A nagyszülők és az unokák varázslatos kapcsolatát mutatja be ez a fotósorozat

Sujata Setia csodálatos képeivel arra emlékeztet minket, becsüljük meg az idősebb családtagjainkat, és töltsünk minél több időt a nagyszülők társaságában, amíg megtehetjük.

Sujata Setia (@butnaturalphotography) brit fotográfus életében fontos szerepet töltött be nagymamája és nagypapája, ezért nagy csalódás érte, amikor rájött, egyetlen fényképen sem szerepel velük közösen. „A családi fotóalbum lapozgatása közben egyetlen képet sem találtam, ami a nagyszüleim társaságában örökített meg engem. Vannak képeim anyával, apával, a bátyámmal … még a kutyámmal és egy kóbor macskával is, akit végül örökbe fogadtunk. De egy sincs a nagyapámmal és a nagymamámmal. Pedig ők ketten voltak azok, akiket mindennél legjobban szerettem. Még most is így érzek, annak ellenére, hogy már régóta nem lehetnek velünk. Ezért megfogadtam, hogy bárhová utazom lefényképezek egy nagyszülőt – vagy dédszülőt – az unokájával” – mondta Seita, akinek feltűnt, hogy a közösségi média fénykorában az emberek még ritkábban készítenek fotót a nagyszüleik társaságában.

A brit fotográfus teljesen másképp látja a világot, amióta belevágott ebbe a projektbe. Átértékelte a gyerekkori emlékeit, illetve a fotózások alatt sokat beszélgetett az idősebb generáció tagjaival, akik történeteikkel és tanácsaikkal sok mindenre felnyitották a szemét. Ezért képeivel arra szeretné emlékeztetni az embereket, becsüljük meg a nagyszülőket és töltsünk minél több időt a társaságukban, amíg megtehetjük.

Meseidő!

Ruby és nagymamája

Együtt a szabadban

Ellen mama és Frankie

Két generáció

Találkozás a Covid idején

Apró ajándék

Séta a nagypapával

Puszi

2 éves és 95 éves

Forrás: Bored Panda
Nyitókép: @butnaturalphotography/Instagram

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked: