Michelle Obama Netflixes sorozata szórakozás közben tanítja meg a gyerekeknek az egészséges étkezés alapjait

Michelle Obama új, gyerekeknek szóló tévéműsora, a Waffles + Mochi bemutatja a kicsiknek, honnan származnak a hozzávalók, és milyen könnyen készíthetnek belőle olyan ízletes ételeket, amelyeknek a gyorséttermi menük a közelébe sem érhetnek.

Az, hogy gyerekként mit eszünk, az egész későbbi életükben hatással lesz az egészségi állapotukra. A dietetikusok mindent meg is tesznek azért, hogy ez eljusson mindenkihez, ennek ellenére az amerikai fiatalok gyakran egészségtelenebbül étkeznek, mint a felnőttek – derült ki egy friss kutatásból. Az Egyesült Államokban még mindig népszerűek a Lunchables ételek (ebédcsomagok, amelyek mini pizzából, kekszekből és más feldolgozott ételekből állnak), a gyorsfagyasztott és gyorséttermi ételek. A legnagyobb probléma, hogy a fiatalkori szokások, mint például az egészségtelen táplálkozás, általában felnőttként is megmarad. Ezért fontos, hogy a szülők minél korábban megtanítsák az egészséges étkezés alapjait. 

Waffles és Mochi kalandjai

Pontosan azért indította el Michelle Obama a Waffles + Mochi című sorozatot, amelyben bemutatja, honnan származik az étel és arra ösztönzi a gyerekeket, hogy főzzenek és próbáljanak ki új és tápláló fogásokat. Az egykori first lady játékos környezetben, Waffles és Mochi társaságában vezeti be a gyerekeket az egészséges étkezés világába. A sorozat elején megismerhetik Wafflest és Mochit, a Netflix-produkció két társvezetőjét. Miután a két báb ráunt a fagylaltdiétára, elhatározzák, hogy megtanulnak főzni és friss ételeket készíteni. Varázslatos repülő bevásárlókocsijukban bejárják a világot, és olyan híres szakácsokkal találkoznak, mint a spanyol Jose Andres és az olasz Massimo Bottura. A sorozatból inspiráló ötleteket meríthetnek, megtanulhatják, miért fontos a tápérték és a felnőttek is jól szórakozhatnak, hiszen a különböző kultúrák ételeit is bemutatja a műsor.

Szórakozás közben könnyebb a tanulás

A sorozat készítői arra is nagy hangsúlyt fektettek, hogy az epizódok mindig színesek és pörgősek legyenek, rengeteg zene csendüljön fel bennük. Ezzel garantálják, hogy a Waffles + Mochi leköti a gyerekek figyelmét, akik így szivacsként szívhatják magukba az értékes tudást. Hisznek abban, hogy az egészséges ételekről szóló tévéműsorok fontos eszközei lehetnek a gyerekek szokásainak kialakításában. Egy holland kutatás is alátámasztotta, hogy azok a gyerekek, akik ilyen műsorokat néztek, nagyobb valószínűséggel választottak egészséges ételeket harapnivalóként. Természetesen a készítők és Michelle Obama arról sem feledkezett meg, hogy a gyerekek gyakran válogatósak. Miközben Waffles és Mochi arra biztatja a fiatalokat, hogy ismerjék meg a különböző konyhák ételeit, elmondják nekik, mire számíthatnak. Például elhangzik, hogy „az íze tetszeni fog, de az állaga lehet, hogy elsőre furcsa lesz” és az is, hogy mindig találhatnak egészséges alternatívát, ha valami esetleg nem nyerné el a tetszésüket.

Forrás: The Conversation
Nyitókép: Netflix

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: