20 évesen diagnosztizálták nála a rákot. 3 éven át kezelték. 5 éve, hogy meggyógyult. 2015-ben írta meg A szívem ezerkétszázat ver egy perc alatt című könyvét, amelyben beszámol arról, hogyan élte túl a legnehezebb időszakokat.
Zavodni Gréta Virág első könyvében a betegsége alatt benne lejátszódó lelki folyamatokról, a kezelésekről, valamint a beavatkozások mozzanatairól őszintén és nyíltan mesél. A lánynál 2011-ben diagnosztizálták a leukémia egyik súlyos változatát, a T-sejtes Non-Hodgkin limfómát. Meggyógyult, túl van rajta, és a mai napig minden erejével azon van, hogy segítsen és erőt adjon másoknak. Ez a vele készült interjúnkból is kiderül. Történet a győzelemről és az újjászületésről.
– Jártál-e korábban szűrővizsgálatokra?
– Mivel nagyon fiatalon diagnosztizálták nálam a betegséget, ezért nem igazán. Tüdőszűrésen akkor már voltam a nyári munkák miatt és természetesen méhnyakrákszűrésre is rendszeresen jártam. Plusz, mivel anyukám az egészségügyben dolgozik, ezért évente egyszer az egész családunktól vért vett és nézett egy általános vérképet.
– Mi volt az első gondolatod, amikor megtudtad, hogy leukémiás vagy? Hogyan reagáltál?
– Az igazság az, hogy idén ötödik éve, hogy meggyógyultam és bár azt hittem, hogy azt a pillanatot és érzést sosem fogom elfelejteni, úgy érzem, sikerült magam mögött hagyni a múltat. Emlékszem, hogy a CT-ből kijövet anyukám közölte velem a diagnózist, majd beültünk a kocsiba, hazavezettem és közben végigsírtam az utat. Mivel nagyon agresszív volt a daganat és gyors lefolyású, ezért a kivizsgálások és a diagnózis megállapítása után a kezelések is gyorsan történtek, egyik napról a másikra. Se gondolkozni, se megélni nem volt idő a dolgokat. Ez az egész akkor tudatosult mindenkiben, amikor végre volt egy levegővételnyi időnk.
– Mi volt a legzavaróbb tanács, reakció, ami a családodból, vagy a tágabb környezetedből érkezett?
– Ilyenkor mindenki egyből segítő kezet szeretne nyújtani. Kiokosítják magukat az interneten és rádzúdítják az egészet. Ajánlanak valamilyen csodaszert, immunerősítőt, gyógynövényt stb. te pedig nem tudsz egyszerre mindent beszedni, a jó hír az, hogy nem is kell. Nekem nagy segítség volt, hogy összeismertettek egy olyan lánnyal, aki már keresztülment azon, ami előttem állt. Nagyon sokat segített, ő igazi tanácsokat tudott adni, nem pedig olyanokat, amiket a neten olvasott.
– Volt-e olyan gondolat, mottó, ami elkísért a gyógyulás útján?
– Az elejétől kezdve végigkísért az a gondolat, hogy én nem vagyok beteg. Az, ami nekem volt csak egy kis influenza, amiből meg fogok gyógyulni. Amikor beköltöztem a kórházba arra gondoltam, hogy olyan ez, mintha egy egyetemi kollégiumban laknék. Amikor mentek a kezelések, akkor az infúziós zacskókra különböző feliratokat raktam, mint például „egészség”, ezzel azt erősítve, hogy én nem mérget kapok a szervezetembe, hanem az egészség folyik belém. Én hiszek abban, hogy sok minden fejben dől el, biztos vagyok abban, hogy részben azért is gyógyultam meg, mert fejben nagyon erős voltam és végig hittem abban, hogy meg fogok gyógyulni, nem csak kimondtam az üres szavakat.
– Ha csak egy embernek segíthetnél abban a pillanatban, amikor megtudja, hogy beteg lett, mit mondanál neki?
– Azt mondanám, hogy keressen bizalommal, bármilyen kérdése van. Mert tudom, hogy ezer van. Keressen, és én nagyon szívesen segítek. (Grétát bátran felkereshetitek a Facebook-oldalán keresztül – a szerk.)
Nyitókép: Családi archívumból
