„Minden veszteséget fel kell dolgozni” – interjú Ferjancsik Ágnes mentálhigiénés szakemberrel

Bár sokan nem tudják, de létezik módszer a gyász, a veszteség miatti fájdalom feldolgozására.

Az elmúlt években a világjárvány miatt, sokkal többen és többször voltak kénytelenek szembenézni a gyásszal. Vannak helyzetek, amikor van idő és lehetőség felkészülni a sokszor szinte feldolgozhatatlan veszteségre, de van, amikor pillanatok alatt állít megoldhatatlan traumák elé valakit az élet. Sokan ilyenkor magukba fordulnak, mert nem akarják még a legszűkebb családtagjaikat sem terhelni a problémáikkal, és vannak, akik világgá kürtölik a fájdalmukat. Ferjancsik Ágnes tíz éve dolgozik segítőként, őt kérdeztük arról, hogy van-e írott vagy íratlan szabálya a gyász feldolgozásának.

– A halál, valakinek az elvesztése sokáig tabu téma volt, amiről nem szívesen beszéltünk. Nálad mikor jött el az az idő, hogy segítőként ezzel a kényes témával is foglalkozz?

– Még a tanulmányaim idején a gyász és trauma feldolgozása is téma volt, így kerestem, kutattam tovább, és találtam rá a gyászfeldolgozás módszerére. Ez a 70-es években Amerikából indult módszer, több mint tíz éve itthon is elérhető. A két amerikai, akik megalkották ezt a módszert, nem segítő szakemberek voltak. Az egyiküknek meghalt a gyereke, és nem tudta se egyéni, se csoportos terápiával feldolgozni. Így elkezdett magára kidolgozni egy rendszert, amiről egy idő után azt vette észre, hogy segít. Aztán kipróbálta több ismerősével, és náluk is működött, így született meg a módszer, és belőle egy kézikönyv.

– Az is óriási bátorságnak tűnik, amikor bármilyen problémával szakemberhez fordulunk, de a gyász különösen nehéz folyamat. Mernek segítséget kérni az emberek ezzel kapcsolatban?

– Valóban, volt egy időszak, amikor az emberek inkább maguk előtt is rejtegették a problémáikat. De az elmúlt években pozitív a változás ebben a tekintetben. Annyi fronton kell helytállni a mindennapokban, hogy egyáltalán nem szégyen, ha valahol elakadunk és segítséget kérünk. Amíg egy-egy párkapcsolati problémát akár évekig is elhúznak, a gyásznál szinte azonnal jönnek segítségért.

– Melyik korosztályra jellemző, hogy a gyásszal kapcsolatban segítséget kér?

– Gyásszal kapcsolatban mindegyik korosztályból jönnek hozzám, párkapcsolati veszteség miatt inkább a fiatalok. Azt látom, hogy a COVID tényleg felborított mindent, hiszen amíg korábban az idősebb generáció távozott, akiknek a halálára sokszor fel lehetett készülni, addig most nagyon sok fiatal is elhunyt. Hozzám nagyon sok fiatal jár, ráadásul nekik sokkal természetesebb, hogy foglalkozniuk kell az őket ért veszteséggel. Nincsenek a témától elzárkózva, nem tekintik tabunak, sőt, sokszor kifejezetten felkészülten jönnek.

Sokat számít, hogy akár az interneten, akár a könyvek terén rengeteg elérhető információ van, utánamennek a témának, keresik a kérdéseikre a válaszokat. Sokszor egyébként teljesen hétköznapi dolgokkal keresnek fel, és menet közben derül ki, hogy a problémához gyász is kapcsolódik.

Azt is fontos tudni, hogy a gyász nem csak és kizárólag halálesethez kapcsolódik. Mert minden veszteség gyász. A munkahely elvesztése, vagy a munkahelyváltás, a párkapcsolati veszteségek, de sokszor még egy költözést is meg lehet élni veszteségként. Több mint 40 féle életeseményt követhet gyász, és ahogy minden kapcsolat egyedi, úgy minden gyász is az.

– A módszer minden gyász esetében ugyanaz?

– Igen, ebben a tekintetben nincsen különbség.

– Miből áll a gyászfeldolgozás?

Az elején azt térképezzük fel, hogy mi az, ami nem működött. Mit próbált meg az illető, és az miért nem működött. Nagyon hamar megtanuljuk, hogy szerezzünk meg valamit, de azt nem, vajon mit tehetünk, ha elveszítjük. Sőt, a környezetünk sokszor arra késztet minket, hogy ne próbáljuk kezelni a veszteségeinket. Mert bármennyire hihetetlen, tényleg úgy növünk fel, hogy azok a segítő tanácsok, amiket az életünk során kapunk, többnyire nem jók. Mert többnyire mit tanácsolnak?

Hogy ezzel ne foglalkozz, ezt nem mutasd ki, ezzel ne terhelj másokat és hosszasan sorolhatnám, hogy gyerekkorunktól fogva szinte azt sulykolják, hogy minden gondunkat-bajunkat rejtsük el a világ elől. Így amikor egy trauma ér, amire nem vagyunk felkészülve, akkor teljesen természetes, hogy magunkba fordulunk, elszigetelődünk. Ami a lehető legrosszabb, mert ebből és a felgyülemlett, ki nem mondott dolgokból kialakulhatnak egészségügyi problémák is.

A másik gond, hogy ezek a kapott tanácsok mindig az értelmünkre hatnak. Azt tanuljuk meg, hogy egy problémát az értelmünkkel oldjunk meg, miközben amikor veszteség ér, akkor nem lehet az értelemre hatni, hiszen a szívünk tört össze. Ezért sem hasznosak azok az ilyenkor segítő szándékkal érkező közhelyek, hogy neki már jobb, ő már nem szenved, neked is jobb, nem is volt jó ember, stb. Még ha az agyunkkal tudjuk és fel is fogjuk, hogy van igazság abban, amit mondanak, ezek ilyenkor nem segítenek.

Ferjancsik Ágnes fotó: Pongrácz Rita

– Mit teszünk még, ami nem segít?

– Mivel korán, már gyerekkorunkban megtanuljuk elnyomni, elrejteni a fájdalmas érzéseinket, nem meglepő, hogy később ugyanezt tesszük veszteség esetén. Már kisgyerekként arra szocializálódunk, hogy tereljük el a figyelmünket. Ha gyerekként sírsz, akkor megnyugtatnak egy csokival, vagy egy apró ajándékkal. Ha ez rögzül, abból kialakulhat, hogy felnőttkorban egy veszteség után alkoholhoz, droghoz nyúlunk, vagy a munkába, sportba temetkezünk. Ezek átmeneti segítséget ugyan adhatnak, de nem oldják meg a problémát.

Ami segíthet, ha kifejezzük azokat az érzelmi mondanivalókat, amelyeket soha nem mondtunk ki, vagy amiket úgy érzünk, hogy soha nem hallották meg. Ez adja meg a képességet, hogy elköszönjünk a fájdalmunktól, ami beárnyékolja a szép emlékek átélésének a lehetőségét, elköszönjünk a beteljesületlen álmoktól, vágyaktól a jövővel kapcsolatban.

Ami miatt feldolgozatlan marad a gyász, az a ki nem mondott érzelmi kommunikáció. Sokszor érezzük azt egy veszteség után, hogy valamit másképp vagy jobban tettünk vagy mondtunk volna. A feldolgozatlan gyász a kapcsolat során meg nem valósult reményekről, álmokról szól. Egy válás, halál megfoszt minket attól, hogy helyrehozzunk dolgokat, és ezzel megakadályozza, hogy a viszony pozitívvá váljon.

– Ezt hogy kell elképzelni, kimondjuk, vagy leírjuk ezeket a ki nem mondott dolgokat?

– A segítségemmel egy úgynevezett beteljesítő levél formájában leírja a kliens. Nagyon fontos, hogy ez egy önsegítő módszer, tehát nem én oldom meg, valaki helyett a problémáját, én „csak” segítem, illetve kísérem a folyamaton keresztül. Van a módszerhez egy könyv, abból minden alkalomra elolvas valamennyit, és azt megbeszéljük. Házi feladat is van, mert ez a folyamat nemcsak addig tart, amíg velem szemben ül valaki, hanem ezzel foglalkozni kell, ha meg szeretné oldani.

– A levél megírásával lezárul a folyamat?

– Igen. Megírja a levelet annak, akit elveszített. Természetesen ezt a levelet soha nem adjuk fel, nem mutatjuk meg senkinek, csak kiírja az érzéseit magából. Nekem olvassák fel, ami nagyon sokat számít. Én annak idején, a képzés alatt végigcsináltam ezt a folyamatot és saját tapasztalatból is tudom, hogy ez milyen fontos eleme a folyamatnak. Tulajdonképpen a fájdalomtól búcsúzunk el ebben a búcsúlevélben, és nagyon fontos, hogy nem az elvesztett személytől. Mert az örökre bennünk marad valamilyen formában. De a sok fájdalomtól, beteljesületlen dolgoktól, elbúcsúzunk, ami rengeteget segít egy ilyen helyzetben.

– Hány alkalom kell általában a gyász feldolgozásához?

– Ez mindenkinél egyforma, ez a módszer 8 alkalomból áll.

– Ennyi alkalom kell-e mindenkinek, s mi van, ha valakinek több időre van szüksége?

– A 8 alkalom többnyire minden esetben elég. Ha valakinek további segítségre van szüksége, akkor vagy hozzám tud fordulni Segítő beszélgetésekre, vagy továbbirányítom a megfelelő szakemberhez.

– Ha véget ér a 8 alkalom, akkor tartják veled tovább a kapcsolatot, vagy megszakad a folyamat?

– Ez egy kötött folyamat, le kell, hogy záruljon. Ha velem szeretnék még folytatni, akkor mindenképpen tartunk pár hetes szünetet és csak utána folytatjuk. Többször előfordult, hogy a módszer felszínre hozott más, korábbi problémákat, de az már nem a gyászhoz tartozik.

– Együtt lehet élni a gyásszal vagy muszáj, hogy fel legyen dolgozva?

– Szerintem muszáj minden veszteséget feldolgozni. Amit megfigyeltem, például egy fel nem dolgozott párkapcsolati veszteségnél az, hogy örökre bennünk hagy egy félelmet, ha nagyon erősen akarok fogalmazni, akkor rettegést. Rettegést, hogy újra csalódunk. Sérülni fogunk és ezért rengeteg rossz döntést hozunk, sokkal kevésbé vagyunk nyitottak, kvázi óvjuk magunkat. Egy kapcsolatban pedig sokkal nehezebben tudunk szeretetteljes légkört biztosítani. Halálesetnél pedig az elszigetelődés nagyon hangsúlyos. De párkapcsolati veszteség után is sok ember van, aki teljesen bezárkózik, és egyedül marad.

És annyira elárasztódik a problémájával, hogy egy időn túl már ezen kívül nem is tud mással foglalkozni. Az idő természetesen segít, enyhít valamennyit, de ha nincs feldolgozva a veszteség, akkor rengeteg másik helyzetben újra elő fog jönni a fájdalom. Nagyon sokat segít az is, ha az egy százaléknyi felelősséget meghozod, hogy te mit tehetsz ebben az egészben.

Mert sokszor mást hibáztatunk, keresünk valakit, aki felelős, orvost, helyzetet, bárkit és bármit. De azt a pici, egy százaléknyi felelősséget meghozni, hogy hogyan reagálsz a helyzetekre, az a te döntésed, a te felelősséged. Mit kell megbocsátani, mit nem mondtam ki, annyi ilyen van. Soha nem dicsértelek, soha nem mondtam, hogy szeretlek, és itt lassan bűntudatba vált az egész.

Mindenkinek meg kell találni azt a módszert, ami segít neki. Van, akinek elég, ha meditál, de sokat segít, ha van olyan családtag, akivel ki tudja magából beszélni ezeket a dolgokat, ha van, aki őszintén meghallgatja. Ha pedig úgy érezzük, hogy nem enyhül a fájdalom, nem tudunk túl lenni a veszteségen, ne szégyelljünk segítséget kérni!

Nyitókép: Charday Penn/GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Legnépszerűbb cikkek: