A fogadalmak szavatossági ideje rendszerint februárig tart. Ennek hátterében főként 4, jól körülhatárolható és ilyen módon könnyen leküzdhető akadály áll.
Éjfélt üt az óra. Mindenki halkan elsuttogja, papírra veti, vagy csak gondolatban dédelgeti a jövőbeni terveit és céljait. Újév éjjelén optimizmus lengi be a levegőt, új elszántság éled bennünk és hisszük, hogy ezúttal sikerülni fog. Már január első napján hatalmas lendülettel vetjük bele magunkat a változásba. Legyen szó egy új készség megtanulásáról, az edzőterem rendszeres látogatásáról vagy akár az egészségesebb szokások kialakításáról. Azonban ahogy telnek a hetek, úgy kopnak meg egyre inkább az önmagunknak tett ígéretek, és a valódi tettek szépen lassan kikúsznak a hétköznapjainkból.
Ez egy elkerülhetetlen folyamat lenne? Ugyanaz a csapda évről évre? Vagy egyszerűen csak a kitartás hiányozna mindannyiunkból? Nem. Sokkal inkább az lehet az igaz, hogy valamennyien ugyanazokat a hibákat követjük el a fogadalmak kapcsán. Ebben az esetben két út áll előttünk…vagy nem teszünk többé fogadalmakat és ezzel elkerüljük a csalódást, vagy pedig erőt veszünk magunkon és a dolgok mélyére nézünk, hogy miért maradnak olyan gyakran teljesítetlenek az újévi fogadalmaink. Mi a másodikat ajánljuk.
Külső motiváció
Az egyik leggyakoribb ok, amiért a fogadalmak nem élik túl az első néhány hetet, az, hogy a motivációnk valószínűleg nem a sajátunk. Lehet, hogy úgy érezzük, hogy mi szeretnénk lefogyni, izmosodni, második diplomát szerezni, de nagyon sok esetben kiderül, hogy ez mégsem így van. A család, a barátok, a társadalom vagy bármilyen külső erő hatására – bármennyire szeretnénk – nem fog változás történni, mindaddig, amíg bennünk nem érik meg a valódi belső vágy erre. Ha nem tudunk válaszolni arra a kérdésre, hogy miért akarom én ezt, vagy egy olyan belső válasz érkezik, hogy mert xy-nak ez fontos lenne, akkor biztosak lehetünk benne, hogy nem belső, hanem külső motiváció hajt minket. Ez pedig jellemzően nagyon hamar kifullad.
Fekete-fehér gondolkodás
A végletekben való világnézet, amikor minden vagy fehér, vagy fekete, valójában egy gondolkodási hiba. Magyarul, rosszul értelmezzük a valóságot és ezt egy negatív érzelmi állapot követi. Beszűkült látásmódra utal, ha úgy érzed, hogy csak két út áll előtted: vagy 100 százalékosan csinálni mindent vagy sehogy. Ilyenkor szokott az történni, hogy az első „csaló” étkezésnél összedől a diéta, vagy az első kihagyott edzés után azt érezzük, hogy semmi értelme az egésznek, mert kudarcot vallottunk. Pedig ha itt nem hagynánk abba, akkor talán elérhetnénk a céljainkat. Beleférnek a hibák. Minden nap újrakezdhetjük.
Nem számolunk az élettel
Olyan, mintha újévkor egy csillámporos szemüveg lenne rajtunk és a világot kicsit idillibbnek, szebbnek látnánk. Persze, ez kell ahhoz, hogy legyen erőnk nekivágni az új évnek, ám nagyon akadályozza a fogadalmak életszerűségét. Hangzatos célokat fogalmazunk meg, csak közben nem számolunk az élet kiszámíthatatlanságával. Úgy képzeljük el az utat, mint egy felfelé ívelő egyenes, amin ha lépésről lépésre végighaladunk, akkor ott vár ránk a méltó jutalom. Viszont váratlan kihívások, traumák, munkahelyi követelmények, személyes válságok vagy egyszerűen csak az élet maga képes keresztbe tenni az elképzeléseinknek. Fontos, hogy ezeket is bevegyük a képbe, mert ha képesek vagyunk rugalmasan alkalmazkodni a változásokhoz és engedjük, hogy legyenek hibák, illetve elfogadjuk, hogy a visszaesések is a fejlődést szolgálják, akkor fókuszban tudjuk tartani a vágyainkat, bármit is hozzon a sors.
Homályosan fogalmazunk
Végül pedig az egyik legbagatellebb, ám annál lényegesebb tény, hogy rosszul fogalmazzuk meg a fogadalmainkat. Minél megfoghatatlanabb, homályosabb a kitűzött cél, annál könnyebb elsodródni. Az „egészségesebben élni” vagy „rendezettebbé válni” célkitűzésekből hiányoznak a konkrétumok, ami nehezíti a haladás mérését vagy konkrét lépések megtételét. Egyértelmű terv nélkül könnyű eltéveszteni az irányt vagy céltalannak érezni magunkat, ami végül a fogadalmak feladásához vezethet. Ehelyett inkább állíts fel világosan meghatározott, elérhető célokat egy részletes cselekvési tervvel. Amennyiben képesek vagyunk a fenti négy hibát felismerni és kibogozni, hihetetlenül hangzik, de többé nem fog kelleni ugyanazokat a fogadalmakat hajszolnunk, majd megszegnünk éveken keresztül.
Nyitókép: AleksandarNakic/Getty Images