Mindig szükséged van valamilyen háttérzajra? Ez lehet az oka

Nem biztos, hogy mindig rossz, ha valamit csinálsz, és a háttérben szól a zene, vagy megy a tévé.

Kamasz fiam rendszeresen úgy csinálja a leckéjét, hogy a fején a fülhallgató, ami természetesen nem azt a célt szolgálja, hogy kizárja a külvilágot és ne zavarjuk a tanulásban, hanem zenét hallgat. Sokáig roppant módon idegesített, el nem tudtam képzelni, hogy lehet bármire koncentrálni úgy, hogy közben valami háttérzaj elvonja a figyelmét. De elvonja-e egyáltalán?

Én nem tudok például úgy olvasni, ha a család többi tagja tévét néz, emiatt nehezen szoktam meg, hogy a fiam és a férjem számára ez nem okoz problémát. Két dolog nyugtatott meg ez ügyben: egyrészt, hogy a fiam iskolai eredményei kiválóak a fejhallgatós tanulás ellenére is, illetve olvastam egy tanulmányt, hogy vannak esetek, amikor a háttérzaj kifejezetten hasznos is lehet. Azzal tökéletesen egyetértek, hogy autóvezetés közben jól jön a zene, pedig valójában akkor is csak zörej a háttérben. Elsősorban ugyanis a vezetésre és a forgalomra illik koncentrálni, tehát egy jó dal akár el is terelheti a figyelmet. De ahogy rávilágítottak, nem a vezetésről, hanem a dugókról, a figyelmetlen autósokról és az egyéb külső zavaró tényezőkről terelődik el ilyenkor a figyelem. Azaz U2-t hallgatni a legnagyobb dugóban kifejezetten pozitív töltés, ami abban is segít, hogy ne idegesítsem fel magam már korán reggel az óriási forgalomban.

A háttérzaj néha hasznos figyelemterelés

Tehát kiderült, hogy a háttérzajnak pszichológiai hatása van, hiszen „megpróbálja elterelni a figyelmet a kellemetlen érzelmekről és gondolatokról, vagy elkerülni azokat” – fogalmazza meg Jenna Carl pszichológus. „A figyelmi kapacitásunkat maximálisan feltöltjük más ingerekkel, hogy ne maradjanak energiáink azokra a dolgokra, amelyeket elkerülni próbálunk” – mondja Julia Karlstedt tanácsadó. „És ahogy ez a megküzdési készség működik, folyamatosan csinálnod kell, hogy jól érezd magad. Abban a percben, amikor a figyelemelterelés megszűnik, a kellemetlen érzelmek és gondolatok rendszerint újra teljes erővel törnek elő”.

Mennyi az annyi?

A háttérzaj lejátszása bizonyos mértékig tökéletes módja az érzelmek kezelésének. Ha például túlterheltnek, stresszesnek, netán depressziósnak érzi magát valaki a munkahelyén, akkor előfordulhat, hogy kifejezetten jól jön számára valami, ami máshova fókuszálja a gondolatait, érzéseit. Azonban nem árt vigyázni, ugyanis könnyen hozzá lehet szokni ahhoz, hogy folyamatosan megosztjuk a figyelmünket. Ez természetesen nem minden esetben szerencsés, hiszen vannak helyzetek, amelyeket meg kell tanulni kezelni. Ha minden problémásabb esetben kibújunk az alól, hogy megküzdjünk vele és keresünk egy menekülő utat, akkor könnyen szorongóvá válhatunk. „Ha valaki azon kapja magát, hogy mindig elvonja a figyelmet a kellemetlen gondolatokról, vagy kerüli azokat, az megerősítheti a gondolatok mögött rejlő szorongást” – mondja Carl. Ez leegyszerűsítve annyit jelent, hogy nem vagy képes leküzdeni a szorongást, újra és újra csak a szőnyeg alá söpröd a problémát. Bár ez sokszor érthető, de nem minden esetben ez a legjobb döntés.

A hangsúly a tudatosságon van. „A figyelemelterelést szándékosan kell használni. Jó, ha néha visszafogod a gondolkodást és az aggodalmat, de szükség van arra is, hogy a negatív érzelmeket egészséges módon kezeljük” – teszi hozzá a szakember.

A szakértők szerint ezekkel a technikákkal könnyedén segíthetsz a helyzeten:

Kognitív szerkezetátalakítás

Ez a technika magában foglalja a gondolatok kihívását. „Ez a készség lehetővé teszi egy gondolat azonosítását, annak megértését, hogy milyen érzéseket és viselkedést vált ki belőled, és megértheted, hogy a gondolat hasznos-e vagy nem” – mondja Carl.

Aggodalom expedíció

Ez a készség a félelembe való belemerülésről szól. „Ha sok gondolat aggaszt, engedd meg magadnak, hogy elképzeled a legrosszabb forgatókönyvet. Ha ezt a technikát ismételgeted, megfigyelheted, hogy a szorongásod milyen mértékben csökken”.

Mindfullness

A mindfulness segíthet neked abban, hogy ne ítéld el magad, és elviselhetőbbé tedd az érzelmeidet. „Az éberség lehetővé teszi, hogy megfigyeld gondolataidat anélkül, hogy megváltoztatnád vagy reagálnál rájuk, miközben a lélegzetedre összpontosítasz. Ha egy negatív vagy nem hasznos gondolat merül fel az elmédben, jelöld meg nem ítélkező módon, és térj vissza a lélegzetedhez. Ez segíthet abban, hogy kevésbé reagálj a negatív gondolatokra, és képes legyél inkább tolerálni, mint elkerülni őket.”

Forrás: huffpost.com
Nyitókép: RossHelen/GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Legnépszerűbb cikkek: