Mindenki ezt a sneakert akarja! Reflektorfényben a Puma Speedcat

Megtörni látszik az adidas Samba 2024-es egyeduralma, hiszen egyre több sztár és street style ikon cseréli le az év eddigi legnépszerűbb sneakerét egy bizonyos Puma modellre.

A retro továbbra is hódít az idei év legtrendibb sneakerei között. Az adidas Samba, Gazelle és Campus, valamint az Uma Thurman által a Kill Billben már-már ikonikussá tett Onitsuka Tiger Mexico 66 elnevezésű modelljei mind újra és újra feltűntek, hogy felforgassák az idei cipőtrendeket. Ugyanígy történt ez a Puma Speedcat esetében is, mely már az év elején jelezte ugyan, hogy megérkezett, viszont nagyobb figyelmet csak mostanában kezdtünk el neki szentelni. Köszönhető ez annak is, hogy olyan sztárok mint Troye Sivan, Dua Lipa és Emily Ratajkowski is igazi alapdarabbá tették azt gardróbjukban.

25 év után újra a középpontban

Az ominózus sneaker 1999-ben debütált, melyet a Rudolf Dassler által 1948-ban alapított sportszergyártó óriás a Sportstyle kollekciójának részeként mutatott be. A Speedcattel nem titkolt céljuk volt, hogy a Formula 1-es pilóták által az 1980-as és 1990-es évekbeli Grand Prix versenyeken viselt tűzálló versenycipőket az utcai divatba is átültessék. Ennek értelmében a modellt keskeny, motorsport által inspirált sziluettel álmodták meg. A dizájn puha velúr- és prémium bőrrészleteket tartalmazott, de amitől igazán különleges, az a jól ismert puma motívum elhelyezése volt. A versenyzői részleteknek köszönhetően a cipő hihetetlen gyorsan a 2000-es évek elejének alapdarjává vált. Népszerűsége különösen Európában volt megfigyelhető. Így persze a jelenlegi Y2K őrület csúcspontján szinte magától érthetődőnek tűnt, hogy előbb-utóbb a Speedcat is újra színrelép. Erre azonban azt követően került sor miután a brand kissé modernizálta azt. 2024-ben a Speedcat megőrzi a 2000-es évek eleji klasszikus sziluettjét, de olyan újításokat figyelhetünk meg rajta, mint például a lábfejen elhelyezett logo és kialakítás. Bár az alapdizájn tükrözi az eredeti modell örökségét, a könnyű felépítés, a jó tapadást biztosító talp és az ikonikus színváltozatok továbbra is tökéletes egyensúlyt kínálnak nekünk a stílus és a kényelem között.

 

A Puma Speedcat idén júniusban tért vissza először. Ekkor két színváltozatban mutatták be. Pirosban és feketében került a boltok polcaira, amelyek a legikonikusabb Forma-1-es versenyruházati csapatok egyenruháira utaltak. Most, októberre újabb két verzióval gazdagodtunk: egy lágy kék és sötétkék színállással, valamint egy álomszerű kávészínű, fehér részletekkel felturbózott darabbal.

A sztárok már Speedcatben járnak

Azt, hogy a modell újra kultikus státuszra tör mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy egyre több híresség és divatrajongó viseli. A Puma Speedcatet az elmúlt tíz hónapban számtalan alkalommal láthattuk Emily Ratajkowskin New Yorkban, de a Blackpink tagját, a K-Pop sztár Rosét is lefotózták már ebben a snekerben. Dua Lipa feketében és pirosban is beszerezte.

Eközben olyan influencerek, mint Emili Sindlev és Baya Gorbunova, szintén a Speedcat visszatérését ünneplik. Rakott miniszoknyákkal és térdig érő zoknikkal, mikro rövidnadrágokkal és túlméretezett pólókkal párosítják azt. Sőt még a tervezők is csatlakoztak a lázhoz, Dorian Who designer nemrégiben egy fekete-fehér párt viselt khaki cargo rövidnadrággal − á la Adam Sandler− keresztpántos felsővel és csipke zoknival, amit csak sportos és sikkes megjelenésként lehet leírni.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

tzefits (@tzefits) által megosztott bejegyzés

Aki lemarad, kimarad

Ami pedig azt illeti, hogy mi miként hordjuk, nos a lehetőségek tárháza végtelen. A Speedcat karcsú sziluettje egyfajta sokoldalúságot ad a cipőnek. Ez az a típus, amely éppúgy jól mutat egy ruhával vagy egy elegáns nadrággal, mint egy melegítőnadrággal egy laza napon. És ellentétben az utóbbi években hódító chunky sneakerekkel, a Puma alig észrevehető dizájnja ugyanolyan kifinomultságot kínál, mint egy pár slip-on vagy loafer. A nosztalgikus stílus megvalósításának kulcsa pedig az, hogy úgy viseld, mintha egy elegáns alapdarabot hordanál. Igen, tudjuk, ez kicsit ellentmondásosnak hangzik, de igaz. Azonban tudd azt is, hogy a Speedcat népszerűsége tényleg óriási, így szinte sosem látott kereslet mutatkozik rá. Így ha le akarunk csapni egyre, mindenképp járjunk nyitott szemmel és cselekedjünk azonnal!

Nyitókép: Puma

Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetnek:

Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)