Ha nincs pénzed külföldi nyaralásra, fordíts egyet a dolgon: itt milliókat fizetnek, ha kiköltözöl

15 ezer eurót, vagyis átszámítva 6 millió forintot fizetnek, ha kiköltözöl erre a gyönyörű szigetre - hát nem remek alternatíva a külföldi nyaralás helyett?

Csodaszép táj, hívogató tengerpart, mesébe illő falvak és kisvárosok, és persze, az olasz konyha elmaradhatatlan remekei. Ha mindez egy nyaralás keretében idén nem fér bele a költségvetésedbe, akkor fordíts egyet a dolgon, és játsszunk el együtt a gondolattal: mi lenne, ha nyaralás helyett inkább kiköltöznél, és ezért még pénzt is kapnál? Ez nem csak álom, Szardínián ugyanis 15 ezer eurót, vagyis átszámolva 6 millió forintot fizetnek, ha odaköltözöl. Igaz, ahogy minden jó dolognak, ennek is van pár feltétele.

Milliókat fizetnek, ha megfelelsz az alábbi feltételeknek

A legfeljebb 6 milliós támogatáshoz való hozzájutás feltételei nem extrém szigorúak, de azért az alábbiaknak mindenképp meg kell felelni. Fontos például, hogy a kiszemelt ingatlannak olyan kistelepülésen kell lennie, ahol háromezer főnél kevesebben élnek. És az is feltétel, hogy be kell jelentkezni, vagy át kell jelentkezni, illetve, hogy fontos, hogy ez legyen az első otthonod. Az sem mellékes, hogy ezt a pénzt mindenképp az ingatlanra kell fordítani, de — és itt jön a pici csavar — az értékének vagy a felújítás árának legfeljebb a felét fedezheti. Vagyis vagy hitel, vagy önerő szükséges azért a projekt másik feléhez.

De ha úgy vagy vele, hogy már évek óta gyűjtögetsz egy saját házra, nyaralóra vagy komolyabb autóra, viszont az utóbbi időben elbizonytalanodtál, hogy inkább külföldön fektetnéd ingatlanba ezt az összeget, kipótolva esetleg az idei nyaralásra félretett pénzeddel, akkor ez a lehetőség jól jöhet. Romantikus ábránd vagy teljesen reális cél? Ennek eldöntését rád bízzuk, de az biztos, ha a következő hónapokban rászánnád magad egy olyan ingatlan vásárlására, ahol élni, nyaralni, de akár staycationre menni is élmény, Szardínián tényleg milliókat fizetnek, és segítenek belevágni.

Az elnéptelenedés ellen küzdenek

A projekt célját egyébként nem nehéz kitalálni: a vidéki területek elnéptelenedésének visszafordításáért és a gazdaság fellendítéséért küzdenek. Ahogy a szardíniai elnök, Christian Solinas fogalmazott, a szigetet jobb hellyé akarják tenni, és új lehetőségeket biztosítanának a szardíniaiaknak. Ezen kívül azt is szeretnék elérni, ha a fiatalok nem mennének el máshová a kisebb városokból, falvakból, hanem a maradás mellett döntenének.

Ezen a regionális kezdeményezésen kívül akadnak más lehetőségek is az elhagyott ingatlanok rehabilitációjára. Ezek közé tartozik az 1 eurós házak projekt, amely több meseszép európai helyszín mellett Szardínián is jelen van. Ha ennek keretében szeretnél házat venni a szigeten, akkor Montresta, Nulvi, Romana, Ollolai és Bonnanaro települések ingatlankínálatából tudsz válogatni. Viszont itt is van egy feltétel: a házat 3 éven belül fel kell újítani.

Forrás: themayor.eu
Nyitókép: Angelo Pantazis/Unsplash

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: