Nagyi, csekkoltad az Instát? – avagy idősek a közösségi médiában

A digitalizáció nem válogat a korosztályok között. A nagyszülőket ugyanúgy beszippantja az online tér, mint a fiatalokat.

Ki ne ismerné az aranyszívű, táncoslábú Tiktok-nagyikat, aki meghódították már a közösségi hálót? Vagy éppen azokat a remek divatérzékkel, esetleg fitt testtel megáldott korosodó nőket, akiket nap mint nap felfedezhetünk és csodálhatunk az Instagramon. Ma már a 60 év felettiek több, mint fele aktív részese a digitális világnak. Azonban míg mi, fiatalok beleszülettünk ebbe, belesimultunk a like-ok és tweet-ek örvényébe, addig az idősek csak úgy belecsöppentek. Ez a világ pedig tartogat számukra egyaránt hideget és meleget.

„Az interneten legalább nem vagyok egyedül”

„Tudod Kincsem, a férjem már évek óta elment, a gyerekek dolgoznak. Jó, ha kéthavonta van idejük errefelé nézni. Az unokák meg szanaszét a világban. Az interneten legalább nem vagyok egyedül. Képzeld ott a Katika is, együtt chatelünk” – mondja a 65 éves Erzsike néni, miután megkérdeztem tőle, miért szánta rá magát, hogy regisztráljon a Facebookra. A University of Exeter kutatásából kiderül, hogy a senior korosztály általános mentális egészsége és jólléte is javul, ha valamilyen módon képesek kilépni az idős korral járó elszigeteltségből és megoszthatják gondolataikat, érzéseiket, rokonaikkal vagy hasonló gondolkodású emberekkel léphetnek kapcsolatba. Minderre pedig remek lehetőséget kínál az internet.

Híd a generációk között?

Az okostelefonok és virtuális játékok világában nem nagy meglepetés az, hogy a nagyszülők már nem igazán tudják lekötni a gyerekek figyelmét. A tinédzserekről nem is beszélve. Mégis miért akarna a gyerek sakkozni a mamával, ha épp videókonferenciát tart a haverokkal? A két generáció között szemlátomást semmi közös nincsen. Mindaddig, míg a nagyi egy online stratégiai játékkal elő nem rukkol. Akkor már elújságolhatja a kiskamasz a barátoknak, hogy mennyire menők az ősök.
A nagyszülők most már zömmel távolabb élnek a családtól, így egyfajta generációs szakadék keletkezik a családtagok között. A videochatek és képmegosztó oldalak azonban összehozzák a családot és minden nagymama szíve megdobban, mikor meglátja a friss képet a kisunokájáról. Ilyen körülmények között azt is mondhatnánk, hogy az internet az, ami áthidalja ezt a generációs szakadékot és kapcsolatot teremt a múlt és jelen között.

Második gyerekkor

Ugyanakkor mindannyian tudjuk, hogy az internetet nem csak rózsaszín felhők és édes babafotók lengik körül. A gyerekek után az idősek a legkiszolgáltatottabbak a cyberbűnőzésnek és az álhíreket is ők hiszik el, majd terjesztik a leginkább. Nem véletlenül nevezik az élet alkonyát második gyermekkornak. Ilyenkor a józan ítélőképesség már hanyatlóban van, így az idős korosztály az elsőszámú célpontja a különböző marketingfogásoknak is. A te nagyszüleid vásároltak már lábmasszírozó gépet horror áron? Az enyémek igen. Sajnos hajlamosak jóhiszeműen mindent elhinni, amit olvasnak vagy látnak, ezért nekünk, a fiatalabb generációnak felelőssége és feladata figyelmeztetni őket és odafigyelni rájuk. Na meg a pénztárcájukra.

A másik idősekre leselkedő veszély a netfüggőség. Nyugdíjas korra az élet lecsendesedik, amitől mi, emberek rettegünk, úgy érezzük, így már nem vagyunk fontosak, már leáldozott az időnk. Pontosan ezt a hullámot ragadja meg az internet és éppen ezért annyira sebezhetőek a 60 felettiek. Mert a Facebookon sosem unatkoznak…

Tegnap még Jókai, ma már cuki macskás videók

Néhány évtizeddel ezelőtt még az az idilli kép tárult a szemünk elé, ha betértünk nagyszüleink takaros házába, hogy a nagypapa olvas, a nagymama meg hímez. A bölcs idősek, akik tanáccsal látták el fiatalabb, esendőbb társaikat, akik olyan tudással rendelkeztek, mint senki más, és akire felnézett mindenki. Ma már csak nagyon ritkán talákozunk ilyen emberekkel. Hibáztathatók tehát a fiatalok, akik nem példaképet látnak cicás videót posztoló rokonaikban? Ezzel a sarkalatos példával persze nem azt mondom, hogy ma már nem lehet tisztelni az időseket, hanem csak azt, hogy a 21. század teljesen felbolygatta a szerepeket.

Joggal kérdezhetnénk, hogy akkor ne engedjük nekik, hogy lépést tartsanak a digitális világgal? Nem, erről szó sincs. Egyszerűen csak vizsgáljuk meg a helyzetüket. Miért töltenek annyi időt a világhálón? Miért kommentelnek az unoka minden képe alá? Talán ha nem csak Facebookról értesülnének arról, hogy mit csinálnak a szeretteik, vagy nem a chaten keresztül tudnák kielégíteni minden szociális igényüket, akkor: nem nekik kéne az új cyber-nagyszülőkké válniuk.

Nyitókép: ivanastar/ Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)