Bálint Eszter pszichológussal és Tompa Andreával, a Meseország mindenkié egyik szerzőjével arról beszélgettünk, miért fontos a gyermekek érzékenyítése a sokszínűséggel kapcsolatban.
Meseország mindenkié: két aprócska szó, ami teljesen felkavarta az életünket 2020 szeptemberében. A Labrisz Leszbikus Egyesület gondozásában kiadott, Nagy Boldizsár által szerkesztett mesekönyv történetei ugyanis olyan főhősökről szólnak, akik egy-egy etnikai vagy társadalmi kisebbségi csoport tagjai, így a kötetben találkozhatunk örökbefogadott, roma, mozgássérült vagy LMBTQ szereplőkkel is. A gyűjtemény hamar az eladási listák élére került, és míg szeptemberben először 1500 példányban jelent meg, októberben már 15 000 darabot nyomtattak belőle. Ám ahogyan az az úttörő művekkel lenni szokott, sajnos a negatív visszhang sem kerülhette el a könyvet: ennek egyik legjelentősebb megnyilvánulása talán az volt, amikor Dúró Dóra országgyűlési képviselő ledarálta a lapjait egy iratmegsemmisítővel, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének pedig később közleményt kellett kiadnia a könyvkereskedőket ért támadások miatt. A szülők fenntartásának és félelmének okairól, a mesék tanító erejéről Bálint Eszter pszichológust, a Háttér Társaság Lelki Egészség Programjának vezetőjét és a Meseország mindenkié egyik történetének szerzőjét, Tompa Andreát kérdeztük.
A mesék ereje
„A mesék a szórakoztatástól kezdve a pszichológiai munkán át nagyon sok cél szolgálhatnak” – mondja Bálint Eszter. „Azért tartjuk jó módszernek az érzékenyítésre, mert megengedik, hogy kicsit távolabbról, másokon keresztül lehessen megélni egy-egy helyzetet. Lehetőséget ad mélyebb önismeretre, rávilágíthat bizonyos összefüggésekre a dolgok működésében és segít az emberekkel való kapcsolódásban is. Megoldási módokat mutatnak be bizonyos helyzetekre (például arra, hogy a nehézségeket le lehet győzni), a különféle helyzetű karakterek megismerése, a velük való azonosulás fejleszti az empátiát, a fantáziát és a képzeletet” – tudjuk meg tőle. Tompa Andrea pedig kiemeli, a meséknek köszönhetően sokat tanulhatunk a világról. „Előbb azt, hogy a Jó legyőzi a Rosszat, hogy a Farkasnak végül mindenképp felvágják a hasát, és a Legkisebb fiú mindig felülkerekedik. Aztán azt is láthatjuk, hogy a világ sokféle, nemcsak erős fiúk vannak benne és gyenge lányok, akiket meg kell menteni, hanem okos lányok is, akik jól válaszolnak Mátyás királynak. A mesék hallgatása közben, mondaná Vekerdy Tamás, amikor a szülők felolvassák őket, a gyermek a saját belső képeivel dolgozik. Ez mind nincs, ha például filmet néz, olyankor nem szólíthatóak meg a belső képek. A hangsúly talán nem a mesén van, hanem szélesebb értelemben véve az emberi történeten, ami lehet akár személyes is” – fejti ki. „Ha egy gyerek találkozik egy meleg párral és azt látja, hogy az a két ember szereti egymást és megosztja egymással az életét, akkor lesznek ugyan kérdései a szülőhöz (jó esetben, vagyis, ha a szülő nem zárja le a csatornákat a kérdések előtt), de megismer egy személyes történetet is, amit személyességében tud elfogadni, konkrét emberi létek formájában.”
Csodák nyomában
Tompa Andrea Vaslaci címmel írt mesét a kötetbe, amely az örökbefogadás témáját járja körül. „Egy tízéves gyermekkel osztom meg az életem, tehát a mesék körülvesznek. Magam is örökbefogadó vagyok és sok ilyen mesét mondtunk a gyermekünknek megérkezése óta, mindig az életkorának megfelelően. Szeretjük azokat a segítő típusú könyveket (például a halálról, másságról, sokféleségről, bőrszínről szólóakat), amiket kiadtak nálunk is. A jó eszköz a jó, erős történet, erős hősökkel és szituációkkal. Én csak történetben tudok gondolkodni, és nem egy megírandó pedagógiai feladatban, így elsősorban magamból indultam ki a Vaslaci írásakor, ami a gyermek utáni vágyról és ennek a vágynak a beteljesedéséről szól. Tehát a csodáról – ezért van annyi csoda a mesében.” Andrea végül a talált gyermek típusú meséket és Brecht Kaukázusi krétakörének problémáját kötötte össze írásában: „A kérdés: Ki az igazi anya? Aki szüli vagy aki felneveli?” Ámi Lajosból, a Hüvelyk Matyiból, de magából a Bibliából, a mózesi történetből (hiszen ő is talált gyermek) is ihletődött és a Lél György típusú mesékből szintén merített a Vaslaciban. „Lél – azaz lelt, talált. A talált gyermek valahogy a világ erős legénye lesz a mesékben, nagy próféta, mint Mózes. Vagy akár leánya, de én legényt választottam.”
Az érzékenyítést nem lehet elég korán elkezdeni!
„Talán az lenne a legjobb, ha nem is kellene érzékenyítésről beszélgetni, hanem ezek a témák a hétköznapok részét képeznék, természetes lenne, hogy mindenki másmilyen, és ez nem adna okot a kirekesztésre” – válaszolja Eszter arra a kérdésünkre, mikor érdemes elkezdeni a gyermekek érzékenyítését a sokszínűséggel kapcsolatban és azt is hozzáteszi, ez bármelyik korosztályra igaz. Azt azonban kulcsfontosságúnak tartja, hogy figyelembe vegyük a gyerekek érdeklődését, igényeit. „Mindenről a saját szintjükön kell velük beszélni!” – tanácsolja. „A szülő, vagy a pedagógus feladata az, hogy reagáljon a felmerülő témákra, és ezt azon a módon tegye meg, amely ideális a fejlődési szintjüknek.” A Háttér Társaság egyik most futó, Diversity and Childhood című projektjükben éppen gyerekeknek dolgoznak ki egy applikációt, ahol LMBTQI témával kapcsolatos kérdésekre találnak választ korosztályuknak megfelelően. „Kiemelkedő szerepe van az információ átadásának, és a tudatosságnövelés már gyerekkorban a különféle (nem csak LMBTQI) ügyekkel kapcsolatban. Azt tartjuk küldetésünknek, hogy olyan értékrenddel nőjenek fel, ahol egymás elfogadása és szeretete áll a középpontban, nem pedig a kirekesztés és gyűlölködés. Ha ez megvalósul, akkor nem is merülhet fel a kérdés, hogy hordhat-e egy fiú szoknyát, küzdhet-e szörnyekkel egy lány vagy, hogy lehet-e a királylány barna bőrű.” Eszter szerint egy mesének, történetnek mindig lehet helye, üzenete az emberek számára. „Felnőttként is lehet ezekből meríteni, akár pont azért is, mert gyerekkorunkban nem voltak ilyen hőseink.”
Félelem vagy harag?
„A szülői félelmek sokfélék – szülőként félünk az ismeretlentől, mert nem tudunk kezelni valamit, mert előítéleteink vannak. A kettő összefügg – ha ismerek valamit, akkor már nem előítéleteim vannak, legfeljebb ítéleteim” – emeli ki Andrea annak kapcsán, vajon miért lehet az, hogy sokaknak fenntartásaik, aggályaik vannak a Meseország mindenkié című kötet kapcsán arról, akár féltik a gyermekeiket a benne szereplő történetektől. „Én, aki nem tudok hegyet mászni és ijesztőnek tartom ezt a sportot, félteni fogom a gyermekem tőle mindaddig, amíg meg nem értem, hogy az is biztonságosan művelhető. Félthetem a gyerekem a drogtól, de nem úgy, hogy minden tudást elzárok előle a kábítószerekről, hanem úgy, hogy felkészítem arra, milyen következményekkel jár. Ezek azonban sántító példák most, a mesekönyv kapcsán. A félelem és a harag is két külön dolog. A félelem még elvezethet oda, hogy meg akarjak ismerni valamit, a harag azonban teljesen bezár magamba, a haragvó ember képtelen meghallani valami mást. A haraggal nem lehet ’beszélni’.”
