Mila Kunis rávette férje exfeleségét egy közös forgatásra

A két gyönyörű színésznő együtt szerepel egy nemrégiben megjelent reklámfilmben, amiben azon viccelődnek, hogy mindketten hozzámentek ugyanahhoz a férfihoz. De nem csak ez a közös bennük.

Mila Kunis 2015-ben mondta ki az igent Ashton Kutchernek, és az évek során két közös gyermekük is született. A Míg a Jackpot el nem választ színészének ez már a második házassága, hiszen 2005 és 2013 között Demi Moore férje volt. És a legfrissebb hírek szerint jóban is maradt exével, ugyanis Demi igent mondott jelenlegi feleségének egy közös munkára. Ilyen különleges eseménynek pedig ritkán lehetünk szemtanúi a sztárvilágban.

Az egyperces reklámfilmben a 38 éves Kunis és az 59 éves Moore a középiskolai osztálytalálkozójukon pompáznak és lélegzetvisszafojtva várják, hogy a házigazda végre kihirdesse a legcsodálatosabb öregdiáknak járó díjat. Mindkét nő felvonul a színpadra abban a hitben, hogy ők lesznek a nyertesek, a babérokat azonban egy harmadik személy aratja le.

A történetből kiderül, hogy a két híresség ugyanabba a gimnáziumba,  a Los Angeles-i Fairfax High School-ba járt, ami Kutcher mellett egy újabb közös keresztmetszet az életükben. Mila Kunis 2001-ben érettségizett itt, Demi Moore-t viszont még az iskola befejezése előtt kicsapták a gimnáziumból. Joggal állítja tehát Kunis: „Sok közös van bennünk” – mielőtt a házigazda közli a nőkkel: „Kérem, hagyják el a színpadomat!”

A reklám ötlete egyébként részben Kutcher jelenlegi feleségétől származik. „Ez volt az első közös munkám az AT&T vállalattal. A megbeszélések során derült ki, hogy Demi is a Fairfax Gimnázium diákja volt” – mesélte Kunis az Entertainment Tonightnak, utalva Los Angeles-i középiskolájára.

Úgy gondoltam, hogy ezt a poént nagyszerű lenne belevinni a reklámba. Megkerestem őt és nagyon örültem, hogy belevágott a dologba.” De nemcsak Kunis, hanem Moore is izgatott volt az ötlet miatt. „Ki gondolta volna, hogy a Fairfax öregdiákjaként ilyen lehetőség tárul elém, és hogy ennyire szórakoztató és játékos módon találkozhatunk és dolgozhatunk együtt Milával?”

Forrás: TODAY
Nyitókép: Alberto E. Rodriguez/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: