A balatoni hangulatot semmi sem tudja helyettesíteni. Ha nyaranta alig várod, hogy megmártózz a magyar tengerben, akkor ezeket a strandokat mindenképpen próbáld ki! Mi imádunk ezeken a helyeken sütkérezni!
Idén júliusban is kiválasztották a 16 legjobb balatoni strandot, ahol a Csopak Strand bizonyult az aranyérmesnek. Viszont nekem is megvannak a személyes kedvenceim. Kislánykorom óta járunk a Balatonra, így az évek alatt jó pár strandon süttettem a hasamat. Balatonfüred, Badacsonytomaj, Siófok, Keszthely és Zamárdi mind kedves nyári emlékekkel gazdagítottak. Következzenek gyermekkorom kultikus strandjai:
Balatonfenyves – Alsóbélatelep szabadstrand

Itt kezdődött az én szerelmem a Balatonnal. Kilencéves lehettem, amikor először megpillantottam a magyar tengert. A családommal vonatra szálltunk, hogy egy hétig élvezhessük a közös nyaralást. Alsóbélatelepen állt meg a vonat. Onnan pár lépést kell megtenni az István király utcáig, hogy annak végében az ingyenes strandon találjuk magunkat. Persze, gyerekfejjel én egy végtelen vízpartnak láttam, de a fotókat visszanézve, inkább egy kis öbölre emlékeztet. A szállásunk az utca másik végében volt, így reggelente zavartalanul egy szál fürdőruhában rohantam le a vízig. Kisgyermekes családoknak a legjobb választás, ha nyugodt, természetközeli környezetben szeretnének nyaralni. Az árnyékban szundikálást legfeljebb gyereknevetés zavarhatja meg. Én itt csillogtattam meg először az úszótudományomat, a tesóm pedig itt fedezte fel a halvadászat izgalmait. A híres nevezetes Fenyő Strand Vendéglő is itt található. A családommal ide jártunk hekket enni, szigorúan fürdőruhában. Jó, nem ez a legmenőbb balatoni strand, nincsen a környékén vásár, még egy árva csúszda sem kandikál ki a vízből, de erre a strandra gondolva mindig elfog a gyermeki lelkesedés. Hiába, nekem a Balatont mindig Alsóbélatelep fogja jelenteni.
Kisfaludy Strand – Balatonfüred

Tizenkét éves koromban Bélatelep nyugodt hangulatát felváltotta Balatonfüred pezsgő élete. Füred maga volt a mediterrán paradicsom. Tátott szájjal sétáltam végig a Tagore sétányon, és ámulva bámultam meg minden karikatúra rajzolót. A Kisfaludy Strandhoz közel szálltunk meg, ami a Balaton-part legnagyobb strandja, és Balatonfüred keleti részén található. Kész élménysziget várt minket, az óriás csúszdáktól kezdve, a sportpályákon át mindent kipróbáltunk. Miközben a tesómmal a gumimatracért harcoltunk, a Tihanyi apátságra gyönyörű kilátásunk nyílt. Itt csúsztam le először óriáscsúszdán egy hatalmas, rózsaszín vattacukor reményében (apa azóta is lóg vele). Viszont a belépőjegyárak a tíz év alatt drágultak, de ma sem kell mélyen a zsebedbe nyúlni, ha szeretnél megmártózni. Én kedves emlékeket őrzök a Kisfaludy Strandról, tele sok nevetéssel, és nyüzsgő vízparti élettel.
Siófok – Nagystrand

Siófok nekem egyet jelent a felhőtlen bulizással, hiszen itt nyílt ki a szemem először a világra. Tizenöt éves koromban a legjobb barátaimmal úgy döntöttünk (miután mindenkit elengedtek a szülei), hogy célba vesszük a Balatont. Az egyik kempingbe felállítottuk sátrainkat, aztán a tinikaraván elindult meghódítani a Siófoki Nagystrandot. Vízibiciklit béreltünk, és a lehető legmesszebbre tekertünk. A fiúk fejeseket ugrottak, a csajok sütkéreztek a fedélzeten. Estig kint maradtunk, zenét hallgattunk. A Petőfi sétány a strand déli oldalán található, amit pár nap alatt már kívülről ismertünk. A strand területén található Plázs egy modern vízparti szabadidő komplexummá nőtte ki magát. A látogatókat napozó stég és 200 nm-s medence is várja. Ha ez nem lenne elég, itt épült meg a siófoki óriáskerék, amely gyönyörű kilátást nyújt a Balatonra. Én azóta csendesebb vizekre eveztem, de a bulizni vágyóknak csak ajánlani tudom a Siófoki Nagystrandot.
Nyitókép: Maxim Blinkov/Shutterstock