2021-es céljaink megfogalmazásának apropóján tanácsot kértünk a színész-aktivistától, hogyan tudnánk megtalálni azt az ügyet, ami mellé odaállhatunk a következő hónapokban. De arra is választ kaptunk, miként induljunk el a cselekvés útján.
– A neveddel már szinte teljesen összefonódott a „Legyen egy ügyed!” mondat. Bármilyen banálisan is hangzik a kérdés, de hogyan találhatjuk meg, melyik az az ügy, ami mellé letehetjük a voksunkat?
– Ezt egy személyes példán keresztül tudom a legjobban szemléltetni. Engem mindig az az ügy inspirál, ami berobbantja a lelkemet. Tehát, amikor szembejön veled valami, ami miatt dühös leszel, tehetetlennek érzed magad, és változtatnál rajta, akkor vegyél egy óriási levegőt, és nemes egyszerűséggel tedd is meg azt!
– Ha jól sejtem, akkor az első lépés ezután az informálódás…
– Van erre egy alapképletünk a noÁr Mozgalomnál, ez pedig a V-T-CS:
- Válassz magadnak egy ügyet!
- Tájékozódj az üggyel kapcsolatban!
- És utána Cselekedj az ügyért!
Miután kiválasztottad azt, ami tényleg berúgta a lélekajtódat, kezdj el kutatni! Az internetnek hála ma már hatalmas online tudástárral rendelkezünk, bárminek utána lehet olvasni. Engem a tájékozódás után szinte szétfeszít a tettvágy. Azt érzem, már elég információval rendelkezem ahhoz, hogy akár egy-egy vitában érvényesen tudjak érvelni az adott témával kapcsolatban. Amikor pedig már cselekszünk is egy ügyért, akkor a kompetenciánkat, az erőbefektetésünket kell szem előtt tartanunk, és azt, hogy hogyan tudunk segíteni. Mondok is egy példát: az Oltalom Karitatív Egyesület nemrég elindított egy kampányt, amelyben tüzelőre gyűjtenek mélyszegénységben élő családoknak. Mi úgy döntöttünk, nemcsak megosztjuk ezt a projektet az oldalunkon, hanem el is megyünk Abaújkérre. Bemutatjuk az Egyesület egyik iskoláját, óvodáját és azt, hogyan zajlik ott az oktatás. Emellett felkeresünk két családot is, és segítünk nekik fát vágni. A cselekvés tehát sokoldalú lehet. Sajnos azt veszem észre, hogy Magyarországon jelenleg kevésbé vagyunk nyitottak arra, mit is lehetne tenni egy ügyért a lájkoláson túl. A like és a dislike pusztán egy gesztus, egy századmásodpercnyi részvét. Miután ezt megtettük, gondolkoznunk kell a következő lépésünkön. Támogassuk azt, aki segítségre szorul, akár a távolból is: osszunk meg egy figyelemfelkeltő cikket, egy adománygyűjtő kampányt, vagy adakozzunk pár ezer forintot. De az is nagyon fontos, hogy beszélgessünk a környezetünkkel: ez is a cselekvés egyik lényeges alapja. Nem mindegy, hogy miként és miről kommunikálunk egy családi ebédnél vagy a barátainkkal. Vegyük végig az alternatívákat, hogy mit tehetünk egy tudatos és cselekvő társadalommal egy szabadabb országért.
– Gyakran tapasztalom, hogy sokan azért nem vágnak bele valamibe, mert túl kicsinek érzik magukat, például a környezetvédelemmel kapcsolatban. Mit gondolsz, miért gyökerezik ez ilyen mélyen bennünk, hogy inkább bele se kezdünk semmibe, mert kevésnek tartjuk magunkat a változáshoz?
