„Mindent teljes szívből csinálok” – A 365 nap főszereplőjével, Michele Morronéval beszélgettünk

A film 2020 júniusában debütált a Netflixen és azóta is rekordokat döntöget - a Massimót alakító színész népszerűsége pedig elképesztő ívben emelkedik felfelé. Michele bejelentkezett hozzánk egy videóinterjúra és elmesélte, min dolgozik éppen.

Amint ezeket a sorokat írom, a 365 nap a harmadik legnézettebb film 2020-ban a Netflixen a Forbes legfrissebb cikke szerint. Mindössze az Angry Birds – A film és a Gru előzi meg a „lengyel A szürke ötven árnyalata”-ként emlegetett erotikus drámát, ám ha figyelembe vesszük, hogy az első két helyezett esetében már több éve bemutatott alkotásokról van szó (míg a 365 nap idén debütált), akkor egyértelműen megállapíthatjuk, hogy Barbara Bialowas és Tomasz Mandes rendezése idén pár hét alatt letarolta a Netflixet. A streaming szolgáltató június 9-én tűzte a műsorára Laura és Massimo szerelmének történetét, és annak ellenére, hogy a sztori maga vegyes kritikát kapott, az első hónapban számos országban (például Magyarországon is) folyamatosan a toplista élén szerepelt – így nem is árulunk el nagy titkot, ha azt mondjuk, a népszerűség teljesen felforgatta a főszereplők életét is. Az olasz maffiafőnököt alakító Michele Morrone például kiadhatta első lemezét is, megszámlálhatatlanul sok új rajongót szerzett és világszerte felismerik őt, bármerre jár.

Fotó: IMDb

Az internetnek (és a Zoomnak) hála beszélgethettünk is vele egy kicsit – például arról, ő hogyan élte meg a 365 nap berobbanását: a film sikerének titka szerinte az lehet, hogy a nézőket magával ragadta a love story, amit főszereplőtársával, Anna-Maria Siekluckával keltettek életre. „A Netflixes debütálás utáni reggelen arra ébredtem, hogy rengeteg új követőm lett Instagramon, később már az utcán se tudtam úgy végigmenni, hogy ne állítsanak meg. Akkor már tudtam, hogy óriási dolog van készülőben.” Egyébként nincs könnyű dolga abban, hogy megőrizze az inkognitóját (még most, a járvány idején sem, amikor maszk mögé bújva utazunk), ugyanis a tetoválásai (főként azok, amelyek a kézfején vannak) könnyedén lebuktatják őt. „Nem is tudom pontosan, hány tetoválásom van összesen” – mondta nevetve. „De közel 20 lehet. Van egy a számban is: FGM, ez az olasz mozaikszó azt jelenti, hogy az álmaidért jogod van mindent megtenni.”

Fotó: Instagram/@iammichelemorroneofficial

A 365 napnak hála a színészet mellett egy másik nagy álma is valóra válhatott: a forgatások során megmutatta egy dalát az egyik rendezőnek, aki beleszeretett, így végül a filmzenei albumon több dalt is Michele jegyez (például a „Hard For Me”, a „Watch Me Burn”, a „Feel it” vagy a „Dark Room”) és megjelent saját albuma, a Dark Room is. Amikor a dalírásról kérdeztük, elmesélte, hogy ösztönösen alkot. „Természetesen vannak művészek, akiket nagyon tisztelek. Ilyen például Kaleo, Jacob Banks, a The Beatles vagy Marilyn Manson.” Azt is megtudtuk tőle, hogy az első dal, amit megtanult eljátszani gitáron, a Metallica „Nothing Else Matters” című száma volt. Egy jó hírünk is van a rajongóknak, ugyanis Michele a karantén alatt már el is kezdett dolgozni a második lemezén. „Ez egy sokkal érettebb, mélyebb, befelé forduló anyag lesz.”

Michele a munkái mellett festeni is szeret: „A filmekben egy teljesen más személlyé kell átalakulnom: ilyen volt például Massimo szerepe is, aki egyáltalán nem hasonlít rám, csak felépítettem a karakter pszichológiáját. De ha a festésről vagy a dalírásról van szó, teljesen önmagam lehetek. Mindkettő ugyanolyan önkifejezési eszköz számomra, de a festés pusztán hobbi. Az első helyen egyértelműen a színészet és a zene áll az életemben, amiért keményen dolgozom, a többi dolog csak utána jöhet.”

Fotó: Instagram/@iammichelemorroneofficial

A 365 nap sztárja több világhírű divatmárkával is együttműködött már fotózások kapcsán (például a Guess vagy a Dolce & Gabbana), de kiemelte, nem modell, sosem foglalkozott ezzel. A szórakoztatóipar után inkább a parfümök világa felé nyitott: hamarosan meg is jelenik a sajátja, mely a „Feel it” nevet kapta. „Két típusa lesz: az egyik a Her Man, a másik a His Woman nevet viseli majd. A férfi változat azon alapul, amit én szeretek használni, a női pedig azon, amit szerintem jó érezni egy nőn.” Michele borzasztóan tiszteli az arab országok kultúráját a parfümöket illetően, ezért Dubajba repült az üzleti tervével kapcsolatban. Az utóbbi időben egyébként számos helyre elutazhatott, és ezeket egytől egyig különleges élménynek tartja. „Mindenhol varázslatos perceket éltem át. Nagyon örülök, ha dolgozhatok vagy ha meetingem van, mert ez az, amit mindig is csinálni akartam. Nincs egyetlen különleges pillanat sem, csak maga a pillanat – mindent teljes szívből csinálok.” A színész-énekes nagy vágya egy törökországi látogatás, mert ott még sosem járt.

Fotó: Instagram/@iammichelemorroneofficial

Michele nem titkolja, hogy egy évvel ezelőtt még teljesen más irányba haladt az élete: „Miután elváltunk a feleségemmel (2014 és 2018 között a divattervező Rouba Saadeh férje volt, akitől két fia született – a szerk.), súlyos depresszióval küzdöttem. Kertészként dolgoztam egy 1000 lakosú távoli kis faluban, mert nem volt több pénz a zsebemben. De az élet furcsa, ha nagyon le vagy törve, a sors az utadba küldi a megfelelő vonatot és ha elég erős vagy, felszállsz rá”írta a közösségi oldalán. Az olasz színész-énekes végzete egy telefonhívás formájában jött el 2019 júliusában, amikor az ügynöke felkereste őt azzal, hogy felajánlották neki egy lengyel film, a 365 nap főszerepét. Michele először vissza akarta utasítani a felkérést, azonban ezután felhívta őt az egyik rendező is azzal, hogy lefoglalt neki egy repülőjegyet másnapra Lengyelországba, hogy ha akar, utazzon el vele – ő pedig meg is tette ezt. „Azt éreztem, ez lehet az utolsó ilyen vonat az életemben. Akkoriban egyáltalán nem színészkedtem, nem foglalkoztam a zenével, komoly személyes problémáim voltak. Úgy gondoltam, itt az esély arra, hogy elérjem a céljaimat” – árulta el Michele, majd azt is hozzátette, hogy ha nehéz pillanatokat él meg, mindig emlékezteti magát arra, hogy édesapa. „Van két fiam (Marcus Morrone és Brando Morrone – a szerk.), akiknek példát kell mutatnom. Figyelmeztetem magam arra, hogy nincs időm egy-egy nehéz napon agyalni, mert keményen kell dolgoznom azért, hogy helyesen nevelhessem őket.”

Michele egészen korán elveszítette édesapját, így átérzi, milyen nehéz, ha az ember (fél)árván nő fel, ezért is fogott össze a HalaHi elnevezésű platformmal, ahol a fanok személyre szabott videókat rendelhetnek a kedvenceiktől, például tőle is – ő pedig a befolyt összegből árvaházaknak szeretne segíteni. „Sokan nem is ismerik a szüleiket – bár én tudom, ki volt az apám, de nagyon fiatal voltam, mikor elhunyt. Ezért ezeket a gyerekeket szeretném támogatni. Szerencsére nagyon jók az elérések az oldalon.”

Fotó: Instagram/@halahiofficial

Michele október 3-án ünnepli majd a 30. születésnapját és amikor arról faggattuk, mi volt az álma, amit szeretett volna elérni erre a jeles napra, azt mondta: „Azzá a férfivá szerettem volna válni, aki ma vagyok.”

Nyitókép: Instagram/@iammichelemorroneofficial

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: