Adele Instagramon erősítette meg a hírt, miszerint Rich Paullal, az NBA sportügynökével jár. A neten tegnap közzétett fotósorozaton az énekesnő fantasztikusan néz ki, a párja oldalán egyenesen tündököl.
A brit énekesnőt először két hónappal ezelőtt hozták kapcsolatba a 39 éves Paullal, amikor a pár részt vett a Phoenix-ben zajló kosárlabdaliga döntőjén. A nyilvános megjelenést követően többször kiszúrták őket különböző Los Angeles-i és New York-i éttermekben, de a hivatalos megerősítés egészen tegnapig váratott magára. A 33 éves híresség idén kihagyta a Met-gálát, de a vasárnap reggel posztolt képek elbűvölték az Instagram követőket. Adele fekete-fehér ruhát viselt, aranyló tincseit kontyba rendezte, túlméretezett gyöngy fülbevalójáért, valamint a cicaszem sminkjéért a rajongók pedig egyenesen megőrültek. Ez többek között annak is köszönhető, hogy hosszú kihagyás után, július óta az énekesnő most posztolt először. Ráadásul nemcsak egyedül, hanem párja oldalán láthatjuk tündökölni.
Az egyik rajongó így kommentálta a képeket: „Úristen, a megtestesült szépség!” Míg egy másik fan feltette a nagy kérdést a harmadik fotó láttán: „Adele megházasodott?” A lelkesítő hozzászólások között viszont találni olyat is, aki az új album megjelenésének dátumát próbálta kicsikarni az énekesnőből, természetesen mosolygós ikonokkal cifrázva a kérdést: „Oké Adele, jó, de az igazi kérdés az, hogy most megkapjuk az új albumot?”
Bár a brit sztár nem erősítette meg, hogy hol és milyen alkalomból készült a fotósorozat, sokan úgy gondolják, hogy szerelmével egy olyan eseményen vettek részt, ahol többek között Jared Dudley, a Dallas Mavericks segédedzőjével is lencsevégre kapták őket, aki az énekesnővel közös képet meg is osztotta az Instagram sztorijában. Az alkalom a híresztelések szerint nem más volt, mint az amerikai kosárlabda egyik legnagyszerűbb játékosának, Anthony Davisnek a nagyszabású esküvője.
Forrás: ELLE
Nyitókép: Axelle/Bauer-Griffin/Getty Images