Nyaral a család! – Ezekre figyelj, ha kisgyermekkel repülsz

Sokan mondanak le a repülős utakról a kisgyermekük miatt, hiszen az elindulás rengeteg macerával és pakolással jár. Pedig megéri azt a kis pluszt beletenni, mert ha felkészültek vagyunk, az utazás kisbabával is hatalmas élmény lehet.

Mindkét gyermekemmel 3 hónapos kora óta repülök rendszeresen, úgyhogy bátran állíthatom, az évek során sikerült  tapasztalatot szereznem a témában. Utaztunk már télből-nyárba és télből-télbe, volt néhány órás repülésünk és embert próbáló átszállásokkal és késésekkel tarkított 20 órás utunk. Először nagyon ijesztőnek tűnt a csecsemő elképesztő mennyiségű cuccát kabinméretűre tömöríteni, és mindig azt hittem, valamit biztosan kifelejtek. Az évek során azonban egyre nagyobb lett a rutin, és természetesen ahogy a gyerekek nőttek, a pakolandó tételek mennyisége is egyenesen arányosan csökkent. Van azonban néhány olyan dolog, amelyet a 12 éves mellett sem hagyok soha otthon. Az útlevél mellett az egyik ilyen a jókedvem. Pozitív hozzáállással ugyanis tényleg minden jól fog alakulni, és megoldható, áthidalható.

Tény, hogy fel kell készülni lélekben, de a lényeg, hogy mindig maradj laza.

Babakocsi

Manapság a reptereken már szinte mindenhol elérhető babakocsi, így azt teljesen felesleges magatokkal vinni. Én egy-két alkalommal ragaszkodtam a sajátunkhoz, amit akkoriban nemcsak babakocsiként, de alváshoz és etetőszékként is használtunk. Egészen addig, amíg egy török járaton végignéztem, ahogy a munkások végighúzzzák a betonon. A cafatokban csüngő vászon volt a mementója maximalizmusom bukásának. Egy másik, tengerentúli járatnál pedig négy nappal később érkezett csak meg a babakocsink, amire gyakorlatilag teljesen feleslegessé vált, hiszen letudtunk nélküle egy komplett San Francisco városlátogatást. Ezen tapasztalatok után rájöttem, hogy ideje váltani a kendőre, amivel remekül megoldható a hordozás, ráadásul szabadok maradnak a kezeim, ami a reptéren egy halom táskával és bőrönddel kifejezetten hasznos tud lenni.

Bár a legtöbb repülőtéren vannak kitéve babakocsik, és az üdülővárosok jelentős részében bérelhetőek is, ha mégis nagyon ragaszkodsz ahhoz, hogy itthonról vigyél magaddal, akkor vegyél vagy bérelj olyat, ami akkorára csukható, mint egy laptoptáska. Ezt fel lehet vinni a fedélzetre is, és csak közvetlenül a beszállás előtt kell összecsukni.

Kontroll

A gyereknek szánt holmikat, gyógyszereket, élelmiszereket, innivalókat mindig tedd külön táskába. Le fogják ellenőrizni egytől-egyig, de mindent átengednek és felengednek a gépre. Bontatlan üvegekben kisebb gyümölcsleveket, nasikat, gyógyszereket is problémamentesen szállíthatsz. Ha még szoptatsz, egyszerűbb az élet, de tápszert is fel tudsz vinni adagolópohárban, a gépen pedig szívesen megmelegítik neked a vizet. A babavizet a cumisüvegben, vagy külön zárt flakonban viheted magaddal.

A fedélzeten

A gépen lévő vizet csecsemőnek ne használd. Fel és leszálláskor célszerű szoptatni, vagy etetni a babát, de még a kisebb gyerekeket is, hogy ne fájduljon meg a fülük. És van egy csodaszer, az Otipax, ami fülfájós gyerekeknek repüléshez kötelező. A babatáskában az olyan alapvető dolgokon, mint a plusz pelenka és alátét, mindig legyen nálad lázcsillapító, probiotikum és kötszer. Aki valaha próbált már csecsemőt a repülőgépen tisztába tenni, az tudja, hogy olyan, mintha egy megriadt bébipolipra kellene ráadni sízoknit. Persze, hogy akkor fog sugárban pisilni a babád, amikor kicsomagolod.

Az ilyen balesetek miatt én mindkét gyereknek tettem plusz egy váltóruhát is. Ez többször bizonyult rendkívül hasznosnak. Nemcsak akkor jön jól, ha magára borít valamit, vagy bepisil, de akkor is, ha valami miatt nem érkezik meg a feladott csomag.

A gépen a legkisebbeknek pót biztonsági övet hoznak, amelyet a saját övedhez kell rögzítened, és a pozitív gondolkodás jegyében azt feltételezik, hogy szüleményed majd békésen az öldeben alussza végig az utat. Senkinek se legyen hiú ábrándja. Ilyen csak a mesékben történik. Mi általában fapados járatokkal mentünk az európán belüli desztinációkra és ha időben tudtunk olcsó jegyet venni, akkor váltottunk plusz egy jegyet a két év alatti gyereknek is a nagymama neve alatt, hogy nyerjünk egy kis helyet. Ez nem csak a kényelem miatt jó, de ha aláteríted a kedvenc pokrócát, (de erre is szuperül alkalmas a hordozókendő) és becsatolod, leszállásig aludni is tud. Hoszabb járatokon, előzetes bejelentéssel igényelhettek felcsatolható gyerekágyat. Ez szuper kis találmány, azonban a mérete és súlyhatára erősen limitált.

Játék az élet

A járatok többsége ugyan próbál kedveskedni a kisebbeknek és a légikísérőktől kapnak valamilyen játékot, de ez általában nem fog kitartani az út végéig. Érdemes elhozni néhány otthoni kedvencet is. A legkisebbeket megnyugtatja, a nagyobbak pedig legalább arra a három percre színezhetnek, amíg az összes zsírkréta szét nem gurul. Kukucskálós könyvek, ovisoknak munkafüzetek, mágneskönyvek, mágneses golyóvezetők, labirintusjátékok – csak néhány azok közül, amelyek ideig-óráig lekötik a gyereket. De szerencsére ma már lehet kimondottan úti játékokat kapni, érdemes szemezgetni a kínálatból. Ha pedig már akkora a gyermeked, hogy nézhet tabletet, akkor a mesél által szintén egy kis nyugalomhoz juthatsz, de a saját idegrendszered védelmében fejhallgatóról se felejts el gondoskodni. Hacsak nem akarod, hogy gyermekdalok és főcímzenék kattogjanak az agyadban az elkövetkező három napban.

6 jó tanács a gondtalan nyaraláshoz

  • Vigyél magaddal egy felfújható babacsónakot. Ez nem csak a vízben töltött szórakozáshoz jön jól, de akkor is, ha a szállás nem biztosít babakádat.
  • Egy kézipoggyászt mindig tartsatok magatoknál, amiben mindenki számára van egy váltás ruha, pizsama és alap tisztálkodószer. Ha később érkeznek meg a csomagjaitok ez életmentő tud lenni.
  • Jól járd körbe a lehetőségeket. A szálláson mindig előre érdeklődj, és kérjetek gyermekágyat, etetőszéket. A nagyobb szállodák biztosítanak babakocsit, játékokat is.
  • Manapság már szinte minden nagyobb reptéren van gyerekjátszó. Ha jót akarsz magadnak, keresd meg, amíg várakoztok.
  • Ha napos helyre utaztok, a babán mindig legyen megfelelő napfényvédelem. Ami nekünk nagyon hasznos volt, az az elemes babakocsira csíptethető ventillátor.
  • Lázcsillapító, vagy a gyermeked speciális gyógyszere (allergia, inzulin stb.) mindig legyen nálad.

A gyerekek rugalmasabbak, mint hinnéd. Ha az elejétől kezdve hozzászoktatod őket az utazáshoz, pillanatok alatt belerázódnak. Együttműködnek és élvezik. Számukra ez lesz természetes. A repülés a kicsiknek hatalmas élmény. Az utazás tágítja világukat, érzékelésüket. Új ízeket próbálhatnak ki, és ha azt érzik, anya és apa rendben van, ők is biztonságban érzik magukat és boldogan utaznak majd veletek és vesznek részt minden programban.

És még egy jótanács: a kedvenc rongyit, kutyust, alvó állatot SOHA, de SOHA ne hagyd otthon… különben az összes erőfeszítésed hiába.

Nyitókép: miniseries/GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ajánljuk ezeket is:

 

Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)