Nyári rituálék a bőségért

Tudom, hogy te is vágysz arra, hogy bőségben, nyugalomban élhess és mindent megteszel a vágyott sikerért. Ennek ellenére gyakran előfordul, hogy nem tudod elengedni az anyagiakkal kapcsolatos aggodalmaidat, szorongásaidat?

Akkor arra biztatlak, hogy ezeket most add át az Univerzumnak! Mutatok néhány olyan apró módszert, nevezhetjük rituálénak is, amivel megtisztíthatod magad körül a légkört, hogy könnyebben áramoljon az energia és hatékonyabban tudd bevonzani életedbe a bőséget.

Írj egy levelet – kézzel!

Miért kézzel? A kézírással saját lelkünk, energiánk rezgését öntjük egy látható formába, azaz manifesztáljuk azt. A manifesztáció azt jelenti, hogy megváltoztatod gondolkodásmódodat, érzéseidet, a vágyaidra összpontosítasz és emellett aktív cselekvéssel is erősíted céljaid elérését. Amikor leírod a vágyaidat és írás közben átéled annak örömét, amit akkor érzel majd, ha kívánságaid beteljesülnek, különleges energiát küldesz ki az univerzumba, ami ennek megfelelően fog reagálni. Ezt a levelet őrizd meg, olvasgasd, írj hozzá, ha eszedbe jut még valami – és képzeld el azt, ahogyan vágyaid megvalósulnak. Éld bele magad és adj hálát érte úgy, mintha már meg is történt volna. Írhatsz egy rövidebb kívánságlistát is, ezt egy fehér gyertya lángjánál égesd el, majd hamuját fújd bele a levegőbe. Nézd ahogy a pernyét felkapja a szél és egyenesen az égi hatalmak elé viszi, mintha kívánságaid postása lenne.

Hívj segítségül gyógynövényeket!

Az egyik legerősebb bőséghozó növénynek a bazsalikomot tartják: három napig áztass bazsalikomlevelet vízben, szűrd le, majd ezzel az oldattal permetezd be azt a helyet, ahol dolgozol. Bőségteremtő amulettként hordj magadnál borsmentalevelet, égess borsmenta füstölőt vagy aromalámpádba csepegtess borsmenta olajat. Ha kereskedelmi területen dolgozol, a babérlevélről azt tartja a néphiedelem, hogy segít vevőket találni, de a munkakeresésben is segít, ha egy kis zacskóban néhány levelet az ágyad alá teszel. Ha pár szem szegfűszeget tartasz a pénztárcádban, megfialtatja a benne lévő pénzt. A kedvelt karácsonyi dekorációt, a narancsba tűzdelt szegfűszeget pedig nyugodtan használd nyáron is, mert azt vallják a régiek, hogy bőségvonzó hatása van.

Fehér rizs: a gazdagság és bőség szimbóluma

Nem csak a keleti kultúrában volt a rizs mindig is a gazdagság és a bőség szimbóluma, ezért most mutatok neked egy rituálét, ami segít a te otthonodba is ezeket bevonzani. Egy tiszta tálba szórj bele két marék rizst és tegyél rá hat szem feketeborsot. Gyújts meg két zöld színű gyertyát és képzeld el azt, ahogy átjár minden egyes rizsszemet a gazdagság és a bőség energiája. Amikor a két gyertya legégett, köszönd meg az égieknek a bőség és szerencse áldását, oszd kétfelé a rizst, és három-három szem borssal tedd egy lezárt üvegbe. Egyiket a konyhádban, a másikat a szobádban helyezd el olyan helyre, ahol jól látod, de senki nem mozdítja el. Ahányszor csak ránézel, mindig gondolj arra, mennyire hálás vagy azért, hogy az univerzum megosztja veled kincseit. A gyertyacsonkokat kidobhatod vagy eláshatod kertedben.

Készíts pénzmágnest!

Ehhez a varázslathoz egy valódi kis mágnesre lesz szükséged. Telihold idején tegyél ki egy tálkába tiszta vizet a szabad ég alá, és hagyd, hogy a holdfény feltöltse energiáival. Másnap reggel fürdesd meg benne a mágnest, miközben arra gondolsz, hogy egy bizonyos összeget vagy folyamatos, stabil bevételt fog bevonzani hozzád. Amikor készen vagy, szárítsd meg és tedd bele egy kis fehér, zöld vagy aranyszínű tasakba, néhány pénzérmével. Hordd magaddal a pénztárcád közelében, de ha elég nagy az erszényed, bele is teheted. Néha elő is veheted és két tenyered között tartva vizualizálhatod azt, hogy már meg is érkezett hozzád a vágyott bőség. Hálásan köszönd meg úgy, mintha már meg is kaptad volna.

Ezek a kis rituálék segítenek olyan energiákat teremteni körülötted, amik bevonzzák vágyaid megvalósulását. De soha ne hagyd figyelmen kívül azt, hogy te vagy az a legnagyobb mágikus erő, aki megteremtheti céljaid beteljesülését azzal, hogy életedben az öngondoskodás és a folyamatos önfejlesztés jelentős szerepet kap. Sohase felejts azért hálát adni, ami már jelen van az életedben, hiszen a hála érzése az, ami megalapozza, hogy még több jó érkezzen hozzád.

Fotó: Westend61/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetnek:

Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)