4 emlékeztető, hogy ne vegyél mindent magadra

Akinek nem inge, ne vegye magára. Bölcs mondás, de a gyakorlatban mégis sokszor elfelejtjük, hogy nem minden szól rólunk, ami velünk történik.

Gyakran gondoljuk azt, hogy minden árgus tekintet, elejtett megjegyzés kifejezett sértés a személyünk ellen. Mindent a szívünkre veszünk, aminek az eredménye az, hogy napokig rágódunk dolgokon vagy folyamatos védekező állapotban éljük a hétköznapjainkat. Hiába tudjuk mélyen, legbelül, hogy valójában minden ember a saját életével van elfoglalva, mégis nagy hatással van ránk, hogy mások mit gondolnak rólunk. Azonban sokszor nem is az fáj a legjobban, amit tesz vagy mond a másik ember, hanem egyszerűen annyira túlgondoljuk a reakcióját, hogy tovább fűzzük a sérelmeket és teljesen elveszünk az önsajnálatban. Csakhogy azzal, ha kitesszük magunkat mások szeszélyeinek, a saját boldogságunkat és békénket kockáztatjuk.

1. A saját életedben főszereplő vagy, de másokéban csak mellékszereplő

Először is, nagyon fontos megérteni azt, hogy bármennyire is úgy érezzük, hogy a világ körülöttünk forog, ez nincs mindig így. Ha valaki ingerülten szól hozzánk, az nem feltétlenül szól nekünk, hiszen ebben a helyzetben mi csak a másik érzelmeinek céltáblái vagyunk. Magunkra venni mindenki érzelmi hullámzásait és megjegyzéseit teljességgel felesleges. Egyedül a saját érzéseinkért és gondolatainkért vagyunk felelősek, és szerencsére megválogathatjuk, hogy mekkora jelentőséget tulajdonítunk a külvilág ingereinek.

2. A visszajelzéseket fenntartással kezeld

Bizonyos szinten minden visszajelzés személyes, hiszen rólunk szól valamilyen mértékben, ezért normális, hogy érzelmi reakciókat vált ki belőlünk. A bántó megjegyzéseket, kritikát hajlamosak vagyunk felnagyítani. A negatív visszajelzések internalizálása azonban hosszú távon egy lefelé tartó érzelmi spirálba vezet. Miközben rágódunk, agyalunk, hogy vajon miért bántott meg a másik, energiát pazarolunk. De ugyanígy a pozitív vélemények dicsőségében való sütkérezés is arra késztethet, hogy megpihenjünk a babérjainkon és elszalasszuk a lehetőségeket a fejlődésre. Ilyenformán minden, kívülről érkező visszacsatolást fenntartásokkal érdemes kezelni.

nő szomorú férfi párkapcsolat vita
Fotó: Maria Korneeva / Getty Images

3. Ne add meg a hatalmat, amivel mások a lelkedbe gázolhatnak

Mérhetetlen szabadságot nyújt az, ha megengedjük az embereknek, hogy azt gondoljanak, amit csak akarnak és éljenek a saját meggyőződéseik szerint. Ez nem azt jelenti, hogy falat emelünk magunk köré, és innentől senki és semmi nem érdekel, hanem azt, hogy nem vonunk le mélyre menő következtetéseket egy-egy megjegyzésből. Nem vagyunk egyformák és a világ ettől sokszínű, de fontos, hogy hagyjuk egymást élni. Nem mindig vagyunk fontosak másoknak. Lesz, hogy megbántanak, rosszat mondanak rólunk, de míg ők emiatt nyugodtan alszanak éjszaka, mi rengeteg álmatlan éjszakát okozhatunk magunknak. Szeresd magad és legyél fontos magadnak annyira, hogy ezt a hatalmat feletted nem adod meg idegeneknek.

4. Semmi nem ellened, hanem érted van

Amint elkezdünk abban a szemléletben élni, hogy minden esemény, nehézség, jó és rossz értünk van, megadjuk a lehetőséget a lelki békére. Immunissá válunk az önsajnálatra és önostorozásra, mert tudjuk, hogy jöjjön bármi, az valahogyan az utunk részét képezi és valamire megtanít minket. Ha így tekintesz a negatív emberekre, kommentekre, fájdalmakra, akkor elveszed a kés élét, amivel bántani akarnak. Lehet, hogy elesel egy munkahelyi előléptetéstől vagy éppen kritizál a szerelmed, de attól, mert most még nem világos, ez akár a hasznodra is válhat. Miközben bántjuk magunkat és felsorolunk még legalább tíz okot, amiért két lábon járó kudarc vagyunk, nem vesszük észre, hogy várhat ránk egy jobb munkahely vagy egy szeretőbb társ is valahol.

Fogadjuk el, hogy a világ nem mindig rózsaszín, ahogyan az emberek sem. Ugyanakkor azáltal, hogy nem lubickolunk a negatívban, vagyis magyarul nem engedjük, hogy elárasszanak a sérelmek és sokáig benne ragadjunk, le tudjuk vonni a tanulságokat és a leckét, amit az élet tanítani akar.

Nyitókép: Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: