„Sok ember fél a boldogságtól, pedig igenis szabad boldognak lenni” – Mirtse Korival, a Kontraszt zenekar énekesnőjével beszélgettünk

Igazi egyéniség a magyar zenei élet palettáján Mirtse Kori, akit jó nézni, hallgatni és akivel jó beszélgetni is. A Kontraszt zenekar élén nemcsak frontemberként van jelen, de a dalok egy részét is ő írja, többek között erről is mesélt nekünk.

– Anyukád író, apukád egzotikus állatokkal foglalkozik, úgy tűnik nekem, hogy a családotokban alap, hogy mindenki izgalmas foglalkozást űz… Te hogyan lettél énekesnő?

– Egy időben minden érdekelt, aminek köze van a színpadhoz, színésznő is szerettem volna lenni például. De az éneklés már egészen kiskorom óta jelen volt az életemben. Népdalokkal kezdtem, nagyjából tízévesen. Anyukámnak volt egy Sebestyén Márta lemeze, amit egyszer leemeltem a polcról, betettem a lejátszóba, és utánozni kezdtem a hallottakat. Aztán jöttek az első énekversenyek, a népdalkör, majd a gimnáziumban a könnyűzene, a saját zenekarok és belépett az életembe a jazz, amit azóta is imádok.

– Végül mégsem zenei irányba indultál el a gimi után…

– Az ELTE Bölcsészkarán lyukadtam ki, szabadbölcsész szakon, ahol a filmszakirány beszippantott. Olyannyira, hogy ma az énekesi karrierem mellett videóklipeket vágok, illetve egyszer már rendeztem is.

– De szerencsére újra visszataláltál az énekesi pályára!

– Az egyetemen egy tanári visszajelzés nyitotta fel a szemem. Egy beadandómra az egyik professzor azt mondta, hogy nagyon jól teljesítettem, de számára hiányzott az írásomból a szenvedély. Ekkor jöttem rá arra, hogy a zene az a terület, ahol ez a valódi, mély érdeklődés megvan bennem, ezért felvételiztem is a Kőbányai Zenei Stúdióba, ahol többek között Csizivel (Csizmazia Zsolt, a zenekar gitárosa a szerk.) is megismerkedtem.

Fotó: Bikali Sándor I Kontraszt zenekar, Mirtse Kori – ének és Csizmazia Zsolt – gitár

– Kilépni a reflektorfénybe, és felvállani azt, hogy az ember művész vagy művész szeretne lenni, mindig nagyon nehéz. Te hogyan élted meg ezeket a kezdeti lépéseket?

– Bár nem a Kontraszt megalapítása volt az első lépésem a zenész pályán, mégsem volt egyszerű az indulás. Talán pont azért, mert már korábban volt egy zenekarom, ahol azt éreztem, hogy a többieknek nem olyan fontos a projekt, mint nekem. Az eredmény akkor az lett, hogy szétszéledtünk, és a kezdeti nagy álmaink végül nem teljesültek be. Ezután talpra állni, és újra bízni nagyon nehéz.

Az, ahogyan Csizivel elkezdtük a közös munkát, és megalakult a Kontraszt egy szakítás utáni újrakezdéshez hasonlítanám a leginkább.

Mert mikor kiszállsz egy nem működő kapcsolatból, majd egy idő után megismerkedsz valakivel, nehéz elhinni, hogy ez az új ember szeret téged, veled akar lenni, és nem fog felállni holnapután, nem fogja azt mondani, hogy mégsem veled képzeli el az életet. Különleges dolog, hogy minden Kontrasztos próbán átélhetem azt a közös energiát, amiből süt, hogy mindenki ugyanannyira akarja ennek a zenekarnak a sikerét, mint én.

– 2019-ben alakultatok, a kezdetekben duóként működtetek, most pedig teljes zenekari formációval álltok színpadra. Milyen a csapat?

– Nemrég volt az első zenekaros koncertünk Csömörön, ahol remekül működött közöttünk a kémia, elképesztő volt zenekarral előadni a dalokat! A duós koncertek hangulata is különleges, kicsit befelé figyelősebb, csendesebb, a zenekari felállás viszont egy igazi felszabadult energiaáramlás.

– A dalaitok között vannak nagyon érzékeny, intim zenék, ezekkel milyen érzés nagyszínpadon előjönni?

– Féltem attól, hogy képesek leszünk-e megtartani azt a finomságot, lágyságot, ami a Kontraszt sajátja, de azt gondolom, hogy maximálisan sikerült. A szüleim, legalábbis az anyukám az egyik legnagyobb kritikusom, ezért őt is elhívtam a csömöri koncertre, hogy mondjon véleményt. Nagyon tetszett neki, ebből tudom biztosan, hogy így is működnek a dalok.

– Többnyire az a tapasztalatom, hogy a szülők elfogultak, de akkor a te anyukád nem ilyen.

– Ő magával szemben is nagyon kritikus, talán ezért van az, hogy velem is. Ráadásul fontos neki, hogy minőségi anyagokat tegyek le az asztalra. Ha nem tetszik neki egy dalszöveg, amit írok, simán megmondja, de tisztában vagyok azzal, hogy bármilyen negatív kritikát is kapok tőle, nagyon szeret.

Mirtse Kori a Kontraszt zenekar énekesnője

– A Kontrasztban nagyon különleges, hogy a dalaitokban van mélység, átjön az értékrendetek. 

– Fontosnak tartom a zenében, hogy jelentős témákat dolgozzunk fel, ha valaki meghallgatja az adott számot, azt érezze, hogy több lett általa. Többnyire személyes történetekből indulok ki, de persze vannak fiktív sztorik is.

– Mesélsz kicsit a számok háttérsztorijáról?

– A most megjelent lemezen az Éberálom című dal azoknak szól akik nehéz dolgokon mentek keresztül, és egyszer csak eljön egy olyan pont az életükben, amikor minden jó. De ők ezt nem hiszik el. Régen, ha megkérdezték tőlünk, hogy vagyunk, gyakran rávágtuk, hogy kösz jól. Manapság azonban még akkor is elkezdünk panaszkodni, ha egyébként minden rendben. Én azt tapasztalom, hogy nehezebben fogadjuk el, ha éppen jól halad az életünk, vagy éppen egy jobb periódusban vagyunk.

Sok ember fél a boldogságtól.

Az Éber álom erről szól, hogy el kell hinni, hogy ez, ami most van, nem egy álom, hanem a valóság. Ha jó, akkor lehet boldognak lenni. De ott van a Naplemente című számunk, ami pedig a demenciáról szól. Ez egy olyan téma volt, amivel mindképpen foglalkozni akartam, sokakat érint közvetetten vagy a közvetlen környezetemben. Számomra is nehéz volt külső szemmel végig kísérni, hogy valaki, aki fontos nekem, kapaszkodik az érzelmeibe, az emlékeibe. A nagymamámról szól ez a dal, aki egy csodálatos ember volt, de az élete utolsó hónapjaira valami megfosztotta őt az emlékeitől. A mai napig, ha erről beszélek, elsírom magam, megérint. Ilyen történetekről szeretek mesélni a zenén keresztül.

– Hogy bírod sírás nélkül elénekelni?

– A koncerteken jobban ura vagyok az érzelmeimnek, visz a flow. Ott inkább az a nehéz, amikor látom, hogy a közönség soraiban sokan elpityerednek. De nem csak szomorú dalaink vannak, például ott a Zaj, ami egy igazi bulizós szám, arról szól, hogy mondjuk ki akkor is, amit érzünk, gondolunk, ha éppen senki nem figyel ránk. „Mondj többet a csendnél a zaj közepében” – ez a refrén, ami arra biztat, hogy mutassuk meg a személyiségünket, mert mind értékesek vagyunk!

– Milyennek látod a magyar könnyűzenét? 

– Azt látom, hogy elkezdett divatba jönni a koncertre járás, aminek nagyon örülök. Amit viszont sajnálok, hogy az élő hangszerekből mintha egyre kevesebb lenne. Hiszen az igazi zenei élmény az élő hangszerekkel jön át. Persze szeretem az elektronikát, mi is használjuk a dalokban, de úgy gondolom, hogy a fő hangsúly az élő zenén kellene legyen.

– Hol látod magad 3-5-10 év múlva, meddig kényelmes a jövőbe tekinteni neked a Kontraszttal? 

Kontraszt
Fotó: Bikali Sándor

– Velünk most megfordult a világ, hogy kibővültünk, zenekarral állunk a közönség elé. Van ebben a jelenlegi helyzetben egy újrakezdés érzés, még akkor is, ha a dalok már adottak, sokat játszottuk is őket duóban. Olyan, mintha most kezdenénk járni. Nem tudjuk például azt, hogy ki lesz, aki tud kapcsolódni ezekhez a dalokhoz, többek között ezért is nagyon nehéz a jövőbe nézni.

A nyáron sok koncertünk lesz, ahol majd választ kapunk a kérdésekre, és leszűrhetünk valamit arról, hogy merre visz az utunk.

Mondanom sem kell, hogy én vagyok a legkíváncsibb, ha arra gondolok, hogy hol leszünk mondjuk 5 év múlva. Ami jelenleg biztos, hogy megvannak a dalok, a koncertek és a zenekar tagjai, Csizmazia Zsolt, Csizi mellett Balázs Misi, Molnár Peti és Holdosi Attila alkotják a Kontraszt csapatát, és azt látom, hogy nekik is fontos a zenekar sikere és hosszú távon terveznek.

A zenekar június 27-én a Kobuczi kertben mutatja be új lemezét, részletek ITT

Nyitókép: Kontraszt zenekar

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Legnépszerűbb cikkek: