Az 51 éves Naomi Campbell azt üzeni mindenkinek, sosem késő anyává válni

A brit szupermodell első gyermeke 2021 májusában jött világra, amikor ő éppen az ötvenedik születésnapját ünnepelte. A sztár egy év távlatából arra biztatja a korosztályát, ne késlekedjenek, és vágjanak bátran bele a családalapításba.

Nemcsak Jennifer Lopez és Ben Affleck kibékülésének híre lepett meg mindenkit 2021-ben, hanem az is, hogy Naomi Campbell májusban bejelentette, megszületett a kislánya. A szupermodell korábban egyetlen szóval sem utalt arra, hogy éppen családalapításra készül.

„Egy kezemen meg tudom számolni, hányan tudták, hogy világra jött… De elképzelni sem tudok nála hatalmasabb áldást. Ez a legjobb dolog, amit valaha tettem” – nyilatkozta nemrég a brit Vogue-nak.

Bár a picit máig féltve óvja a reflektorfénytől, ám az interjú kedvéért kivételt tett, és bemutatta őt – méghozzá a magazin márciusi számának címlapján. Sőt, pontot tett a kicsi érkezésével kapcsolatos pletykák végére is: „Nem adoptáltam, ő az én gyermekem” – hangsúlyozta. A büszke anyuka azt is elmesélte, hogy kislánya jó alvó, szinte sohasem sír, ellenben rengeteget nevet és a korához képest kifejezetten éber.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

British Vogue (@britishvogue) által megosztott bejegyzés

„Most kezdett el integetni, ami hihetetlenül szórakoztató… (…) Bármelyik pillanatban elkezdhet beszélni. Azt hiszem, előbb fog járni, mint mászni. És már hat foga is van” – dicsekedett. A gyerkőc nevét azonban továbbra sem akarja elárulni, de elképzelhető, hogy abban a könyvben felfedi majd, amit  anyaként szerzett tapasztalatairól szeretne írni.

Ma már tehát nem titok, hogy Naomi Campbell ötvenévesen vált szülővé, most pedig arra biztatja hasonló korú barátait, bátran kövessék a példáját. „Mindegyikőjüknek azt tanácsolom, tegyék meg! Ne habozzanak! Újra olyan vagyok, mint egy gyerek. Újraélem a mondókákat, játszok és felfedezem, mennyi remek új játék van a világon! És babák! Olyan dolgok, amelyeknek a létezését álmomban sem sejtettem.”

És hogy mi a legnagyobb igazság, amire az elmúlt egy évben rájött? „A lányom az első. Bármi, amit teszek, érte teszem – ennyire egyszerű” – mondta, majd azt is hozzátette, egyáltalán nem zárkózik el attól, hogy újabb gyerkőccel bővüljön a családjuk. „Miért ne?” – osztotta meg a terveit.

Forrás: Cosmopolitan UK
Nyitókép: Theo Wargo/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

 

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: