Addig jó, míg van valaki, akinek a szemében gyerekek lehetünk. Egyetértesz? Szerzőnk, Dóri egy kedves gyereknapi emlékét osztotta meg velünk.
„Minden nap gyereknap.” Sok évvel ezelőtt ez a mondat még nem valami reklámszlogenként szolgált, vagy ha volt is ilyen, akkor sem az öcsém, sem pedig én nem tudtunk róla. Egyáltalán nem értettünk a reklámok nyelvén, ha meghallottuk volna a tévében, valószínűleg csak bólintunk és boldogan tudomásul vesszük.
Azonban sok évvel ezelőtt, amikor egy héttel május utolsó vasárnapja előtt azzal nyúztuk édesanyánkat, hogy mi legyen a gyermeknapi program, nagyon is értettük, mit jelent az „Amúgy is, nektek minden nap gyereknap” – válasza. Azt, hogy ne nyaggassuk előre.
Érteni értettük, de semmiképp sem értettünk vele egyet. Gyereknap csakis egyszer fordult elő egy évben, határozottan megkülönböztette a többi naptól a körhinta, az ugrálóvár meg a céllövő játék, és az egyébként tiltott gyümölcsnek számító nyalánkságok sora. A vattacukor, ami a hajamba ragadt, meg a grillázs, ami a fogamba. És a kimért gumicukor, amelynek láttán apánk minden évben egy undok fintorral az arcán megjegyezte: „…az a cukor egész nap a szabadban áll, legyek mászkálnak rajta, és aki kiméri, előtte biztos, hogy pónikat simogatott.”
Minden extra ellenére ez a nap számomra közel sem volt annyira meghatározó, nem vártam annyira, mint a télapót vagy a húsvéti nyulat, a karácsonyról és a szülinapomról nem is beszélve. Mégis tetszett az ötlet, hogy van egy nap, amit kizárólag nekünk, gyerekeknek találtak ki, és afféle boldog fegyverszünetet jelentett a rend és fegyelem ellen vívott örökös háborúban. Szóval az öcsémmel hevesen cáfoltuk anyánk sok évvel ezelőtti állítását azon a májusi napon. Nem minden nap gyereknap, de amikor éppen az van, akkor ünnepelni kell – elvégre, anyák napján mi is végigloptuk a környék kertjeit orgonáért…
Abban az évben ő azért tartózkodott a nagy ígéretektől, mert a gyermeknappal egy hétvégére esett nagyapánk születésnapja, és a hétvégi program úgy alakult, hogy hazalátogattunk a szülővárosunkba felköszönteni. Szívesen mentem persze a nagyszülőkhöz, de olyanról szó nem volt, hogy a látogatásunk veszélyeztetheti a gyereknapi programot, a legyes gumicukrot. A nagyszüleink persze nem feledkeztek el a jeles alkalomról, sőt utólag azt is belátom, hogy se a rántott hús, se a kakaós palacsinta nem nagyapánk szülinapi kívánsága lehetett. Öcsémmel végre megnyugodtunk, hiszen már szombaton megkezdődött az ünnep, és a másnapi körhintázásra is jók voltak az esélyek. Vasárnap esett az eső, de ez sem állított meg bennünket. Körbejártuk a szegényes, sáros vásári felhozatalt, aztán sorba álltunk nagyapánkkal gumicukorért.
Furcsa volt, hogy amikor sorra kerültünk, három zacskóval kért. Az öcsémmel mohón egymásra néztünk, mindketten tudtuk, hogy vérre menő harc lesz, hacsak valaki igazságosan a markunkba nem számolja a harmadik zacskó tartalmát. Ehelyett azonban nagy meglepetésünkre, anyánk kezébe került a harmadik zacskó. Akkor láttuk először gumicukrot enni. Furcsa volt. Részben azért, mert most már nem mondhatta, hogy tönkremegy a fogunk, hiszen akkor az övé is tönkremegy, részben pedig azért, mert nem tudtuk, hogy az anyák is esznek néha gumicukrot.
Azóta sok év eltelt, rengeteg gyereknap, és elgondolkoztam, hogy igaz lehetett-e, amit anyám mondott felindulásában. „Amúgy is, nektek minden nap gyereknap.” Egy átlagos nap számára reggeli rohanásból, fociedzésből, tánciskolából, házi feladatok kikérdezéséből és esti meséből állt, vagyis szinte csakis belőlünk, a gyerekeiből. Igaza volt, akkoriban tényleg minden nap gyereknap volt.
Mostanra már szembesültem a felnőtté válás mítoszával. Nem olyasmi az egész, mint hittem, hogy egy reggel felébredünk, és hirtelen a befektetés, meg a gazdaságos kiszerelésű wc papír abszolút vonzereje határozza meg a lényünket, édességet pedig soha többé nem kívánunk. Lassan változunk, de egy biztos: a dolgok már nem megoldódnak, rendeződnek, elsimulnak, hanem magunknak kell megoldani, rendbe hozni, elsimítani minden nehézséget. És hirtelen tanárok, pénztárosok, könyvelők, sofőrök, apák, anyák, férjek, feleségek, elvált nők meg férfiak leszünk, és mások egyre nehezebben látják majd meg bennünk a gyereket. Idővel eltűnnek azok az emberek, akik gyerekként ismertek bennünket, akik tudják, hogy még mindig borzasztóan örülnénk egy zacskó gumicukornak a vásárban.
Ezért idén én veszem a gumicukrot édesanyának. Ha már nem lehet minden nap, évente azért egyszer legyen gyereknap. Tartsuk meg.
Szerző: Hrabovszky Dóra
Nyitókép: Eugenio Marongiu/Shutterstock
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:
- 10 apróság, ami boldoggá tesz
- Te elmentél, én maradok tisztelettel
- 30 napindító mantra a hónap minden napjára
