A vámpírok alakja hosszú évszázadok óta a kollektív tudatunk része. Ezek a félelmetes lények, akik vért szívnak és a halál utáni életet élvezik, a világ számos népének mitológiájában megjelentek.
A vámpírok mítosza idővel formálódott, új jelentéseket kapott, és az irodalom, a film és a televízió révén ma már globális kulturális ikonokká váltak. Az alábbiakban a vámpírok történetének legfontosabb fejezeteit tekintjük át, a kezdetektől egészen napjaink popkultúrájáig.
Egy évszázadokon átívelő mítosz
A vámpírok létezéséről szóló történetek ősi időkre nyúlnak vissza, és szinte minden kultúrában megtalálhatóak valamilyen formában. Az ókori Mezopotámiában és Egyiptomban például léteztek olyan démoni lények, akik éjszaka támadtak az emberekre és a vérüket szívták. Ezek a később vámpírokként ismertté vált alakok előfutárai voltak. Az első ténylegesen vámpírokra utaló feljegyzések viszont csak a középkorban jelentek meg Európában. A kontinens számos területén, különösen a Kelet-Európában, az emberek úgy hitték, hogy a halottak bizonyos körülmények között visszatérhetnek az életbe, hogy élőket terrorizáljanak és vért szívjanak. Ezek a hiedelmek főként a pestisjárványok idején erősödtek meg, amikor a betegség terjedését sokan természetfeletti jelenségekkel magyarázták. Az elhunytak sírjának felnyitásakor gyakran találtak „nem megfelelően bomló” testeket, amelyekre a néphiedelem a „vámpírság” jeleként tekintett.
A vámpírok formálódása az irodalomban
A vámpírok modern fogalma a 18. és 19. századi európai irodalomban alakult ki. A vámpír figurája ekkor lépett át a néphit és a folklór világából az irodalom birodalmába, ahol új dimenziókat és jelentéseket nyert. A 18. század végén és a 19. század elején megjelentek az első vámpírokról szóló történetek. Ilyen volt például John Polidori The Vampyre (1819) című műve, amelyet máig az egyik legkorábbi angol nyelvű vámpírregényként tartunk számon. Az igazi áttörést azonban Bram Stoker és az 1897-ben kiadott Drakula érte el. Úgy tartják ugyanis, hogy Stoker Vlad Drăculeáról, más néven Vlad Ţepeşről nevezte el Drakula grófot. Vlad Drăculea Erdélyben, Romániában született, és Havasalföld kegyetlen uralkodójaként írta be magát a történelembe 1448 és 1477 között. Egyes történészek igazságos, de brutálisan kegyetlen fejedelemnek tartják, aki hősiesen harcolt az Oszmán Birodalom ellen. A „Karóbahúzó” nevet is kiérdemelte, hiszen ellenfeleit gyakorta így végezte ki. A legenda szerint Vlad Drăculea szeretett haldokló áldozatai között lakomázni, és kenyerét a vérükbe mártogatni.
Nem tudni, hogy ezek a vérszomjas történetek mennyi igazságot rejtenek, de sokan úgy vélik, ezek a mesék indították be Stoker fantáziáját, hogy megteremtse Drakula gróf alakját, aki szintén Erdélyből származott, áldozatai vérét szívta, és csak egy karót a szívébe döfve lehetett megölni. Stoker regénye létrehozta a modern vámpírtörténetek archetípusát. Mára mind tudjuk, hogy a vámpír képes átváltozni, elbűvölni áldozatait, és rendkívül nehéz elpusztítani. Ugyanakkor Drakula nemcsak vérszívó szörny, hanem egy bonyolult karakter is, aki egyaránt képes hatni az érzelmekre és a tudatra.
Virágzik a kultusz
A vámpírok a 20. század elején kiléptek a könyvek lapjairól és életre keltek a filmvásznon. A róluk szóló moziknak köszönhetően a popkultúra sötét hőseivé váltak. Az egyik legkorábbi vámpírfilm az 1922-ben bemutatott Nosferatu, amely F.W. Murnau német expresszionista rendezésében készült. Bár a film nem hivatalos adaptációja Bram Stoker Drakula című művének, Nosferatu máig az egyik legikonikusabb vámpírfilmnek számít. A vámpírok ezt követően persze Hollywoodban is hamar népszerűvé váltak. Ebben pedig nagy szerepe volt Lugosi Bélának is, aki az 1931-es Draculaban alakította a főszerepet. Ez volt az a film ami végleg megszilárdította a vámpír karakter klasszikus jellemzőit. A vámpírok innentől kezdve kifinomult, mégis ijesztő személyiséget kaptak.
Veszedelmes szörnyek vagy romantikus hősök?
Az 1970-es évek végén és az 1980-as években a vámpírtörténetek egy új hulláma kezdődött meg, amely egyre inkább emberibb és összetettebb karakterekként ábrázolta őket. Nagy szerepet játszott ebben Anne Rice 1976-os Interjú a vámpírral című regénye, na és persze az annak 1994-es adaptációja. Brad Pitt és Tom Cruise páratlan alakításaikkal jelentős hatással voltak a vámpírok modern ábrázolására. Rice vámpírjai érző lények, akik saját halhatatlanságuk és vérszomjuk erkölcsi dilemmáival küzdenek. Ez pedig az addig kegyetlen vérszívónak tartott lényeket közelebb hozta az olvasókhoz és a nézőkhöz. Igazából romantizálta őket.
A 21. században a vámpírok újra reneszánszukat élik a popkulturában. Gondoljunk csak Stephanie Meyer Alkonyat-könyvsorozatára és az abból készült szintén óriási sikert aratott mozikra. Meyer vámpírjai már sokkal kevésbé voltak a hagyományos gonosz figurák; helyettük romantikus, idealizált karakterekként jelentek meg, akik a halhatatlanság és a szerelem között vívódtak. Csak úgy mint a Salvatore-fivérek a Vámpírnaplókban. Tegyük a kezünket a szívünkre és valljunk színt, hogy anno mindannyian kicsit szerelmesek voltunk Damon Salvatoreba.
A filmvásznon túl is léteznek?
Azonban tereljük kicsit komolyabb vizekre a témát. Léteznek-e vámpírok? Mert miért is ne létezhetnének? Mint azt már fentebb is írtuk, a vámpírhiedelmek a középkorban élték igazán virágkorukat. Leginkább a pestis pusztítása idején volt gyakori, hogy amikor a betegség gyakran vérző szájsérüléseket hagyott az áldozatokon azt az emberek a vámpírizmus biztos jelének tartották. Nem volt az sem ritka, hogy bárkit, aki ismeretlen testi vagy lelki betegséggel küzdött, vámpírnak bélyegeztek. Sok kutató szerint a vámpírlegendákat esetleg a porfíria nevű vérbetegség is felerősíthette, amely súlyos hólyagokat okoz a napfénynek kitett bőrön. A porfíria egyes tünetei pedig állítólag ideiglenesen enyhíthetők vérfogyasztással. De más betegségek, például a veszettség vagy a golyva is hozzájárulhattak a vámpírhiedelmek kialakulásához. Amikor egy feltételezett vámpír meghalt, gyakran kihantolták a testét, hogy vámpírizmus jeleit keressék rajta. Egyes esetekben karót döftek a holttest szívébe, hogy biztosak legyenek benne, hogy az halott marad. Más beszámolók leírják, hogy a vámpíroknak hitt testeket lefejezték vagy elégették, még a 19. században is. Ezeken már szerencsére túlléptünk.
Nyitókép: IMDb/ Peter Mountain/ Warner Bros. Entertainment Inc
Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetenek:
- Egy mitikus lény nyomában: tényleg olyan csodás az unikornis?
- Kalózok és falábaik: mi igaz ebből a mítoszból?
- Mítoszok nyomában: tévhitek a történelemből
