány mellé kötelező olvasmány helyett ezeket adtam nekik feladatul. „Keress négylevelű lóherét!”, „Táncolj az esőben!”, „Gázolj a pocsolyában!”, „Olvass mesét egy csigának!” és ehhez hasonló izgalmas pontokat tartalmazó listával eresztettem őket szélnek a nyári szünetre.
Az elmúlt évek alatt elkészült élményekkel teli naplójukra gondolva, idén úgy döntöttem, beállok a sorba és elkészítem a saját, két hónapra szóló bakancslistámat. Csupa olyan teendőket véstem a papírra, ami visszarepít a gyermekkoromba.
Egy részüket viszonylag hamar, a tanévet követő nyári táborban a gyerekekkel karöltve sikerült teljesítenem. Az aszfaltra én is felskicceltem egy színes rajzot, és boldogsággal töltött el, amikor megláttam a gyerekek sajátját: az iskolaudvar közepére csupa tarka nagy betűkkel a „szeretlek tanárnéni” feliratot vésték. A rákövetkező héten biciklitúrát szerveztünk a közeli erdőbe, és nem maradhatott ki a közös fagyizás sem.
Mókázni mindenki szeret – igen, még egy tanítónéni is
Nem tartom magam annak a vaskalapos, szörnyen szigorú tanítónak, több mint tízéves szakmai pályafutásom alatt volt időm megfigyelni, hogy mi az, ami működik egy alsós gyereknél és mi az, ami nem. A megfelelő keretek között ezért igyekszem minél játékosabbra venni a tanításukat, ugyanakkor minden egyes pillanatban fogom a kezüket, ezekért a csemetékért az iskola falai között és körül én vagyok a felelős.
A lazább, közös programjaink mellett ügyelek arra, hogy mindig a jó irányba tereljem őket és minden másodpercben jelzem is nekik, én vagyok a felnőtt és az irányt mutató tanító. Éppen ezért csak azután pipáltam ki a listámon a soron következő feladatot, amikor a nyári táborból már mindenki hazament és elcsendesedett az iskolaudvar: kipróbáltam az ott felállított hatalmas ugrálóvárat. Mondanom sem kell, nyomban felidézte bennem a mamánál töltött nyarakat, amikor a rugós ágyon ugráltunk a húgommal. Természetesen a listámon szerepelt a sok alvás és a semmittevés is, amit közvetlenül a nyári szünet első néhány napjára terveztem – az egész éves hajtás után épp itt volt az ideje, hogy végre kicsit kialudjam magam.
Buborékfújás, sárkányeregetés szabályok nélkül
És a listámnak még közel sincs vége, amit a legjobban várok, az még csak ezután jön. Ilyen a szappanbuborékfújás, amit utoljára talán nyolcéves koromban csináltam, és nem spéci, boltban vásárolt eszközzel, anyával készítettünk szívószálból és szappanos vízből házi buborékfújót. Terveim szerint szeles napon papírsárkányt is eregetek majd, de a nyári esőt sem hagyom ki – jó lenne bőrig ázni, de most egészen máshogy: inkább úgy, mint a filmekben, olyan romantikusan. Ugyanis az utóbbi időben csak akkor esett meg velem ilyen, amikor éppen a suliból hazaérve, a javításra váró dolgozatokkal a hónom alatt, még a fülemen is táskával, a kapunkban állva kutattam a kulcscsomó után.
A lajstrom közepén helyet kapott a kertmozizás, amit a családi házunk udvarán tervezek kialakítani. Hogy mit fogunk megnézni, még nem találtam ki, de azt már tudom, hogy a házi készítésű ribizliszörpöt fogjuk közben szürcsölni.
A fűben hanyatt fekve számolok majd hullócsillagokat (ügyelni fogok arra, hogy mindegyiknél ugyanazt kívánjam, nehogy ezen múljon), gyűjtök szentjánosbogarakat és nem utolsósorban várom a szivárványt!
Álmodozni felnőttként is szabad
Mi ezzel a célom?
- Újra átélni gyermekkorom legszebb pillanatait és kicsit azonosulni a kisdiákjaimmal.
- Az, hogy merjek önmagam lenni, és a szigorú szabályrendszert, amit felnőttként felállítunk magunknak és amiben élünk, tudjam néha átlépni.
- Egyszerűségre törekedni, és észrevenni, hogy a környezetünk milyen sok csodát tartogat akár egy átlagosnak tűnő hétköznapon is.
Mert valljuk be, mi felnőttek sokszor képesek vagyunk túlbonyolítani a dolgokat, és elfelejtjük, hogy valamikor mi is voltunk komisz gyermekek. A nyár pedig remek alkalom arra, hogy az ember kicsit elengedje a gondokat és élvezze az életet. Legyen szó akár egy vidéki iskola tanítónénijéről…
Szerző: Dakos Éva
Nyitókép: Rachel/Unsplash
