„Miért nem szülsz már? Ketyeg az óra. Miért szültél ennyit? A fejedre nőnek. Miért nem szültél többet? A legnagyobb ajándék a testvér.” Kéretlen tanácsok és tapintatlan kérdések, amikkel nap mint nap szembenézünk. Legyünk tisztelettel egymás iránt!
Valahol (bárhol) egy nő, harmincas, gyerektelen.
Az emberek azt kérdezik tőle: „Hogy lehet az, hogy még nincs gyereked? Nem félsz, hogy késő lesz?” A nő mindennap mást válaszol, a válaszaiban csak egy a közös, olyankor latba veti minden önuralmát, és mosolyog. „Nem, még nincs” – mondja egy apró sóhajtás után, ami többnyire csak neki tűnik fel. „Nos, ne várj örökké, ketyeg a biológiai órád, ugye tudod?” – mondja a nagy bölcs, és elégedetten továbbáll. A nő kényszeredetten tovább mosolyog, csak akkor, amikor egyedül van, akkor potyognak a könnyei.
Sír, mert már négyszer volt várandós, de minden alkalommal elvetélt. Sír, mert már a nászéjszakáján a babára gondolt, ennek öt éve. Sír, mert a férje volt felesége gyerekkel ajándékozta meg, és fél, hogy a köztük lévő kapocs erősebb. Sír, mert már több lombikprogramon részt vett, de egyik alkalommal sem járt sikerrel. Sír, mert a férje magát okolja, ezért még a bűntudat terhe is nyomja a vállát. Sír, mert már a testvéreinek és unokatestvéreinek is van saját gyermeke. Sír, mert az egyik nővére még csak nem is akart gyermeket. Sír, mert a legjobb barátnője épp babát vár, mert meghívták egy újabb babaköszöntő buliba, és mert az anyja folyamatosan azzal nyaggatja: „Lányom, mire vársz?” Sír, mert az anyósáék alig várják, hogy nagyszülők legyenek, mert a szomszédnak ikrei vannak, és állandóan ordít velük. Sír a 16 éves kamaszlányok miatt, akik bár nem akarják, várandósak lesznek. Sír, mert csodálatos nagynéni, és tudja, anyának is az lenne. Sír, mert van egy üres szobája a házban, és mert a testében is érez egyfajta űrt.
Valahol máshol (bárhol) egy nő, közel a negyvenhez, 5 gyereke van.
Az emberek, amikor megtudják, milyen népes a család így reagálnak: „Te jó ég! 5? Gondolom többet már nem akartok.” A jóakarók persze mindig nevetnek… A nő velük nevet, minden jóérzés nélkül. Aztán témát vált, és úgy tesz, mintha olyan lenne, mint ők, önfeledt. Ha egyedül van, sír. Sír, mert újra várandós, és úgy érzi, el kell rejtenie a boldogságát. Sír, mert mindig is nagy családról álmodozott, és nem érti, hogy az emberek miért rökönyödnek meg, ha megtudják hány gyermeke van. Sír, mert neki nincs testvére, és gyerekként mindig magányosnak érezte magát. Sír, mert hőn szeretett nagymamája 12 gyereknek adott életet, és ő mindenben rá hasonlít, ebben is szeretne.
Sír, mert képtelen lenne elképzelni az életét a gyerekei nélkül, az emberek mégis úgy tesznek, mintha szerintük a gyerek büntetés lenne. Sír, mert bár ő és a férje nagyszerűen egyengetik a gyerekeik útját, a társadalomtól csak aggódást és féltést kap, mindennek tetejébe felelőtlennek is tartják. Sír, mert már belefáradt a „vicces” megjegyzésekbe, és legszívesebben az arcukba üvöltené, hogy nem értenek semmit. Sír, mert a környezete néha elbizonytalanítja, ilyenkor kételkedni kezd önmagában, és úgy érzi, hogy meg kellett volna álljanak a második gyerek születésekor. Sír az emberek durvaságán, és mert ő valójában csak békében szeretne élni.
Egy harmadik nő, valahol (bárhol), negyvenes, egy gyerekkel.
A környezetében élők rendszerint azt kérdezik: „Csak egy? Nem akartatok volna egy kistesót?” A nő higgadtan válaszol: „Boldogok vagyunk, a családunk így is teljes.” A számát se tudja annak, hányszor kellett kimondania ezt a mondatot. Mára egészen hihetően cseng. Senki még csak nem is sejtheti, hogy a a fürdőben a zuhany alatt minden nap elerednek a könnyei. Sír a boldogságtól, mert az is csoda volt, hogy egyszer sikerült teherbe esnie. Sír, mert a fia minden karácsonyra, húsvétra, szülinapra kistestvért kér. Sír, mert egész életében három gyereket akart. Sír, mert a második terhességét meg kellett szakítani, hogy megmentsék az életét. Sír, mert elkeseredésében figyelmeztetnie kell magát, hogy egy gyereke már van, vele kell törődnie.
Sír, mert a férje évekkel korábban meghalt, azóta nem találja a szerelmet. Sír, mert a családja folyton azzal nyugtatja, hogy egy gyerek bőven elég. Sír, mert minden erejét a karrierjére áldozza, közben szeretne még egy kisbabát, de fogalma sincs, hogyan. Sír, mert eszébe jut a szülés utáni depresszió, hogy az mennyi időt vett el tőle és a férjétől, amit már nem pótolhat be.
Ezek a nők mindenütt ott vannak. Ezek a nők a kollégáink, barátaink, a villamoson mellettünk utazók, az unokatestvéreink, nővéreink, húgaink, anyáink és nagyanyáink. A tanácsaink, vicces megjegyzéseink nem szolgálják a hasznukat. A méhük az övék, a döntésük, a fájdalmuk, a tragédiáik az övék. Tiszteljük ezt!
Forrás: brightside.me
Nyitókép: Yagmur Mutlu / EyeEm/GettyImages
