Nyaralj otthon, de ne így! – Egy kétgyermekes anyuka tanácsai a szünidőre

Álmaimban a pihenés...

Lehet-e úgy vakációzni, hogy közben egy tapodtat sem mozdul az ember? Mit gondol egy édesanya az otthoni nyaralás, azaz a staycation jelenségről?

Az utóbbi években egészen népszerűvé vált az otthoni nyaralás gyakorlata, amire az angolszász nyelvterületen a meglehetősen kifejező staycation (a stay-maradni és a vacation-vakáció szavakból képezett) szókapcsolatot használják. Ez a hazánkban is egyre nagyobb tért hódító kezdeményezés ideális mindazoknak, akik nem kifejezetten kedvelik a zsúfolt strandokat, nem szeretnek az étkezdék előtti kígyózó sorokban, a tűző napon vesztegelni, vagy ódzkodnak a tömött közlekedési eszközökön való órákig tartó zötykölődéstől, ahol a legnagyobb forróságban szabályosan fejtheti le magáról az ember a bőrére tapadó üléshuzatot.

Otthon nem kell aggódni amiatt, hogy vajon megfelelő lesz-e a szállás, elég-e a költőpénz, s a szükségesnek vélt orvosságok mindegyike bekerült-e az utazótáskába: a pihenésünk fontos kellékei egy karnyújtásnyira vannak tőlünk. Az időjárás sem okoz különösebb fejtörést, ha otthon vakációzik az ember: nem kell napra pontosan lebontott útitervet kidolgoznunk, hogy a legfőbb nevezetességek mindegyike beleférjen a megnézendő látnivalók közé, így az aktuális időjárási tényezők és a hangulatunk függvényében választhatjuk meg az aznapi programot. Nincsenek szabályok, nincs felesleges idegeskedés: hát nem erről szól a tökéletes nyaralás?

Elképzelés vs. valóság

Lelki szemeim előtt már látom is magam, ahogy egy megérdemelt, legalább nyolc órás alvás után az ágyban heverészem. Az ablakban a függönyt a hűsítő reggeli szellő éppen csak meglebbenti, én pedig álomittas szemekkel az aktuális könyvemet olvasom. Szép nyugodtan kikászálódok az ágyból – szigorúan 9 óra után–, két-három tojásból omlettet készítek magamnak, amit jó sok sajttal és paradicsommal el is fogyasztok: nagyjából ezzel ki is merítem az összes aktvitást, amit a nap folyamán végzek. A napindító tejeskávét odakint, a fügefa árnyékában kortyolgatom, persze a könyvem társaságában. Még a nagy hőség előtt visszakuckózom a kanapéra és délig folytatom az olvasást. Ebédre a férjemmel hamburgert rendelünk, a déli szieszta jegyében pedig eggyel csökkentjük a megnézendő filmek négy-öt éve halmozódó listáját. Egy frissítő zuhany és gyors készülődés után ellátogatunk a lassan törzshelyünkké váló skót pubba, ahol a helyiek mentalitása, heves vérmérséklete mindig megmosolyogtat és persze a tradicionális sörökből is lecsúszik pár pohárral. Ilyen lenne tehát az én itthoni álomnyaralásom egy napja. Persze a végtelenségig folytathatnám a sort, a kézműves tevékenységektől a múzeumlátogatásig sok-sok mindenben örömömet tudnám lelni.

Nagyon izgalmas volt végiggondolni, mit is kezdhetnék a nyakamba szakadó, felhőtlen szabadsággal, de sajnos azt kell, mondjam, kevés esélyt látok arra, hogy ez a közeljövőben meg is valósuljon. Szépreményű terveim a kivitelezés fázisába érve ugyanis rendszerint (több okból kifolyólag is) kudarcba fulladnak.

Pihenés két örökmozgóval

Nem meglepő módon, élethelyzetünkből fakadóan erős hátránnyal indulunk a kikapcsolódás terén: két örökmozgó gyerekkel sok mindent lehet csinálni, de a pihenés sajnos nem szerepel ezen a listán. A reggeli lazsálásról feleslegesen álmodozom, hajnaltól késő estig mást sem csinálok, mint a házimunka és a gyerekek körüli teendők közt próbálom megteremteni a megfelelő egyensúlyt. Sokszor sajnos ez sem elég, bőven lenne még tennivalóm, ha a szabad óráim és kapacitásom tekintetében picit több felesleggel rendelkeznék. Fejben az aktuális teendőkön túl legalább három nappal előre járok és próbálom az életünket annak megfelelően szervezni, hogy mindenki kedvét lelje benne.

Mivel a napjaink legnagyobb részét a négy fal között töltjük, a minket körülvevő tárgyak, bútorok is erősen igénybe vannak véve, és ez sajnos meg is látszik rajtuk. Mindig van mit csinálnom, ha nem veszek el a főzés-mosás-takarítás mindennapos háromszögében, folytathatom az utam a hajtogatásra váró ruhahegyek felé, vagy nyolcadszor is felszámolhatom az egész lakást beterítő játékmezőt, hogy a helyükre pár percen belül újabbak kerülhessenek. Az otthon tehát nekem nem a kikapcsolódás helyszíne, sokkal inkább a feladatoké és teendőké. A nap végén nem tudok elégedetten hátradőlni, a munkám végeztével lazítani kicsit; általában hullafáradtan beborulok az ágyba és hajnalban ott folytatom a dolgom, ahol este abbahagytam.

A maximalizmusom ellehetetleníti még a staycation gondolatát is

Végül szólnom kell pár szót a mentalitásomból fakadó korlátokról is. Nem vagyok egy tétlenkedő típus (mondhatni túlságosan is be van sózva a hátsó felem), és sajnos nem tudok függetlenedni a teendőimtől sem. Képtelen vagyok átadni magam a kikapcsolódásnak – legyen szó aktív, vagy passzív pihenésről–, amíg a „kell” tevékenységek halmazából az összes tétellel nem végeztem. És persze a nem titkolt maximalizmusomhoz híven, ha valamilyen csoda folytán, évente maximum 1-2 alkalommal a fontosabb dolgaim végére érek, akkor jöhetnek a szorgalmi feladatok: ablakmosás, kamratakarítás, miegymás; a sor tetszőlegesen a végtelenségig bővíthető. Az önfejlesztő, önkifejezést célzó tevékenységekre így sajnos sose jut időm, mert ahhoz, hogy én befelé fordulva eredményesen ténykedjek, előbb összhangba kell kerülnöm a külső környezetemmel. Ezt pedig egyelőre reménytelennek érzem.

Anyukám fejében egyébként már évekkel korábban szöget ütött az otthoni pihenés bölcsessége: az egész udvart úgy rendezte be, hogy a füvesített terület különböző pontjain és az árnyékot adó fák alatt is lehessen üldögélni. Aztán leélt abban a lakásban 8 évet, anélkül, hogy bárki üldögélt volna a kétségtelenül nagyon hangulatos, öntöttvas rózsákkal díszített fapadokon. Mikor új otthonba költözött, ismét nagy gonddal szépítgette a kerti pihenősarkot. Tervezgette, hogy a vasárnapi ebéd után nagymamámmal ott vitatják majd meg az élet nagy dolgait. Aztán kiderült, hogy természetükből fakadóan egyikőjük sem a csendes elmélkedések híve és ugyanolyan jól esik az élményeket megosztani egymással, ha közben ültetnek néhány sor zöldbabot, vagy bekapálják a kukoricát.

Összességében azt mondhatom, hogy az otthoni nyaralás ötlete nagyon tetszik, annak ellenére, hogy néhány évig még biztosan nem tudjuk kivitelezni. Egyelőre mindannyiunk számára megfelelőbb alternatíva, ha kicsit kiszakadunk a hétköznapokból és nem a megszokott környezetünkben vakációzunk. Egy idegen apartman konyhájában a felszerelés általában nem haladja meg az egy garnitúra étkészletet; ez mosogatás fronton jelentős könnyebbség nekem és a kék pohár birtoklása miatt sem kell véget nem érő háborús tevékenységbe folytatni. A sarokba szorult porcicákat sem nekem kell kihalászni és a fürdőszobacsempék közé ragadt piszok felett is nyugodtan szemet hunyhatok. Mondhatni otthon hagyjuk a mindennapos macska-egér harcokat és végre valahára én is felhőtlenül meg tudom élni a gyerekekkel közös pillanatokat.

Szerző: Erdődi-Juhász Ágnes
Nyitókép: Danielle Macinne/Unsplash

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: