Balázzsal beszélgetni olyan, mintha az ember dimenziók között cikázna. Minden mondatához, gondolatához képes egy költeményből valami odavágót idézni, mintha az élete színjáték lenne.
Egy tudatos döntést követően, egyáltalán nem nézek tévét. Azt a kevéske időt, amit a képernyő előtt töltök inkább Netflixre fordítom, így, akármekkora szégyen, majd egy évtizede egyáltalán nem vagyok tisztában azzal, mi zajlik a kereskedelmi csatornákon. Tudásom az aktuális celebvilágról a social oldalakra korlátozódik, és mivel az arcmemóriám sem a legerősebb, gyakorlatilag a nullához konvergál azok száma, akiket képes vagyok felismerni és beazonosítani. Balázst, bár sokan a közösségi felületekről vagy a tévéből ismerik, én egy családállításon, majd egy jurtában ismertem meg igazán. Akkor lett gyanús a helyzet, amikor azt láttam, hogy mindenki rajongással tekint rá, sőt, néhányan még össze is súgnak a háta mögött.
– Annyira rendes tőled, hogy nem akadtál fenn azon, hogy nem a televízióból ismerlek…
– Számomra az csak egy szakasz volt az életemből, amely ráadásul nem is annyira meghatározó. Annak ellenére, hogy éveket töltöttem a Barátok Közt sorozatban, nem tartom magam celebnek. Sokkal inkább a színház, a versek, és a mágia világa vonz. Sokkal több követőm lett, amióta a versekkel foglalkozom, és ez a világ sokkal jobban jellemez engem.
– Elsőre, amikor megláttalak, felmerült bennem a kérdés, hogy vajon ki ez a kivételes fiú?
– Szüleimhez 12 évnyi próbálkozás után érkeztem csak meg. Addigra már megjárták a poklok-poklát is, teljes feladásban voltak, nem remélték, hogy valaha gyermekük lesz. A lelkem ezt a fénytelen időszakot választotta az érkezéshez, majd édesanyám 15 órányi küzdelemben, mindkettőnk szívhangjának leállásával hozott a világra. Szóval gyakorlatilag elmondhatom: úgy születtem, hogy abba majdnem belehaltunk. Ez a kettősség pedig valamilyen misztikus módon áthatja az egész életemet. Mindig is kerestem azokat a helyzeteket, amelyekben alámerülhetek a sötétségbe.
– Szerencsére az erő veled(veletek) volt…
– Nevetni fogsz, de különös vonzódásom a mágiához, már nagyon korán megmutatkozott. És most a szó jó értelmében vett mágiát kell érteni, nem azt a sok évezredek alatt szutyokkal megpakolt marhaságot, amit a mai ember annak nevez. A mágia nekem mindennek a legbelsőbb magja, és esszenciája, ahova ha belépsz, megkezdődik a varázslat. 4 évesen, bár semmit nem értettem az egészből, rongyosra néztem a Star Warst. Értelmezni nem tudtam, de annál jobban éreztem a mondanivalóját. Húzott magával az az erő és jelenség, amit közvetített. Hogy van valami több, hatalmasabb. Engem a mesékből soha nem a királyfi hanem, mindig is a varázslók érdekeltek. Ráadásul ezzel párhuzamosan a zene emocionális világa is nagyon erősen jelen volt az életemben. Anyuval kétszólamban énekeltünk a konyhában, majd jött a zongora a klarinét, és mai napig tart a szerelem a gitárral. Csodálatosan lehet zenével érzésekbe merülni.
– Hogyan érkezett a színészet az életedbe?
– Mindig is tudtam, hogy színész akarok lenni. Annyira nem volt kérdés, hogy 18 évesen egyetlen helyre, a Színház és Filmművészeti Egyetemre adtam csak be a jelentkezésemet. Nekem a színészet nem a szakmám, hanem a lényem.
– Akkor hogyan csöppentél bele ennyire a spiritualitásba?
Szerintem ez a két dolog eleve összefügg, de ezt csak kicsit később ismertem fel. 2013-ban egyszer csak valahogy összegyűltek a kis cseppek, és úgy éreztem megtelt a pohár. Elkezdtem különböző terápiákkal ismerkedni, és fokozatosan áttranszformálódtam. Felismertem, hogy a színészet a legnagyobb idézőmágia, hiszen általa életre kelthetek olyan dolgokat, amelyek valójában nincsenek is ott. Megidézhetek egy érzést, egy helyszínt, egy utazást. Általa tulajdonképpen bele tudok lépni bármilyen emlékbe. És így működik a tudat is. Ha emlékezel, tulajdonképpen felidézel valamit. Ha pedig mindezt érzéssel csinálod, összekapcsolódhatsz azzal a nagyszerű dologgal, amit nemes egyszerűséggel sorsnak hívunk.
– Ezt hogy érted?
– Úgy, hogy a sorsát tulajdonképpen mindenki érzi… aki összekapcsolódik vele. Például amikor megismersz valakit jön egy érzés: a lelked mélyén pontosan érzed, melyik férfi és melyik nő hol és hogyan fogja széttépni a szívedet, de annak ellenére is összekapcsolódsz vele, ha egy egész erdő vörös zászlót kell félretolj az útból. Mert neked akkor az a tapasztalat kell. A színjátszás nekem sorsszerű és vele együtt a spiritualitás is, hiszen a színészet nem más, mint egy multifúziós terápiás folymat. Van benne légzés, tánc, mozgás, családállítás, érintés. Nem élhetek nélküle. Ráadásul a színészet engem választott, hiszen 2015 óta mondhatni hallom ahogy hozzám szól. Nevetni fogsz, de nekem sokszor valaki beszél a fejemben, aki tudom, hogy nem én vagyok. Mint ahogy tudom, hogy Mercutio sem én vagyok, mégis megszólalok a hangján, bele tudok lépni a helyébe.
– Nagy veszélyeket rejt ilyen mélységekbe merülni, és érzésekkel játszani, nem?
– Nekem ez a legnagyobb dolog, amit a színészet adott. Megtanultam önmagamat uralni, már nem csinálok a bolhából elefántot, ha valami problémám van, nem tetézem tovább szégyennel, haraggal. Ezt úgy értsd, ha például valaki megbánt, akkor egyszerűen bánatos leszek, nem húzok még bele egy haragot, vagy önigazolást. Ráébredtem, hogy az élet tengerén csak egy kicsinyke szörfös vagyok. Csak saját magamon változtathatok. Azon viszont folyamatosan. Persze, ne hidd, hogy zen harcos vagyok: attól a harag, még harag marad, a bánat pedig bánat, nem lesz belőle liliomszál. Csupán hagyom, hogy az érzés végigmenjen rajtam, és ha nem húzok rá egy másikat, kioldódik. Mindössze megtanultam az egészet egy harcművész fegyelmezettéségével kezelni. Mint ahogy belépek egy szerepbe, vagy egy szobába, be és kilépek a tudatállapotba is. Aztán ha időt és teret adtam neki, megengedtem magamnak, hogy szarul legyek, egyszerűen kilépek a szobából, és behajtom magam mögött az ajtót. Onnantól már engem fog táplálni.
– Ezt a mérhetetlen tudást hogyan tudod átadni az embereknek, egyáltalán át lehet adni valahogy?
– Segíteni szeretném őket, visszaadni a kezükbe a hatalmat, szó szerint, hiszen a kezükben van amúgy is a telefon, ezért egy Enter369 nevű applikációba töltöttem bele minden tudásomat. Ebben az Éntérben, elérhető egy elemzés is, amely lendületet ad ahhoz, hogy elindulj a befelé vezető úton. Mindenkit arra szeretnék buzdítani, hogy menjen végig a saját mélységein, mert bármilyen hihetetlen is még, de rengeteg kincset rejt. Ezzel az applikációval nemcsak elindulhatsz az úton, de ki is aknázhatod az önmagadban rejlő képességeket, és ezáltal a legtöbbet hozhatja ki mindenki a saját életéből. Ezzel kinyithatod a „poklod” kapuját, mert szerintem a pokol csupán a szívünknek az a része, ahonnan valamikor kihoztuk a fényt.
Nyitókép: Csórics Balázs
