Októberben megjelenik Natalie Portman első mesekönyve

Az Oscar-díjas színésznő tegnap jelentette be a közösségi oldalán, hogy októbertől kapható első saját mesekönyve, amely három klasszikus mesét dolgoz fel.

Natalie Portman nem elég, hogy Oscar-díjas színésznő, rendező és producer, aktivistaként mindig kiáll a jó ügyekért. Ezúttal szintén valami egészen különlegeset talált ki, amivel a legfiatalabbakat célozta meg. Mesekönyvet készít, amelyben három klasszikus történet kapott helyet, A teknősbéka és a nyúl, A három kismalac és az Egér-úti kalandok. A színésznő azért döntött a gyerekkönyv kiadása mellett, mert a kislánya születésekor megfigyelte, hogy a piacon megjelent egy teljesen új irodalmi műfaj, mégpedig: a feminista gyerekkönyvek. Mindegyik mesekönyv, amit akkoriban kaptak ajándékba, büszke lányokról, olyan nőkről szóltak, akik megváltoztatják a történelmet. Viszont ő nem akarta, hogy lánya már egészen kicsi korában csak ilyen egyoldalú meséket halljon. Éppen ezért inkább a klasszikus meséket választotta, amiket korábban a kisfiának is felolvasott. Viszont ezeknél megfigyelte, hogy a legtöbb szereplő hímnemű – beleértve az állatokat is. Végül úgy döntött, hogy elkészít egy olyan klasszikus meséket tartalmazó mesekönyvet, amely a való világra reflektál és amiben (beleértve az állatvilágot is) fele-fele arányban szerepelnek nőnemű és hímnemű karakterek egyaránt.

Szerinte a gyerekeknek szóló történetek olvasása az empátia gyakorlásának egyik fontos útja, ugyanis ilyenkor a főszereplő helyébe képzeljük magunkat, vagy legalábbis úgy érezzük, hogy a főhős egy közeli barátunk.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

I’m so excited to announce that my new children’s book of reimagined fables will be in stores 10/20! Link in bio to preorder.

Natalie Portman (@natalieportman) által megosztott bejegyzés,

„Ezeknek a klasszikus meséknek nagyszerű üzenetük van (például hogy a kemény munka megtérül, hogy a kitartás legyőzheti a gyorsaságot, és a jólét veszélyes is lehet), de remélem, hogy csak nagyszerű történetek lesznek, amiket újra és újra el akarnak majd olvasni, ahogyan én is szoktam a gyerekeim kedvenceit”.

A színésznő a Macmillan Children’s Publishing Group nevű kiadóval kötött szerződést. A kötet várhatóan októberben jelenik meg, és a meséket Janna Mattia fogja illusztrálni.

Natalie Portman az idei Oscar-díjátadón sem rejtette el a véleményét: gyönyörű ruhájára egy köpenyszerű felsőt borított, amire azoknak a női rendezőknek a nevét hímezték, akiket kimagasló teljesítményük ellenére mégsem jelöltek a gálán.

Még több információ Natalie Portman mesekönyvéről ITT!

Nyitókép: Jeff Kravitz/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: