Néha csak a szakítás után jövünk rá, hogy hibáztunk, és talán ő volt az igazi. Ez történt olvasónkkal, Flórával is, íme, az ő története.
Abban az életszakaszomban ismerkedtem meg Ricsivel, amikor nem akartam párt keresni. Mégis szépen egymásra hangolódtunk, és a beszélgetéseinkből, nagy sétáinkból, közös főzésekből és borozgatásokból nagy szerelem lett. Már akkor éreztem, hogy ez egy életen át tarthat, mégis elengedtem, amikor kapott egy külföldi ajánlatot. Hogy miért nem mentem vele? Mert engem minden Budapesthez köt. Itt a családom, itt élnek a barátaim, itt dolgozom, és azon szerencsések egyike vagyok, aki imádja a munkáját és a csapatát. Nem akartam felrúgni mindent egy bizonytalan külföldi élet ígérete és az újrakezdés miatt. Ricsivel mindent átbeszéltünk. Megszakadt a szíve, de ő elment. Nekem akkor is fájt, de most még jobban fáj. Mert most már tudom, hogy figyelnem kellett volna a környezetemre és a jelekre is, hogy ő volt az igazi.
Barátságnak indult, szerelem lett
Már amikor ide költözött a szomszéd házba és megismerkedtünk, úgy éreztem, ezer éve ismerem. Bár nem mindig teremtek könnyen kapcsolatot az emberekkel, és nem megy azonnal a könnyed beszélgetés, vele más volt. Szerintem a lelkünk kapcsolódott össze. Már az első beszélgetésből kiderült, hogy sok a közös bennünk: szeretjük a környéket, a kirándulásokat, és persze, a jó bort. Nem csak olyasvalakivel élhet át ilyet az ember, aki akár az igazi is lehetne számára? Az is egy jel lehetett volna, hogy vele nem volt olyan szikrázás, mint azzal a sráccal, akivel előtte jártam, és gyorsan ki is égett a dolog. Ricsivel szép lassan alakult, fokozatosan mélyült el. És nemcsak a szex volt szuper vele, hanem a beszélgetéseink is. Volt, hogy órákig csak ültünk egymás mellett, és mindenféléről társalogtunk. Szerettem ezeket a beszélgetéseket. Olyankor úgy éreztem, igazán önmagam vagyok, és ő is önmaga lehetett velem.
Ricsi elég magabiztos volt, de nem vette magát túl komolyan. Szerettem a humorát, nagyon jó volt együtt nevetni. És ő is jókat tudott nevetni saját magán, ami szerintem nagyon fontos az életben. Anélkül nemcsak az emberi kapcsolatok, hanem az élet minden területén sokkal nehezebbnek érezhetünk mindent…
Ő volt az igazi, de örökre elveszítettem
Számomra nagyon sokat elmond egy emberről, hogy milyen, amikor nem értünk egyet. Hogyan vitázik, és milyen, amikor elgurul a gyógyszere. Ricsivel azt kell mondjam, mi soha nem veszekedtünk, inkább csak vitáztunk. De akkor is a másikra figyelve, őszintén, de nem bántóan. És mindig csak az adott problémát vitattuk meg, nem vágtunk korábbi sérelmeket egymás fejéhez. Ami számomra még nagyon fontos: az apró dolgok, kisebb-nagyobb figyelmességek. Ricsi tudta ezt, és ugyanígy érzett. Volt, hogy meglepett virággal, a névnapomon elsőként köszöntött fel, és mivel tudta, kik a kedvenc színészeim és milyen filmeket szeretek, úgy hívott el moziba, hogy figyelt erre.
A szüleimmel mindig tisztelettel és szeretettel beszélt, és a barátaimmal is kijött (még azzal is, aki egyébként elég nehéz eset). Sokszor szerveztünk olyan estéket, amikor kettesben voltunk, de ő is fontosnak tartotta, hogy egymás baráti körének is legyünk részei. Amikor bemutatott a barátainak, nagyon jólesett, hogy az egyik srác így üdvözölt: „szia, szóval te vagy a Flóra. Ricsi már nagyon sokat mesélt rólad”.
És nemcsak egymást erősítettük, támogattuk és szerettük, hanem úgy érzem, én is a legjobbat hoztam ki mellette magamból. Ricsivel önmagam legjobb verziója lehettem. Sokat adott nekem, és általa én is megtanultam másképp nézni magamra, ami sok mindent megváltoztat az életemben. Csak sajnos őt nem kapom vissza többé, pedig ő volt életem szerelme… az igazi.
Nyitókép: Kiyoshi Hijiki/Getty Images
