Minek az embernek ellenség, ha ilyen rokonai vannak?!

Jól nézel ki, de...

Még ki sem ürült a levesestányér, de már el is hangzott az első bántó megjegyzés. Miért gondolják egyesek, hogy a rokonok sértegetése elengedhetetlen része kell, hogy legyen a nagy családi ebédeknek?

A közös családi étkezések előtt mindig ott motoszkál bennem a gondolat, hogy ma vajon ki távozik majd sértődötten az asztaltól. Főleg, ha nemcsak a szűk családi kör, hanem az ezer éve nem látott távoli rokonok is csatlakoznak az étkezéshez. Néhány héttel ezelőtt én is hazalátogattam az ünnepekre, és kezdetét vette a nagy rokonlátogatás, ami valljuk be az egyik leggyakoribb színtere az ‚‚Azt nem úgy kell, drágám. Majd én megadom a receptjét…’’ – kezdetű beszélgetéseknek és a politikai eszmefuttatásoknak. Meglepő módon nálunk a 2019-es karácsony családi vitáktól mentesen zajlott, de így is akadt egy-két érdekes beszélgetés, aminek elszenvedője lehettem. Írom is:

Karácsony utolsó napján érkeztem meg az unokatestvéremékhez, és már a ház előtt sorakozó kocsisorból láttam, hogy idén is a legnagyobb karácsonyi banzájra számíthatok. Mindezt úgy, hogy korábban érkeztünk és még vártuk az elegánsan késő rokonokat. Elfoglaltam a szokásos helyemet az asztal egyik végén, de nem üldögélhettem sokáig, hiszen az utánam érkezők várták az üdvözlő puszikat. Miután unokatesóm nagymamája két nagy csókot nyomott az arcomra, megfogta a vállam és alaposan végigmért. ‚‚Na, jól nézel ki. Nem vagy se túl sovány, se túl kövér.’’ – majd egy kis szünetet tartott és még hozzátette: ‚‚Mondjuk van egy kis tokád’’. ‚‚Kezdődik…’’ – gondoltam magamban, mosolyogtam egyet, és szerencsére sikerült visszafognom az indulataimat, így nem csúszott ki a számon a ‚‚Köszönöm, önnek pedig nagyon jól áll a bajusz’’ – megjegyzés. Inkább elengedtem az egészet a fülem mellett, de legbelül akaratom ellenére is bántott a dolog. Ha ez az eset néhány évvel korábban történik meg, valószínűleg helyben elsírom magam, mert az alakommal kapcsolatos odamondások eléggé érzékenyen érintenek. A tavalyi ‚‚Én azt a helyedben már nem enném meg’’ és a ‚‚Nem akarsz egy kicsit edzeni?’’ beszólásokhoz képest pedig még azt kell mondjam, kedves is volt a távoli rokon.

Már a második-harmadik fogás után járhattunk, amikor én még csak a savanyúságból csemegéztem, vegánként számomra nem volt túl nagy a választék. Miután kihagytam a levest és a pörköltet is messziről elkerültem, az egyik rokon az étkezésemmel kapcsolatban tett fel kérdéseket. Kifejezetten jót beszélgettünk, amikor egy másik távoli rokon váratlanul közbeszólt:‚‚Még mindig ezt a hülyeséget csinálod? Néhány hónap, és ráunsz.’’ Drága nagybácsimat emlékeztettem, hogy egy évvel ezelőtt pontosan ugyanezt mondta, mire közölte, hogy maximum fél évet ad még nekem. Persze még néhány mondatot elmormolt a bajsza alatt azzal kapcsolatban, hogy túl sok időm van, és rá is zendített a ‚‚Bezzeg az én időmben..’’ című monológjára.

Az ebéd vége felé, ahogy fogyott a bor, egyenes arányban nőtt a családtagok bátorsága is. A család azon fele is belendült, amelyik addig úgy gondolta, a rokonokra nem illik sértő megjegyzéseket tenni. Tudtam, hogy hamarosan újra megtalál valaki, és kioktat az élet nagy dolgairól. Hiszen erre valók a rokonok, nem igaz? Addig viszont hangos kacagással töltöttem az időt, vagy próbáltam elrejteni az elképedt arcomat, amikor egy-egy hajmeresztő ‚‚okossággal’’ rukkoltak elő a többiek. Csak úgy repkedtek a hasonló összejövetelek elmaradhatatlan témái – az idősebbek az egészségügyi ellátás helyzetét vitatták meg az ‚‚X hónapra kaptam időpontot’’ felütésű csevegéssel, másoknál a klímakamu volt a téma és természetesen a politika is szerepelt a repertoárban. Már kezdtem azt hinni, hogy két csípős megjegyzéssel megúszom, amikor egy távoli rokon leült mellém és beszélgetésbe elegyedett velem. A társalgás fénypontja az volt, amikor a munkámmal kapcsolatban érdeklődött. ‚‚Még mindig az írással foglalkozol? Nem akarsz végre egy normális munkát keresni?’’

Ahogy az előző két esetben, úgy itt is inkább nyugodtan kezeltem a helyzetet. Bevallom, nagy volt a kísértés, de a szarkasztikus mondatokat megtartottam magamnak. Hasonlóan tettem, amikor egy önjelölt orvos depresszióval diagnosztizált, valamint amikor stílusleckéket kaptam, mondanom sem kell, kérés nélkül. Mérlegeltem a helyzetet és úgy döntöttem, nem éri meg vitába szállnom olyan emberekkel, akikkel valószínűleg legalább egy évig nem látjuk egymást. Két-három hét távlatából már csak mosolygok ezen a napon, és próbálom megfejteni, egyes emberek miért gondolják, hogy a rokonokat szabad sértegetni és kioktatni?

Nyitókép: Unsplash

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Legnépszerűbb cikkek: