Ahhoz, hogy valóban pihentető szabadnapjaid lehessenek, meg kell tanulnod ellazulni, és kikapcsolni a munkahelyi üzemmódot.
Ideális esetben egyensúlyban van az életünk, és nem a munkánk tölti ki minden percét. De sajnos sokszor előfordul, hogy az irodából felállva otthon még folytatni kell a munkát, sőt, még az is gyakori, hogy a hétvégébe is belecsúsznak munkahelyi feladatok. Ezért aztán, mint a megváltást, úgy várjuk a szabadnapokat. Ám amikor végre eljön, akkor nem igazán tudunk pihenni, ami az egész napra, családi nyaralásra rányomhatja a bélyegét.
Sőt, gyakran egy szabad hétvégén nekiállunk nagytakarítani, kertet rendbe tenni, amitől a nap végére ugyanúgy érezzük magunkat, mintha munkanap lett volna. Nem vagy egyedül, ha úgy érzed, fáradtabb vagy egy szabad hétvége vagy nyaralás után. Az állandó elfoglaltsághoz és a stresszhez való hozzászokás ugyanis nagymértékben „beleszólhat” a szabadságba. A test és az elme nem tud ráállni az ellazulásra, ezért nem tudsz nyaraló üzemmódba kapcsolni. A folyamatos stressz és szorongás hatására az elme túlpörög akkor is, amikor éppen lehetőség lenne a stressz levezetésére.
Munka gomb kikapcs

A munkából szabadságba való átállás is egyfajta elengedés, ami nem mindenkinél megy automatikusan. Ha folyamatosan agyalsz munkaidőben, megállás nélkül kattogsz a megoldandó feladatokon, akkor a folyamatos nyomástól az idegrendszered túlélési módban van. Ez a mód pedig nem engedi a kikapcsolást, és a megszokott fordulatszámon pörög tovább. A szabadnapok létfontosságúak a lelki egyensúly és a testi egészség szempontjából. Pihenésre, feltöltődésre mindenkinek szüksége van, és bizony a szervezet előbb-utóbb benyújtja a számlát, ha ezt nem biztosítjuk neki.
„A szabadnapokon nézhetünk szembe leginkább azzal, hogy valójában mennyire szorongunk a mindennapok során. A túlzott stressztől ugyanis az idegrendszer nem érzi magát biztonságban, így nem engedi az ellazulást” – mondja Masha Kay, életvezetési tanácsadó.
Mit tegyél, hogy nyugodtan hátradőlhess?
Ne helyezz magadra túl nagy nyomást
Sokszor a pihenésnek az a gátja, hogy ahogy a munkánkra, úgy arra is „rágörcsölünk”, hogy muszáj pihenni. Vagy túl nagy elvárásokat támasztunk a szabadnapokkal szemben, túl sok mindnet akarunk belesűríteni, amitől csak frusztráltabbak leszünk. Adjunk egy kis időt a szervezetnek, és hagyjuk, hogy ellazuljon. Bármilyen furcsán hangzik, sokak számára, az ellazulás túl erős próbálkozása is megterhelő lehet. Olyan, mint amikor valaki annyira koncentrál arra, hogy meditáljon, hogy végül nem tud, mert az agya nem az ellazuláson, hanem az „erősségen” dolgozik.
Hagyd a munkát az irodában

Nyaralás, vagy szabadnap előtt nyilván erősebb fokozatra kapcsoltál, hogy befejezd a munkát. Akár sikerült, akár nem, ezeket a feladatokat, ne vidd magaddal még fejben sem, mert nem fogják engedni, hogy pihenj. Akkor is tereld el a gondolataidat, ha munkamániás, vagy maximalista vagy, a pihenő napoknak pont az a lényege, hogy kihozzanak a napi rutinból.
Küld szabadságra a mobilodat is
Nem, nem kell teljesen kikapcsolni, de némítsd le, és fordíts a megszokott sorrenden: te urald a készüléket, és ne ő irányítson. Nézz rá reggel, és este, de napközben ne foglalkozz vele. Nem várhatod el mindenkitől, hogy tudja, hogy te éppen nyaralsz, és emiatt ne keressen, de te magad pontosan tudod, hogy nyaralsz. A családtagokkal – akik fontos, hogy szükség esetén elérjenek – beszéld meg, hogy reggel és este hívhatnak. Senki nem lesz tekintettel a te pihenésedre, ha ennek te magad nem húzod meg a konkrét határait.
Legyen pihentető „feladatod”

Ha amiatt nem tudsz kikapcsolni, mert úgy érzed, haszontalan vagy, ha semmit nem csinálsz, akkor olvass, fejts rejtvényt vagy társasjátékozz a családdal, barátokkal. Ezek mind pihentető tevékenységek, és abban is segítenek, hogy eltereld a figyelmedet, és kimozdítsanak a hétköznapok mókuskerekéből.
Mozogj
Ha túl vagy pörögve, és ez a gátja a pihenésnek, akkor ne küzdj az energiád ellen, hanem fordítsd előnyödre. Menj el sétálni, kocogni, táncolni, vagy próbálj ki egy számodra új vízi sportot, ezek teljesen kizökkentenek a gondolataiból.
Őrmester eltáv
Lehet, hogy otthon bevált, és a család is megszokta, hogy te vagy az őrmester, aki mindent felügyel, de a pihentető nyaraláshoz engedd el a gyeplőt. Lépj át a földön hagyott szennyes ruhán, ne izgasd magad a mosatlan tányérokon, ne „csesztess” senkit, semmiért, mert ez csak felesleges konfliktusokat generál.
Forrás: marieclaire.fr
Nyitókép: Maria Korneeva/Getty Images