A világhírű szupermodell ötvenévesen valóra váltotta egyik legnagyobb álmát, vagyis végre édesanya lett. Azonban még így is súlyos árat kellett fizetnie azért, hogy sikeres legyen a munkájában: le kellett mondania arról, hogy megtalálja lelki társát.
Naomi Campbell 2021 tavaszán a legnagyobb titokban édesanya lett, a kislánya érkezését pedig Instagramon jelentette be. „Egy csodálatos apró áldás engem választott az anyukájának. Megtisztelve érzem magam, hogy ez a törékeny lélek az életem részese lett, és nem találok szavakat arra, hogy kifejezzem ezt az örök életre szóló köteléket, ami máris létrejött az angyalkám és közöttem. Nincs ennél hatalmasabb szeretet” – írta a közösségi oldalán a sztár, aki 50 évesen vált szülővé. (Azt egyelőre nem lehet tudni, ki a baba biológiai apukája.)
Bár ezt az álmát végre valóra válthatta, van valami, amiről le kellett mondania annak érdekében, hogy világhírű szupermodell lehessen. Naomi pontosan tisztában van azzal, mekkora árat fizetett ezért. „Az áldozat valóban az volt, hogy megtaláljam a lelki társamat, aki megért engem” – nyilatkozta nemrég. Naomi ugyanis sosem házasodott meg és jelenleg is egyedülálló. „Erős vagyok, de érzékeny is. Tudom, hogy egy kapcsolatban kompromisszumokat kell kötnöm.”
A múltban azonban állítólag számtalan hírességgel randizott: többek között Leonardo DiCaprióval, P. Diddy-vel, Gerard Butlerrel és Robert DeNiróval is. Sőt, kétszer el is jegyezték: 1993-ban Adam Clayton, a U2 együttes basszusgitárosa kérte meg a kezét, később pedig Flavio Briatore tette fel neki a nagy kérdést. Az oltárig viszont egyszer sem jutott el. Naomi azt mondja, a múltbéli tapasztalatai segítették őt abban, hogy fejlődhessen emberileg. „Nincs többé problémám azzal, hogy tükörbe nézzek… Persze, amikor fiatalabb voltam, nem feltétlenül tettem ezt meg helyesen” – vallotta be.
Naomi egyébként egyáltalán nem érzi magát kétségbeesve a szingliség miatt, már csak azért sem, mert igazából nincs egyedül. „A barátaim elképesztően régóta, akár 30, 33 vagy 35 éve jelen vannak az életemben. Hálás vagyok ezekért az emberekért. Jobban ismernek, mint bárki a világon” – emelte ki Naomi, aki annak is borzasztóan örül, hogy az édesanyjával szoros kapcsolatot ápol és jól megértik egymást.
Forrás: Page Six/Vanity Fair
Nyitókép: Emma McIntyre / Staff/GettyImages