Ugrásra készen várod, hogy a másik hibázzon?

Tévedni emberi dolog, nem igaz?

Miért van az, hogy sokan vadásznak a másik botlásaira? Egyszerű emberi gyarlóság, vagy mélyebb okai vannak? Talán nem is az bakizik nagyot, aki hibát vét?

Errare humanum est – mondta Seneca, azaz tévedni emberi dolog. Bevallom, hibáztam. Persze megszámlálhatatlanul sokszor, de gyakran akkor hibáztam igazán, mikor mások mellényúlásait lestem. Mit lestem, inkább vágyakoztam rájuk. A latin közmondásnak kevésbé ismert folytatása így hangzik: sed in errare perseverare diabolicum. Azaz a tévedésben megmaradni ördögi dolog. És hogy ezt elkerüljem, be kell vallanom azt is, hogy néha még mindig lesem mások hibáit.

A katarzis hajszolása

Az ilyen katasztrófaturizmusnak szerintem a katarzis a lényege: a megkönnyebbülés, hogy nem veled történt meg az adott rossz. Bonyolult világban élünk, dolgozunk, és tele az élet rejtett csapdákkal, valamint hibalehetőségekkel. Ezekbe a csapdákba aztán időnként mindenki beleesik. Ha a másik zuhan bele, akkor azt hiszem, ösztönösen megkönnyebbülünk, hogy nem mi voltunk azok, és emiatt a fellélegzés miatt tanúsítunk élénk érdeklődést a másik hibája iránt.

Ady Endre A Tűz csiholója című versében az első embert éltette, aki tüzet rakott. Nyilván a tűz felfedezése óriási teljesítmény, de szerintem a másodiknak nehezebb dolga volt, mert ott ült mellette egy kövön az első, és biztos vagyok benne, hogy röhögve kritizálta a tanulót. A harmadik mellett meg már ketten ültek, és az a nyomorult azt hallgathatta, hogy a tűz csiholója és annak első tanítványa épp mi mindennek mondják el.

A bennem lakó gonosz

És akkor itt van a már említett gonoszság, amiből bennem azért még akad, de tényleg küzdök ellene. A 10 évvel ezelőtti énemhez képest ma már egy jámbor szerzetes vagyok, régebben pokoli voltam. Egy félreütés a kasszánál, egy hiba a postán, egy téves tájékoztatás a bank ügyintézőjétől mind remek lehetőség volt a veszekedésre. Aztán később rájöttem, hogy veszekedni mindenki tud, úgyhogy gúnyos, hideg mondatokkal szúrtam oda a másiknak, holott csak hibázott, amit én is megtettem napi százszor. Nem velük volt a bajom, hanem magammal, de könnyebb megoldásnak tűnt a másikon levezetni. Azóta (remélem) alapvetően megváltoztam, de mindenki fel tudja magát bosszantani, ha a másik hibája miatt várakozik tovább, vagy éri más kellemetlenség, így én is.

Kis fogadalom

Nincs az évnek olyan évszaka, ami ne lenne stresszes. Tél? Én már december 15-e környékén tikkelő szemekkel szűkölök a sarokban, ha meghallom a Last Christmast. Ilyenkor nyakunkon a karácsony, és a vásárlás miatt sokkal több emberrel találkozunk, mint ahogy azt szeretnénk vagy igényelnénk.

Ne legyenek kétségeink: az eladók olykor hibáznak, és talán az új égősort is vissza kell vinnünk kontakthiba miatt.

Tavaszra már kimerülnek az energiacelláink, és én hol vicsorgó, hol magában mormogó, klasszikus öregemberré válok. Ilyenkor a folyosón lakó gyerekek bátorságpróbája az, hogy el mernek-e futni az ajtóm előtt. Szégyenletes, de nem rájuk nézve.

Nyár? A kánikulától néha felforr az ember agya, és ilyenkor elég egy szikra. És arra a szikrára néha tényleg alig várok, hogy végre felrobbanhassak. Az ősz pedig… Az ősz önmagában bosszantó.

Idén megpróbálok a hibázókkal együtt röhögni, mert három ősember, akik a saját könnyű égési sérüléseiken nevetnek, nem is annyira rossz kép.

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: