Miért fontos a szüleinkkel való jó kapcsolat?

Életünk számtalan részletét befolyásolja az, milyen a szüleinkkel való viszonyunk, hiszen örökölni nemcsak a fizikai jellemzőket lehet.

A szülő-gyermek kapcsolat, ha jó, a gyermek testi, érzelmi és szociális fejlődését szolgálja. Egyedülálló kötelék. Ez alapozza meg személyiségünket, életvitelünket, reakcióinkat, általános viselkedésünket és hatással van fizikai, mentális és érzelmi egészségünkre is. De nemcsak fizikai szinten jelenik meg ez a kötelék, hanem az úgynevezett spirituális szférában is. A különböző filozófiák szerint a szüleinkkel való kapcsolat tulajdonképpen egész életünk minőségét behatárolja, ezért kiemelten fontos, hogy felmenőinkkel jó legyen a viszony.

Értelem és érzelem

Ezt a kapcsolatot lehetőség van javítani tiszteletteljes kommunikációval, elfogadással és empátiával. Időt szentelni a másik megértésére, a közös élményekre és a támogató jelenlét kifejezésére, hozzájárulhat a szülő-gyermek kapcsolat elmélyítéséhez. De ilyenkor valójában csak a felszínt kapargatjuk, hiszen a mélyben rejtőző dinamikák nem változnak meg tőle. Családtagjainkkal ugyanis láthatatlan érzelmi kötelékeket alakítunk ki, amelyek az egész családban jelen vannak. Könnyen lehet, hogy kisgyerekként te a dédnagyi fájdalmával kapcsolódtál és az ő áldozatszerepét működteted magadban. Legalábbis ezt állítja a Hellinger-módszer, amely a családok rejtett dinamikáinak feltárására összpontosít. Ha hihetünk ennek az elméletnek, akkor a Hellinger-családállítással kitisztíthatunk olyan, sokszor saját magunk előtt is rejtett érzelmi blokkokat, amelyek meggátoltak a jó kapcsolatok kialakításában.

A szív szava

Egy családban mindig előfordul valami dráma. Ezeket néha jó kiventillálni magunkból anyunak, apunak, testvérünknek. Ugyanakkor akkor lehetünk sikeresek a családi kapcsolatok működtetésében, ha mindannyian a megoldásra koncentrálunk, amikor probléma van. Soha nem a felelőst kell keresni, hanem mindig a megoldást. Van egy mondás, aminek az a lényege, hogy rossznak látod az embereket, ha kevés benned a szeretet. És ez valahol így is van. Akiket szeretünk, azokkal elnézőbbek vagyunk. A szeretet nem valami képzeletbeli dolog, hanem egy tudományos erőhatás, átlép időn és téren. És bár néha nem értjük a működését és olyan érzésünk van, mintha egy másik dimenzióból szűrődne át, amit még nem vagyunk képesek érzékelni, fontos szerepe van a családban, így mindig meg kell találni a szeretethez vezető utat.

Anya, a szeretet forrása

Édesanyánktól kapjuk azt a gondoskodást és óvó szeretetet, amelyből egész életünkön át táplálkozunk. Az általa alkotott képből formáljuk saját nőiességünket, és azokat a mintákat, hogyan kell anyának, feleségnek lenni. Ha azonban édesanyánktól nem a megfelelő mintákat kaptuk, az számtalan formában megjelenhet. Akár fizikai problémákban, például emésztési, légzési zavarokban, depresszióban, vagy megfelelési kényszerben. A leggyakoribb tünetei pedig annak, ha valaki „anyaéhségben” szenved, vagyis nem kapta meg az alapvető anyai szeretetet, az étkezési zavarokban és párkapcsolati problémákban jelentkezik. Érdemes tehát foglalkozni vele.

Apáról fiúra

Az első kapcsolódási pontunk édesanyánk, ma azonban már tudjuk, hogy az apukáknak is kiemelkedő szerepe van a gyermekek személyiségfejlődésében. Az apai minőség ráadásul nagyon eltér az anyaitól. Az édesapa a lányok életében nemcsak a férfi mintát testesíti meg, de nagy hatással van énképének, magabiztosságának, szociális kapcsolatainak milyenségére is. Későbbi párkapcsolati választásairól nem is beszélve. Az apa-fiú kapcsolat is hasonlóan alakul, csak ott a gyermek api szerepének minőségét vetíti előre, és a saját magával való kapcsolatát. Az apa példakép és tanító, az önazonosságának megalkotója. Ezért hiányos apaképpel a legtöbb gyerek konfliktusossá válhat kapcsolataiban, viselkedési zavarokkal és önérvényesítési problémákkal küzdhet és ezt felnőttkorában is gyakorolja, csak kissé szofisztikáltabb verzióban, egészen addig amíg fel nem ismeri.

A te kezedben…

Nem tehetünk azonban minden felelősséget szüleink vállára. Nyilván hibáztak sokat a gyermeknevelésben, de az vesse rájuk az első követ, aki még nem. Egy ponton túl a saját felelősségünk kilépni az áldozat szerepéből és kezünkbe venni sorsunkat, meggyógyítani azokat a sérelmeket, amelyek korlátoznak és nem átörökíteni a következő generációnak. Te tudod, mit hoztál otthonról?

Nyitókép: Morsa Images/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk: