Hihetetlen, de igaz történetek – 3 valós eset, ami mutatja, hogy nincsen minden veszve a világban

Nem kell ahhoz nagy dolgoknak történni, hogy szebb legyen a napunk. Elég egy kedves szó, vagy egy apró figyelmesség, vagy egy szívből jövő mosoly.

Számtalan helyzetben halljuk manapság, hogy mennyire megváltozott a világ, és persze nem a jó irányba. Bár a világjárvány alatt úgy tűnt, hogy sokan átértékelték az életüket és változtattattak a rossz szokásaikon, hozzáállásukon, ma már ez sajnos csak nyomokban tetten érhető. Sőt, néhol mintha még nagyobb fordulatszámra is kapcsolt volna az önzés, a mások figyelmen kívül hatása. Senkit nem szeretnék megbántani, mert szerencsére akadnak kivételek is, pont ennek alátámasztására van három történetem. Nem nagy volumenű dolgok –hiszen az élet lényege és szépsége nem is csak a nagy dolgokon múlik– , de pont azt mutatják, hogy apró figyelmességekkel, spontaneitással is lehet örömöt vagy meglepetést okozni mások számára.

Az eladó is ember…

Egy nagyobb közértben álltam sorban, sokad magammal. Ahogy mostanában egyre több helyen tendencia, itt is csak egy kassza működött, és a sor már elég látványosra nőtt. Fiatal srác ült a pénztárban, aki többször is nyomta a csengőt, hívta volna valamelyik kollégáját segítségül, de senki nem reagált. Látszott rajta, hogy rosszul viseli a helyzetet, és persze a sorból is neki morgott mindenki, aki már elvesztette a türelmét. Éppen én következtem, amikor az utcáról visszaszaladt egy fiatal lány, aki pár perce fizetett. „Ne haragudj, de rosszul adtál vissza” – mondta, mire többen felhördültek, hogy egy kasszás van, de az is becsapja a vevőket. Szegény fiún látszott, hogy legszívesebben elsüllyedne, a sor csak nőtt, a kollégák nem kerültek elő, és teljes mértékben frusztrálta a kialakult helyzet.

Aztán a lány megszólalt: „1200 Forinttal többet adtál vissza, nem szeretném, ha problémád lenne belőle”. Megfagyott egy pillanatra a levegő, a lány letette a pénzt, és mikor látta, hogy sokan felkapják a fejüket, hangosan megkérdezte: „maguk nem hozták volna vissza?”. Költői volt a kérdés, nem is várta meg a választ, rohant tovább. A várakozók hirtelen elcsendesedtek, talán sokan magukba szálltak, és remélem nem csak az én fejemben futott át, hogy mennyire jó, hogy vannak ilyen fiatalok is. Mert gondolhatta volna azt is, hogy egyszer neki is lehet szerencséje, a srác meg majd legközelebb jobban figyel. Pakoltam, fizettem és szép napot kívántam a fiúnak. „Köszönöm” –mondta, és csak félhangosan tette hozzá, hogy „nem is tudom mikor mondták utoljára ezt nekem”.

Modern kori Hamupipőke

Nyári zenei fesztivál volt, nulladik nap, esti koncert. Még nem volt óriási tömeg, de azért jó páran összegyűltünk. Majd minden különösebb előjel nélkül elkezdett esni az eső. Egy lányokból álló csapat egyik tagja már indult is volna haza. Nem csoda: ő volt az egyetlen, aki strandpapucsban akarta abszolválni az estét. Kapucnis pulcsi került a fejekre, az eső felerősödött, de a zene ritmusa elnyomta, senki nem zavartatta magát. Csak a papucsos lány nem volt egy hullámhosszon a zenekarral, téblábólt, nem tudta mitévő legyen, de az egyértelműen látszott, hogy fázott a lába, és emiatt elment a kedve a bulitól. Ekkor egy másik, nem messze álló társaságból odalépett hozzá egy srác, és a lány fülébe súgott valamit. A lány arcára csodálkozás ült ki, mintha nem is értené, mit mond a srác. Majd pár másodperc múlva a fiú levette a cipőjét és odaadta a lánynak. Innentől a két társaság közösen szórakozta át az estét. A lány fülig érő szájjal mosolygott, a fiú pedig összeszorított lábujjakkal tombolt egy pár számmal kisebb női papucsban. A koncertnek vége lett, de remélhetőleg az ő történetüknek nem, és ezzel talán azt is megcáfolták, hogy milyen nehéz manapság ismerkedni.

Egy kis figyelmesség, olasz módra

Van egy kedvenc üzletem Milánóban, ahol minden évben veszek magamnak egy pénztárcát. Nem feltétlenül kellene évente lecserélnem, de valamiért ez rituálém lett, nem várom meg, amíg teljesen megadja magát. Tavaly nem jártam szerencsével, sikerült kifognom egy olyan darabot, amelyiknek rossz volt a zipzárja, pár hónap múlva feladtam az állandó küzdelmet vele és kidobtam. A barátnőm kihasználta az alkalmat, praktikusan pénztárcát kaptam tőle karácsonyra, így nem kellett újat vennem. Az ajándék azonban bármennyire is jól nézett ki, kisebb volt a szokásosnál, így egy idő után úgy éreztem, hogy mégiscsak jöhet a következő. Ugyanabba az üzletbe mentem vissza, és találtam is egy szuper darabot. Indultam fizetni, ekkor a kasszában álló hölgy lehajolt, és a fiókból elővett egy bontatlan dobozt. Elkértem és kicsomagoltam, ő értetlenül nézett rám. Mondtam neki, hogy bocsánat, de amit legutoljára vettem ebben az üzletben, az használhatatlan volt, szóval mielőtt kifizetem, szeretném látni, hogy ez rendben van-e. Ekkor kért egy pillanat türelmet, hátrébb lépett és telefonált. Majd mosolyogva rám nézett és azt mondta, hogy akkor ezt most féláron kapom. Először arra gondoltam, hogy valami félreértés van, de nem, félárról adja a nyugtát. Én pedig álltam lefagyva, hogy ez most akkor tényleg komoly? Nincs nálam a régi pénztárca, se a blokkja, nem tudom igazolni, hogy valóban vásároltam már náluk valaha is az életben, és nem is állt szándékomban reklamálni. Egyszerűen annyi történt, hogy számukra fontosabb volt az elégedettségem, minthogy amit mondok, azt bármivel alá is támasszam. Kellett pár nap, mire nyugtáztam magamban, hogy ez valóban megtörtént.

Nyitókép: KDP/GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: