Mutatjuk, mit tud a Gua Sha, és miért érdemes minél hamarabb beszerezned otthonra

Ha csak egy szépségápolási terméket vásárolnál mostanában, akkor az mindenképpen a kínai orvoslásban használt terápiás eszköz legyen.

A szépségápolás területe folyamatos tanulásról szól, egy nő életében nincs olyan időszak, amikor nyugodtan hátra tudna dőlni. Az idő múlása és a környezeti ártalmak ugyanis alaposan feladják a leckét, és akkor még a stresszt nem is említettük, ami a napfény mellett szintén rengeteget tud ártani a bőrnek.

Egy idő után a legdrágább krémek sem tudják az elvárt hatást hozni, hiszen csak a bőr felszínét ápolják, a ráncok, barázdák pedig sajnos mélyebben vannak. A professzionális kezelések akár kisebb csodákra, és látványos bőrmegújításra is képesek, de nem mindenki engedheti meg ezeket magának.

A folyamatosság elve viszont nagyon fontos, hiszen a bőrápolás is olyan, mint az edzés, addig van látható és érezhető hatása, amíg csináljuk. Szerencsére már számos olyan „segédeszköz” is elérhető, ami komoly változásra képes, és könnyedén beilleszthető a napi vagy heti szépségrutinba. A kínaiak terápiás módszerei évszázadok óta sikeresek, nem véletlen, hogy az arcra is van az eszköztárukban megoldás. A titkuk abban (is) rejlik, hogy már a megelőzésre is óriási hangsúlyt fektetnek, és nem akkor keresik a megoldást, amikor már „ordítanak” a tünetek.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jasmin (@jasminlily_) által megosztott bejegyzés


A Gua Sha a hagyományos kínai orvoslásban használt technika, ha lefordítanánk a jelentését, akkor talán a „bőrkaparás” lenne a legtalálóbb kifejezés. A ránézésre ártatlannak tűnő kis kvarc, vagy jade eszköz a kicsi a bors, de erős elvén alapul, elsőre ki sem néznénk belőle, hogy mennyire hasznos társ lehet a bőr javításának érdekében. „Használatával enyhülhet az izomfeszültség, csökkenthetnek a gyulladások, és a véráramlást, keringést is támogatja. A jól alkalmazott arcmasszázs technika felébreszti és revitalizálja a bőrt, és segíthet az ellazulásban. A Gua Sha segíti a bőrben felhalmozódott folyadékok elvezetését, amellyel csökkenthetők az arc duzzanatai. Rendszeres használata a ráncok elleni harcban is nagy segítség” – mondja Szvétek Ivett kozmetikus.

A Gua Sha tehát egy olyan fontos kiegészítő, mint ruhában az a bizonyos kis fekete. Látványos változást lehet elérni a rendszeres használatával, de tökéletesen kiegészíti a szalonkezeléseket is, mert segít a bőr fiatalságának és egészégének megőrzésében. Fontos, hogy a rendszeres használatával lehet igazán látványos eredményt elérni, egy-egy, néha beiktatott arcmasszázzsal még nem fogjuk megváltani a világot. Érdemes az első alkalommal szakember segítségét kérni, és begyakorolni a megfelelő technikát, mert a túl erős használattal árthatunk is a bőrnek.

Ha most kezdesz el ismerkedni a Gua Sha-val, akkor inkább az esti használata javasolt, amikor nem rohansz, és van időd kikísérletezni magadnak ezt a hatékony arcmasszázst. Alapos tisztítás után ajánlott, akár a szérumoddal is, de még mindenképpen az arckrém előtt.

Az alábbi termékeket ajánljuk, ha magasabb fokozatra kapcsolnád az otthoni szépségrutinodat:

Jade Gua Sha

Jade Gua Sha, notino.hu, 3430 Ft.

Jáde kőből készült, olivazöld változat.

Kvarc Gua Sha

Kvarc Gua Sha, vitalitaswebaruhaz, 7990 Ft.

A rózsakvarc a szépség, a feltétlen szeretet, a szenvedély eszköze, fokozza a személyes csáberőt és helyreállítja az érzelmeket.

Készlet

Arc és dekoltázs masszírozó készlet, masszorshop.hu, 14990 Ft.

Dupla oldalú rózsakvarc roller, (amellyel a dekoltázsodat is könnyedén kezelheted) és rózsakvarc Gua Sha díszdobozban. Ajándéknak is kiváló!

Nyitókép: Nataliya Dmytrenko/GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: