Hogyan szeressük azt, aki nem szereti önmagát?

Bár úgy tűnhet, hogy az önértékelési probléma kizárólag az adott személynek okozhat nehézséget, valójában arra is képes, hogy tönkretegye az ember kapcsolatát. De szerencsére akad néhány dolog, amit megtehetsz a párodért, aki önbizalomhiánnyal küzd.

Ha valaha is dagonyáztál az önsajnálatban és az önutálatban, akkor egészen biztosan akadt már egy barátod, aki (természetesen a legjobb szándékkal) azt mondta neked: „Hogyan is várhatnád el, hogy szeressen valaki, ha magadat sem tudod?” Ez a kijelentés (mondhatni felszólítás) ma már szinte klisészámba megy, és csak legyintünk rá. Pedig, ha valaki egészséges párkapcsolatban szeretne élni, annak valóban meg kell tanulnia, hogyan szerethet valakit – elsősorban saját magát. Egy alacsony önértékelésű ember ugyanis legalább annyira tudja szabotálni a szerelmi életét, mint egy nárcisztikus személyiség.

A szakemberek mindenkit figyelmeztetnek arra, hogy azok, akik nem képesek az önszeretetre, azok általában minden érzésüket a partnerük felé irányítják, így végül társfüggővé válnak. Ezzel azonban nehéz helyzetbe hozzák a párjukat is, olyan kötődést alakítanak ki, amivel kevesen képesek megbirkózni. Ráadásul még az Nagy Ő sem segíthet nekik az önbizalom és az önértékelés fejlesztésben – ezek a változások kizárólag belül zajlódhatnak le, külső megerősítés nélkül. Na de mit tehetsz akkor, ha éppen egy olyan emberrel élsz kapcsolatban, aki nem tudja szeretni önmagát?

1. Ismerd fel (és be), hogy nem oldhatod meg más problémáját!

Az önutálat magjait általában már egészen fiatalkorban ültetik el bennünk és képesek vagyunk évtizedeken át dédelgetni magunkban, míg teljes szépségükben ki nem virágoznak. Természetesen szó sincs arról, hogy ne lehetne megszabadulni ettől a káros berögződéstől, mindazonáltal ez kizárólag az egyénen – és nem a partneren múlik. Elismerheted a küzdelmét és szeretettel támogathatod benne, de ezt a csatát akkor sem vívhatod meg helyette. (Esetleg elmesélheted neki, te hogyan győzted le a saját önbizalomhiányodat, hogy érezhesse, nincs egyedül ezekkel az érzésekkel.) Ám az fontos, hogy megoszd vele, rád milyen hatással vannak az érzései, a viselkedése és a gondolkozásmódja.

Például: „Nehéz szeretnem téged, ha te egyetlen pozitív dolgot sem találsz önmagadban.” vagy „Szeretném, ha segítséget kérnél valakitől abban, hogy másképpen lásd önmagad, mert azáltal, hogy nem nyitsz mások felé, függőséget alakítasz ki közöttünk, ami megfojt engem.”

2. Tarts tükröt elé!

Ha a párod alacsony önértékeléssel rendelkezik, akkor valószínűleg a végtelenségig tudná sorolni, mi a problémája magával. Éppen ezért emlékeztetned kell azokra a pozitív és szerethető tulajdonságokra, amiket te viszont pontosan látsz benne. De figyelj oda arra, hogy ez ne csak egy egyszeri beszélgetés legyen: időről időre erősítsd meg őt abban, milyen értékes ember, mert ezzel lendületet adhatsz a belső munkájának. Tarts elé egy tükröt és mutasd be neki, hogyan kellene vélekednie önmagáról: ne egyszerűen csak bókolj neki, hanem fogalmazz meg konkrét pozitívumokat a személyiségéről.

Például: „Nagyon jól bánsz a pénzzel. Tisztellek és szeretlek ezért, ráadásul mindkettőnk életét megkönnyíted ezáltal. Melletted sosem kell szoronganom az anyagi helyzetünk miatt.”

3. Ne félj szóvá tenni a hibáit!

Bár valóban kiemelkedő jelentősége van annak, ha időnként emlékezteted a párodat a jó tulajdonságaira, nem szabad átesned a ló túloldalára: azaz ne tartsd magadban azt sem, ha valamivel nem értesz egyet. Egy alacsony önértékelésű személy mellett könnyedén bűntudatod lehet, ha kritikát szeretnél megfogalmazni, de mégsem lépdelhetsz tojáshéjon örökké a kedvéért. Akkor is meg kell osztanod a problémáidat a társaddal, ha először úgy reagál a megjegyzéseidre, mintha csak a világ legszörnyűbb emberének nevezted volna. Maradj higgadt, ne vágj vissza és ne próbáld elvenni a beszélgetés élét eltúlzott bókokkal – különben a kapcsolatotok nem fog fejlődni.

4. Légy a társad első számú szurkolója!

Az önbizalomhiányos emberek sajnos a legtöbbször képtelenek elismerni vagy kiélvezi a sikereiket, inkább átváltanak tagadásba, hogy tovább erősíthessék a magukról alkotott negatív képet. Bármennyire is bizarr, de ez az érzés komfortos és ismerős számukra, így inkább ebben lubickolnak. Ha a párod elképesztően kritikus a saját eredményeivel szemben, akkor helyette is neked kell megtapsolni azokat. Dicsérd meg, ha új munkát kap, vagy barátságot köt valakivel: mutasd meg, mit kell megtanulnia ahhoz, hogy jó kapcsolatot ápolhasson magával.

Ha pedig úgy érzed, hogy a partnerednek még több segítségre lenne szüksége ahhoz, hogy növelhesse az igencsak alacsony önértékelését, biztasd arra, hogy keressen fel egy szakembert is a problémájával! (Ezáltal a kapcsolati dinamikátok is kevésbé változik, hiszen nem veheted magadra a megmentő szerepét.) Sőt, akár együtt is beiratkozhattok terápiára! Neked is érdemes utánajárnod, miért választasz olyan társat, aki nem tudja szeretni és becsülni önmagát.

Forrás: HuffPost
Nyitókép: Milan Popovic/Unsplash

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: