Ahogy közeledünk a halottak napjához, felerősödhet bennünk a fájdalom, amit egy szerettünk elvesztésekor éreztünk. Ezeken a nehéz pillanatokon enyhíthetnek azok a régi rituálék, amik az elengedést és a továbblépést támogatják.
Attól függetlenül, hogy ez az időszak az emlékezésről szól – hiszen te is látod, hogy az üzletek tele vannak mécsesekkel, lámpásokkal, virágkoszorúkkal –, még mindig azt sugallja a társadalom, hogy a gyász valamilyen elleplezendő dolog. Szinte tabutémának számít, sokan nem tudnak mit kezdeni a gyászt megélő érzéseikkel. El kell fogadni, hogy az elmúlás az élet szerves része, a gyász természetes folyamat és nem elfojtani, hanem megélni kell, minden fázisával együtt. Sokat segíthetsz a gyászolónak, de önmagadnak is, amennyiben pont most éled meg ezt a fájdalmas folyamatot, ha olyan rituálékhoz fordulsz, amik támogatnak abban, hogy feldolgozd a történteket és megnyugvásra lelj.
Miért van szükség rituálékra?
A régi szokások nagyban segítették az embereket abban, hogy úgy érezzék, nem tehetetlenül állnak a történtekkel szemben, hanem részesévé, cselekvőjévé váltak egy olyan folyamatnak, ami tőlük függetlenül következett be. Lehetőséget teremtettek arra is, hogy tiszteletüket fejezzék ki az elhunyttal és a gyászoló hozzátartozókkal szemben is, kifejezhessék együttérzésüket, a rítusok pedig nemcsak a lezárást, hanem az újrakezdést is képviselték. Ma már ezek a hagyományok nem jellemzőek, pedig sokat segítenek a gyász feldolgozásában.
Kinyitották az ablakokat, hogy az elhunyt lelke szabadon távozhasson vagy megállították az órákat a temetésig és utána az újrakezdés szimbólumaként újraindították. A tükröket letakarták, hogy a lélek továbbléphessen és ne tartsa vissza, csapdába ejtve – ezzel pedig elfogadva azt, hogy aki meghalt, már nem a földi világhoz tartozik. A temetés utáni halotti torok lehetővé tették az emlékezést és a közös bánat megerősítette, szorosabbá tette a családi kötelékeket. A mai rohanó világ, azok a körülmények, hogy már legtöbbször kórházban hunynak el hozzátartozóink, nem adnak időt arra, hogy valóban átéljük a búcsúzás folyamatát, pedig a gyászfeldolgozás szempontjából ma is ugyanolyan nagy szükség van erre.
Apró gesztusok, amik segíthetik a lezárást
Bármennyire is fájdalmas, vegyél részt a búcsúztatási rutinokban, akár az ügyintézésben, akár egy halotti toron. Ez abban fog segíteni, hogy átérezd azt, nem vagy egyedül a fájdalmaddal, nem kell egyedül megbirkóznod az érzéseiddel és te is segíthetsz másnak abban, hogy sorsközösséget vállalsz velük azáltal, hogy megosztod a gyászélményt. Emlékezhetsz, búcsúzhatsz a magad módján is, ha ez a lelkednek jólesik.
Írj levelet az elhunytnak, írd le benne mindazt, amit úgy érzed, már nem tudtál elmondani, de esetleg egy gyertya lángja mellett, a fényképét nézve ki is mondhatod ezeket szóban. Nyugodtan beszélj hozzá, mesélj neki, mondd el az érzéseidet és ha nyomaszt valami vele kapcsolatban, kérj bocsánatot. Sokaknak az segít, ha jótékonykodnak, adományokat ajánlanak fel az elhunyt emlékére: ez kicsit olyan, mintha ebben ő is részt venne. Elmehetsz egy templomba is és gyújthatsz gyertyát a tiszteletére akkor is, ha nem vagy vallásos, de bármilyen kis szertartás, amit rá emlékezve végzel, segít abban, hogy elfogadd azt, amit már nem tudsz megváltoztatni.
Amikor elvesztünk valakit, valahol önmagunkat is siratjuk, hiszen mi maradunk itt, nekünk kell tovább élni és folytatni valahogy az életünket a szerettünk nélkül. Gondolj arra, hogy ő is azt szeretné, ha szép lassan megtanulnál nélküle élni és beteljesíteni a célodat. Őrizd azzal az emlékét, hogy szép lassan, a saját tempódban, ahogy feldolgoztad a gyászt, éled tovább vagy akár újrakezdve az életedet, és megengeded magadnak az örömöt és a boldogságot.
Fotó: globalmoments/ Getty Images
Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetnek:
- A történelem rejtélyes halálesetei
- Amikor minden darabjaira hullik, segíthet a gyásznapló
- A halloween 9 arca: így ünneplik a halottak napját a nagyvilágban
