A nyertes mindent visz, a vesztes csalódottan hazakullog. Vagy mégsem? Kutatásokkal is alátámasztották, hogy sokszor a ‚‚majdnem siker’’ a legnagyobb motivációs erő és ezek a helyzetek segítenek abban, hogy jobban teljesítsünk.
A részvétel a fontos, vagy mégsem?
Fiatalabb koromban imádtam a különböző televíziós díjátadókat és képes voltam hajnalig virrasztani, hogy egy-egy közvetítést élőben nézhessek végig. A látottak azonban egy időben kifejezetten negatívan hatottak az önbecsülésemre. Például az Oscar-díjátadó után azt éreztem, ha nem nekem sikerül valamit a legjobban véghezvinnem, akkor elbuktam. Hiszen miközben a nyertesek beírták a nevüket a történelembe, addig a vesztesek csalódottságukat egy erőltetett mosollyal próbálták leplezni a kamerák előtt és örülhettek, ha megdöbbent arckifejezésükkel nem kerültek be egy vicces videómontázsba. Az idő múlásával én is rájöttem, hogy ezeknek a műsoroknak nem ez az üzenete és nem kell mindent ennyire fekete-fehérben látni. Már a jelölés is hatalmas dicsőségnek számít. Igaz, sokszor ez sem enyhíti a csalódottságot, amit a színészek érezhettek, amikor csupán egy karnyújtásnyira volt tőlük az áhított arany szobrocska. Pedig ezek a ‚‚majdnem sikerek’’ a legtöbb ember számára nagyobb motivációt jelentenek, mint a valódi győzelmek. Ha tehetném, Al Pacinot is megkérdezném a témában, hiszen ő 20 évig várt az Oscar-díjára és ez idő alatt hatszor kellett csalódnia. Mivel a beszélgetést nem sikerült összehoznom, ezért a saját élményeimet osztom meg – mert van bőven.
Én, az örök negyedik
Több mint 10 évig versenyszerűen úsztam és ezalatt számos versenyt megjártam, ahol kisebb-nagyobb sikereket is elértem. Az úszásról sokan elmondják, hogy kifejezetten monoton sport – az én barátaim is folyton azt kérdezték tőlem, mit élvezek abban, hogy fel-alá úszkálok két fal között. A társaság mellett a bennem égő bizonyítási vágy volt az oka annak, hogy iskola után minden nap, a szünetek alatt pedig naponta kétszer is ott voltam az edzéseken. Minden versenyről éremmel akartam hazatérni, de voltak időszakok, amikor a kemény edzések ellenére is elmaradtak az eredmények. A sírás viszont nem.
Főleg, mivel egy időben szokásom volt a dobogóról éppen csak 1-2 századdal lecsúszni és a negyedik helyen célba érni. Kezdetben azonnal eltört a mécses, de néha megúsztam egy kis pityergéssel. Ezt felváltotta a bosszankodás, néhány év múlva pedig csak viccelődtünk a pechszérián. De legbelül egyszer sem hagyott nyugodni az eredményem. Az engem ért csalódások, a ‚‚majdnem sikerek’’ miatt még keményebben dolgoztam az edzéseken. És ez később ki is fizetődött. Hihetetlenül hálás vagyok a szüleimnek, hogy négyévesen elvittek az uszodába. Nem (csak) az ott, valamint a versenyeken átélt élmények és legfőképp nem az érmek miatt – az úszásnak köszönhetem, hogy a kitartásom egy olyan tulajdonságom lett, amire büszke vagyok. A mai napig a negyedik helyeimre és az ezeket követő elszántságra gondolok, amikor fel akarok adni valamit, és ez rendszerint segít, hogy tovább küzdjek.
Siker < majdnem siker
Ezek a ‚‚majdnem sikerek’’ nem csak nekem jelentenek motivációt. Az elismert professzor, Monica Wadhwa szerint a legtöbb embert jobban ösztönzi, ha egy kicsit megízleli a sikert vagy csak eljátszik a gondolatával, ám mégsem kaparintja meg, mintha valóban győztesként kerülne ki az esetből. Ezt a tézisét több kutatással is alátámasztotta. A professzor asszony egy kifejezetten erre a célra fejlesztett mobilos szerencsejáték appot tesztelt önkéntesekkel. A részvevők más-más játékmódban próbálták ki a játékot – voltak, akik hamar nyertek, mások nagyon közel kerültek a főnyereményhez és voltak, akiknek esélyük sem volt. A felmérésből egyértelművé vált, hogy a második csoport sokkal hosszabb időt töltött a játékkal, mint a többiek. Sőt, egy másik érdekes adat, hogy azok, akik majdnem nyertek még az épületet is gyorsabban hagyták el a vizsgálat után. ‚‚Ezek az emberek karnyújtásnyira voltak a győzelemtől’’ – mondta Wadhwa saját TEDx-előadásában. ‚‚A motivációjuk folyamatosan fokozódott, de végül mégsem érték el a céljukat. Mi történik a motivációjukkal? Megmarad, erőt és energiát ad nekik a következő próbálkozáshoz.’’
A legjobb motivációs erő
Persze, ez remekül hangzik, de azért a győzelem mégiscsak jobb érzés, nem igaz? Hiszen senkit sem láttunk még örömében ugrálni, amikor majdnem nyert egymillió forintot – és valószínűleg nem is fogunk. Illetve a főnökünk sem jutalmazza, ha majdnem sikerül fantasztikusan elvégeznünk a feladatot. Hogy is van ez? Mégsem olyan nagyszerű, ha valamit éppen csak nem sikerül elérnünk? Ez nagyban függ attól, pontosan miről van szó. Vannak olyan helyzetek, amikor nem sokra megyünk a motivációval, de ha a csalódás arra késztet minket, hogy keményebben dolgozzunk és fejlesszük magunkat, akkor igenis eredményesek lehetünk a következő alkalommal. Gondoljunk csak Al Pacinora vagy Leonardo Di Capriora – ők sem hagyták abba a színészkedést miután sokadik próbálkozásra sem nyerték el az Oscar-díjat. Wadhwa professzor szerint a legfontosabb, hogy a motivációt hasznos dolgokra fordítsuk és ne kudarcként éljük meg ezeket helyzeteket. Maradjunk eltökéltek és folyamatosan tűzzünk ki kisebb-nagyobb célokat magunk elé. ‚‚Lesz, ami összejön – így sikerélménnyel is gazdagodunk, de lesz, ami nem és ez segít majd abban, hogy sose álljunk meg.’’
Nyitókép: Unsplash
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:
- Filmek, amiket szívesen látnánk az Oscar-jelöltek között
- Amikor még csak gondolni sem tudsz a munkára: 7 tipp, ha zéró motivációd van dolgozni
- 9 dolog, ami eleinte remek ötletnek tűnt, végül katasztrófába fulladt
