Mi az álmok jelentősége? 25 érdekesség, amit az álmokról tudni lehet

Mennyire jó érzés egy szörnyű éjszaka után felébredni és nyugtázni magunkban, hogy amit átéltünk, valójában nem történt meg... Te gondolkodtál már azon, hogy mit jelentenek az álmaid?

A Neoton Família egyik nagysikerű slágere szerint: „minek álmodni, ha ébren is jó?”. Ezzel szemben a valóság az, hogy álmodozni és álmodni jó, még akkor is, ha sokszor okoz fejtörést, amit éjszaka tapasztalunk. Már, ha egyáltalán emlékszünk rá reggel. Én viszonylag ritkán álmodom, vagyis inkább ritkán emlékszem rá ébredés után. De sokszor előfordult már olyan, hogy egy régen látott családtaggal, baráttal, vagy ismerőssel összefüggésben álmodtam teljesen képtelen dolgokat, ami arra mindig jó, hogy másnap felhívjam az illetőt. És az esetek többségében az bizonyosodott be, hogy volt jelentősége a hívásomnak, vagyis mintha az álmom figyelmeztetni akarna valamire.

Az álmodás a legszélesebb körben vizsgált kognitív állapot. Míg egyes szakértők úgy vélik, hogy az álmoknak nincs jelentésük és nincsen semmilyen funkciójuk, sokan vannak, akik határozottan állítják, hogy az álmaink komoly jelentéssel bírnak. Több elmélet is van az álmok jelentésével kapcsolatban.

A pszichoanalitikus elmélet szerint az álmok tudattalan vágyakat, kívánság teljesítést és személyes konfliktusokat jelentenek. Az álmok módot adnak arra, hogy tudattalan vágyainkat egy irreális környezet biztonságában eljátsszuk, mert a valóságban való eljátszása elfogadhatatlan lenne.

Az aktiválás-szintézis elmélet azt sugallja, hogy az álmok csak melléktermékei annak, hogy az agy megpróbálja feldolgozni a limbikus rendszeredből származó véletlenszerű jeleket, amelyek részt vesznek az emlékeidben, érzelmeidben és érzéseidben.

A folyamatos aktiválás elmélete szerint az agyunk folyamatosan tárolja az emlékeket, még akkor is, amikor alszunk. Vagyis az álmaink helyet biztosítanak emlékeink tárolására, miközben áttérnek a rövid távú memóriánkból a hosszú távú memóriánkba.

Az álmok az alvás normális részét képezik, amivel életünk egyharmad részét töltjük. Szakértők szerint akár emlékszünk, akár nem, mindannyian álmodunk. Van, aki szereti kibeszélni magából az álmait, mert attól könnyít magán, de előfordul, hogy valaki szégyelli, mert esetleg szexuális tartalmú, vagy furcsa, rémisztő álmai vannak. Egyiktől sem kell megijedni, mert a legfurcsább, legijesztőbb álmok is normálisnak számítanak.

25 érdekes tény az álmokról:

1. A hosszabb álmok a reggeli órákban fordulnak elő.

2. Hétvégén gyakrabban emlékszünk az álmainkra.

3. A legtöbb izom megbénul REM alvás (az alvásnak az a fázisa, amikor álmodunk) közben, hogy megakadályozza, hogy eljátsszuk az álmainkat.

4. Leggyakrabban képekben álmodunk, az álmok többsége vizuális, kevés hanggal vagy mozgással.

5. Az álmaink nem mindig színesek. Az emberek körülbelül 12 százaléka fekete-fehérben álmodik.

6. Sok álmunk azért furcsa, vagy szokatlan, mert az agynak az a része, amely a dolgok értelmezéséért felelős, álom közben leáll.

7. A legtöbb álmunk az előző egy-két nap gondolataihoz vagy eseményeihez kapcsolódik.

8. Egy kutatás szerint csak olyan arcokról álmodunk, akiket ismerünk, akikkel találkoztunk már, vagy a tévében, filmekben láttunk.

9. Ha alacsonyabb a stressz szintünk, akkor kellemesebbek az álmaink.

10. A szexuális álom során nemcsak a férfiak, a nők is lehetnek nedvesek az izgalomtól.

11. A szexuális álmok nem olyan gyakoriak. Kutatások szerint a férfiak és nők csupán 4 százaléka álmodik a szexről.

12. A férfiak kétszer olyan gyakran álmodnak több partnerrel való szexről, mint a nők.

13. A gyerekeknek van a legtöbb rémálmuk, 3-6 éves korban. 10 éves kor körül ezek csökkenek, vagy el is múlnak.

14. A nőknek gyakrabban vannak ijesztő álmaik.

15. A rémálmok többnyire az éjszaka utolsó harmadában fordulnak elő.

16. Az érzéseink gyakran az álmokban jönnek elő. Nagyobb valószínűséggel tapasztalhatunk negatív álmokat, ha bűntudatunk van.

17. Az olyan álmok, amelyek egy elhunyt személlyel kapcsolatosak, gyakrabban fordulnak elő az ünnepek alatt.

18. A lefekvéshez közeli időpontban történő étkezés nagyobb valószínűséggel hoz elő rémálmokat, mert fokozza az anyagcserét és aktivitásra serkenti az agyat.

19. Vannak olyan rendszeresen szedett gyógyszerek, például az antidepresszánsok, amelyek növelik a rémálmok gyakoriságát.

20. Szakértők tapasztalatai alapján a zavartság, az undor, a szomorúság és a bűntudat gyakrabban okoz rémálmokat, mint a félelem.

21. Mindenki álmodik, még a háziállatok is.

22. Az emberek többsége teljesen elfelejti az álmai 95%-át.

23. A negatív álmok sokkal gyakoribbak, mint a pozitívak.

24. Egy tanulmány szerint a káromkodás nagyon gyakran fordul elő az alvás közbeni beszédben.

25.  A fogakkal kapcsolatos álmoknak komolyabb jelentésük is lehet. Régen az ilyen álmokat a halállal hozták összefüggésbe, manapság viszont súlyosabb fogászati problémákhoz kötik.

Forrás: healthline.com

Nyitókép: Image Source/ GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk: