Miért fontos, hogy egy gyerek halljon mesét, és saját fantáziavilágában alakítsa a történeteket? A mesekönyvek világnapja alkalmából mi is elmerülünk a mesék birodalmában, Dr. Kádár Annamária pszichológus segítségével.
„Ha mesélünk, elhisszük, hogy létezik egy olyan világ, amelyben minden jóra fordul, ahol vannak segítőtársak, és ahol a küzdelemnek van értelme. A mese: kód egy jobb világ létrehozásához. Gyermekkorban a mesei optimista világkép és a gyermek vágyai egymásra rímelnek, a mesei vágyteljesülést nem akadályozzák sem természeti törvények, sem időbeli vagy térbeli korlátok. Minden lehetséges, mindenné át lehet változni. Az a felnőtt, aki mesét olvas, később is megőriz egy keveset a gondolat mindenhatóságából.” – mondta a mesélés pszichológiája kapcsán Dr. Kádár Annamária pszichológus, a közkedvelt Mesepszichológia című könyv szerzője, aki többek között az ELTE Neveléstudományi intézetének munkatársa, valamint a marosvásárhelyi Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológiai karának vezetője is.
Hogyan kell jól mesélni?
A meseterapeuta szerint a gyermek a mesehallgatás során nemcsak a mesélő szülőre, hanem befelé is figyel, lelki szemei előtt megelevenedik a történet, és a saját vágyainak megfelelő fantáziaképet alkot. Intenzív belső munkát végez, elképzeli, amit hall, és egy belső illusztrációban megrajzolja saját történetét. „A mesélővel való személyes kapcsolata segíti abban, hogy érzelmi biztonságban érezze magát, – mondja a pszichológus – ellazuljon, átadja magát annak a lebegő tudatállapotnak, amelyben a belső képvilágát megelevenítheti, és létrehozhatja a belső mozit. A mesélő szülő pedig úgy segítheti ezt a folyamatot, ha beleéli magát a történetbe, odafigyel a hanglejtésére, a mesemondás vagy olvasás ritmusára. A mese dallama könnyen átalakul képpé, és a belső képkészítés folyamatában lehetővé válik az érzelmi azonosulás a kicsik számára a hőssel.”- teszi hozzá. Azzal kapcsolatban, hogy mikortól kezdjünk el mesélni a kicsiknek, a szakértő így válaszolt: „Az irodalmi élmény megalapozása a bölcsődallal kezdődik, amelyben a ringatás öröme összekapcsolódik az énekkel. Az altatók, amelyeket az anyák énekeltek, dúdoltak elalváskor gyermekeiknek, megteremtve az ébrenlétből az álomba való átmenet rituáléját, magas érzelmi töltettel rendelkeznek. Az anya hangja, a becézgetés, a kedveskedés biztonságot nyújt és megkönnyíti a gyermek számára az ellazulást.”
Állatoktól a tündérekig
Két-hároméves korban a bölcsődalt leváltják a gyermek- és kisállat-történetek. Kádár Annamária szerint fontos, hogy a mesében ekkor még ne legyen gonosz szereplő. „Ebben az életkorban szívesen hallgat olyan történeteket, amelyeknek ő vagy egy hozzá hasonló gyermek van a középpontjában. Minél részletesebbek a hétköznapi történetek, annál jobban tetszenek neki. Ekkor még nem a varázslatosat, hanem az ismerős dolgokat várja, mert még nem tudja elkülöníteni a valóságot a mesétől, ezért félelmet, szorongást érezhet a varázsmesék kapcsán. Ehelyett szívesen hallgat olyan meséket, amelyek arról szólnak, hogy az anya mit csinált, mielőtt érte ment volna az oviba. Ezek a történetek segítenek a napi eseményekre való visszaemlékezésben, az élmények rendszerezésében, ami biztonságossá és kiszámíthatóvá teszi számára a világot.” – jegyzi meg. A négy-ötéves kor a pszichológus meglátása szerint egy mérföldkő a mesei érdeklődés szempontjából. Ekkor alakul ki ugyanis a mesetudat, és kezdődik el a nagy mesekorszak, amikor a gyermek már el tudja különíteni a valóság elemeit a mesei elemektől. Képes beleélni magát a helyzetekbe, azonosul a hőssel és szurkol neki, mégsem téveszti össze magát vele. „Az ötéves gyermek különösen vonzódik a tündérmesékhez. A szimultán kettős tudat középső és nagycsoportos óvodás kor táján jelenik meg, de a gyermekek között ebben a tekintetben nagy különbségek lehetnek. A gyermek már nem azért éli bele magát a mesékbe, mert valóságnak tartja azokat – hiszen tudja, hogy a szőnyeg nem repül, és a varázsszó nem elegendő az átváltozáshoz -, hanem az általuk közvetített igazságban hisz.”
Nem kell cenzúra és tilos az átköltés!
Lehet, hogy felnőttként a klasszikus mesékben – Jancsi és Juliska, Hófehérke – brutálisnak tűnik egy-egy motívum, de a gyerek számára a sárkány, vagy a banya pont annyira lesz félelmetes, mint amennyit fel tud dolgozni belőle. „Ismerek olyan szülőt, aki a mesék félelmetesebb részeit átkölti a gyermeke védelme érdekében. A gyermek szimbolikus úton dolgozza fel a mesét, belső képek formájában. Tilos átkölteni! A népmesékben, ha az életkori sajátosságoknak megfelelően meséljük őket, nincsenek veszélyes, ártalmas részek. Soha ne olvassunk gyermekeinknek kilúgozott, leegyszerűsített, rövidített meséket! Az egyperces, instant mese olyan, mintha egy pohár nemes bort egy hajtásra felhörpintenénk, vagy egy klasszikus zeneszámot felgyorsítva hallgatnánk. A mese csak akkor éri el jótékony hatását, ha a gyermekhez csonkítatlan változatban jut el. Minden elemének fontos szerepe van, és a megváltoztatással, rövidítéssel épp a lényegi mondanivaló sikkad el.” – hangsúlyozta Kádár Annamária, és arra bátorít mindenkit, hogy saját kútfőből is mondjunk meséket.
Mese igen, tévé nem!
A gyermek személyiségfejlődése, érzelmi intelligenciájának fejlesztése szempontjából a népmeséknek van a legnagyobb szerepük. A rajzfilmes „mesék” a szakemberek szerint többet ártanak, mint használnak, mivel nem segítik a belső képalkotást. A tévé képernyőjén felfoghatatlanul gyors tempóban pörgő képekkel szembesül a gyermek, ami nagyon megterhelő az idegrendszerük számára. Ezeket a vibráló külső képeket jó esetben az álmai során dolgozhatja fel – amennyiben nem sikerül, szorongás jelentkezhet. A tévénézés másik problémája, hogy az a meghitt, intim kapcsolat is hiányzik belőle, ami a gyermek és a mesélő között létrejön. Annak a gyermeknek, aki lelkileg-érzelmileg rendben van, nem jelent veszélyt egy-egy rajzfilm megnézése, amennyiben az nem túl hosszú, és a szülővel közösen megbeszélik a látottakat. A probléma ott kezdődik, amikor a tévénézéssel a meséket szeretnénk helyesíteni. A mesehallgatás olyan belső igény és tevékenység, ami semmivel nem helyettesíthető!
Nyitókép: Evgeny Atamanenko/Shutterstock