A tudatlanság átka
Eszter azt vallja, ha eltekintünk a jelenlegi politikai-társadalmi háttértől, és lemegyünk az egyén szintjére, akkor az információhiány vagy a tudatlanság lehet az, ami miatt akár ez a könyv is elutasítást kelt az emberekben. „Például még mindig van egy olyan narratíva, hogy a melegséget ’el lehet kapni’, mert ez egy betegség és veszélyes is: ha találkozik vele a gyerek, akkor ötleteket kap. Ez nemcsak a homoszexuálisokra vonatkozik, hanem általában bármilyen kisebbségi csoportra. A többség fenyegetve érezheti magát attól, aki különbözik tőle. Miután nálunk kevésbé tudnak érvényesülni a LMBTQI témák, szervezetek, az átlagember kevesebb ismerettel rendelkezik. Az átlagos narratíva továbbra is az, hogy a melegség, a transz identitás természetellenes, nem kívánatos. Ma is vannak olyan családok, ahol bántalmazás éri az LMBTQI személyeket, vagy teljesen el is fordulnak tőlük a szüleik, a hozzátartozóik. Gyakori hiedelem az is, hogy a szexuális irányultság megváltoztatható, kinevelhető az emberekből, ezért is lehet, hogy kevésbé toleránsak az emberek, mert azt gondolják, ez választható, ez egy döntés. Noha számos tudományos bizonyíték áll rendelkezésre ennek ellenkezőjéről, máig végeznek reparatív terápiákat, amik elképesztő mértékben károsak az LMBTQI emberekre a mentális egészségük szempontjából” – hívja fel a figyelmet Eszter a helyzet súlyosságára. „Az LMBTQI emberek az ilyen negatív társadalmi hozzáállás miatt például jelentős stresszt élnek meg (úgynevezett kisebbségi stresszt), ami fokozza a rizikót nemcsak a pszichés problémákkal kapcsolatban (depresszió, szorongás), hanem testi szinten is (megnő a kardiovaszkuláris zavarok kialakulásának esélye).”
Csak egyféle család létezhet?
Andrea úgy gondolja, a Meseország mindenkié történetében a ledarálás gesztusa volt inkább az, ami veszélyes, mert olyan időket idéz, amikor könyveket égettek és aztán embereket. „Arról nem is beszélve, hogy nemrégiben szélsőjobbos oldalakon a szerzői gárda névsora is szerepel, akik ellen uszítanak. Mert a mesekönyv okán ismét elő lehet jönni azzal, hogy egyetlen üdvözítő családmodell létezik: férfi és nő házasságában születő gyermekkel. Nemrég a lombikot is kiátkozta egy pap. Így újabb és újabb társadalmi csoportokat, családi formációkat sikerül megbélyegezni, köztük az egyszülős családokat, az örökbefogadókat, a lombik útján született emberi életeket, és netán azt, ha egy családban nincs gyerek. De hogy a fő mostani célpontról ne is beszéljünk, a melegekről. Akikről Magyarország miniszterelnöke is olyan megosztó módon nyilatkozott, mintha egyik oldalon állnának a magyarok, a másikon a melegek. Mélységesen elkeserítő, felháborító ez a beszédmód” – jelenti ki.
Mit tehetünk az elfogadásért?
A Meseország mindenkié című kötethez hasonló, fenntartásokkal kezelt ügyekkel kapcsolatban Eszter felhívja a figyelmet arra, hogy az érzékenyítés egyik legfontosabb lépése az, hogy megtudjuk, kinek milyen kételye, ellenérzése van az adott témával kapcsolatban. „Ha valaki úgy érzi, birizgálja az értékrendjét ez a könyv, neki bármilyen érvet felsorakoztathatunk. Ha valaki aggódik, hogy befolyásolja a gyermek szexuális orientációját vagy nemi identitását a könyv, neki el lehet mondani, hogy ezek a dolgok adottak, nem a környezet alakítja ki – azaz nem csak úgy megtörténik egy ponton valamilyen külső hatás miatt. Az, hogy a gyerekek kapnak egy színes palettát arról, milyenek lehetnek a hősök a mesékben, nyitottabbá, elfogadóbbá teszi őket a környezetükkel kapcsolatban is, hiszen ‘ismerősek’ lesznek a karakterek, az emberi sokszínűség. Az, hogy más szexuális orientációjú szereplők vannak egy történetben nem jelenti azt, hogy szexuális jellege lesz a mesének. A heteroszexualitás is egy szexuális orientáció, attól mégsem megy senki a falnak, hogy ilyen kapcsolatokat mutat be egy mese. A könyvben megjelenő meleg szerelmek is ugyanúgy vannak prezentálva, mint bármely általánosan elfogadott szerelem bármely más mesében: egymásba szerettek, megházasodtak és boldogan éltek míg meg nem haltak. Egyáltalán nem jelenik meg olyan ábrázolás ebben a könyvben, amit ne ismerhetne meg egy kisebb gyerek is.”
Nyitókép: Rawpixel/Getty Images