– Azért, mert a legtöbbször nem egy szélesebb perspektívából nézzük, hogy mi történik a világban. Amikor Greta Thunberg pár évvel ezelőtt leült a parlament elé Svédországban, teljesen egyedül volt. Nem volt még annyira fókuszban az ökológiai katasztrófa és a környezetvédelem. De ez a lány mégis odament egy kartonlappal, és azt mondta, innentől kezdve ő igenis erre szánja az életét. „Egyedül kevés vagyok, hogy változtassak! – mondta 7,6 milliárd ember”. Mindig ez lebegjen a szemünk előtt! Ha én három évvel ezelőtt nem írom le azt, hogy mit gondolok a migráns, a menekült és a bevándorló szavaink közötti különbségről, illetve a migráns szó pejoratív értelmezéséről a pártpolitika színterén, akkor mi soha nem beszélgetünk. Ha nem megyek előre, mint egy nyíl, sosem fogják megtudni a kedves olvasók azt, mit gondolok a világról. Akkor csak a színházban találkozunk, este fél 10-kor tapsoltok nekem, utána pedig talán nem is láttok újra. A noÁr Mozgalommal viszont napról napra, folyamatosan inspirálhatjuk azt, aki nyitott a változásra. Bizakodó vagyok, bár sokszor naivnak titulálnak. Csakhogy a naiv és az optimista között óriási különbség van. Én pedig optimistaként szeretem definiálni magam. Számos jó és izgalmas élmény, esemény vesz körül, ami azt bizonyítja, hogy a cselekvő és tudatos társadalom az, ami végül az említett változást el tudja hozni. Ennek az egyik mérföldköve lehet az is, hogy kenünk egy szendvicset a Budapest Bike Maffiának. Ilyen apró dolgokkal kezdődik minden. Elég, ha megkérdezzük egy hajléktalan embertől, van-e valamire szüksége? Valóban hosszú folyamatokról van szó, de ha nem kezdjük el, akkor soha nem fog történni semmi. Azt tudom mondani, hogy a tapasztalati úton szerzett élményekkel semmi nem tudja felvenni a versenyt. Ha elmentél fát vágni, osztottál ételt, megtapasztaltad azt, hogy mi van az országban, onnantól kezdve az érveid hitelesebbek lesznek egy-egy vitánál. Pattanj bringára, szállj be a különböző szervezetek akcióiba, lépj ki a négy fal közül. A legeslegnagyobb tanár szerintem az utca!
– Közel ötvenezren követik a noÁr Mozgalmat Facebookon, mára egy erős közösséget építettetek. Biztos vagyok benne, hogy megszámolni sem tudnád azokat a pozitív visszajelzéseket, amelyeket a munkátokkal kapcsolatban kaptatok. De tudnál mesélni egy olyan történetet, amikor igazán azt érezted, hatással voltál másokra?
– Nemrég kaptam egy üzenetet egy 16 éves sráctól, aki azt írta nekem: „Tudod miért jó a noÁr? Mert van miben hinnünk.” De azt is kiemelhetném, amikor egy külföldön élő 6 éves kislány adománygyűjtést szervezett a születésnapjára a noÁrnak. Mert a noÁr az ő ügye és az is, hogy tudjuk folytatni a jövőben a munkánkat. Az egyik kedvenc sztorim pedig egy 11 éves fiúé, aki azt mondta, azért járt ki szemetet szedni egy fesztiválra, mert látta, hogy mi is szervezünk hulladékgyűjtést. Arról is mesélt nekünk, hogy az egyik nyelvtanóráján a tanár kért tőle egy összetett mondatot mire ő egy noÁr számból idézett. Az oktató kiküldte őt a teremből, tíz barátja pedig követte. De végül visszamentek, és ma már a tanár is egyetért velük. Megkérdeztem tőle, hogy hogyan történt ez? Azt monda, meggyőzték. A nyelvtanfüzetük első oldalán azóta is szerepel a „Tanulni akarunk” című dalunk egy részlete: „Fontos a mássalhangzók összeolvadása, de fontosabb egy szabad ország szabad oktatása.” Több olyan fiatallal is tartjuk a kapcsolatot, akik visszajelzik nekünk azt, hogy a noÁrt látva választanak egy ügyet maguknak. Mérhetetlenül fontos kiemelnem, hogy jelentős százalékuk első szavazó lesz 2022-ben. És bár a noÁr soha nem fogja megmondani, hogy az emberek kire szavazzanak, de az igenis a mi ügyünk, hogy miért vegyenek részt rajta. Minden egyes tettünk és vásárlásunk egy szavazat. És csak négyévente van lehetőségünk arra, hogy a jövőnkért szavazzunk, és így egy szabadabb, vagy nyitottabb országban élhessünk. Szerintem ez a felnőtté válás egyik gesztusa. Nagyon örülök neki, amikor olyan üzeneteket kapok a fiataloktól, hogy szavazni fognak, mert így látom, hogy én is tehetek, és én is része vagyok a társadalomnak.
A magyar társadalomnak meg kell értenie, hogy igenis létezik egy közös ügy, és ezt nem a politika mezsgyéjén, hanem az országén kell vizsgálni.
– Te magad azt vallod egyébként, hogy a színész és az aktivista szavak tökéletesen megférnek egymás mellett. Hogyan egészíti ki az egyik éned a másikat?
– Színészként megtanultam beszélni: elég hadarós vagyok, de ha egy tüntetésen fel kell szólalni, akkor oda tudok figyelni rá. Ugyanúgy felkészülök az ügyeinkre, ahogy azt egy szerep kapcsán tenném: csak színészként pusztán egy kis darabja vagy egy nagy puzzle-nek. Szerepeltem például az RTL Klubon futó Mellékhatás című sorozatban, ami a családon belüli erőszakot is érintette, én az erőszaktevőt játszottam el. Ha ezt a karaktert az ember a lehetőségeihez mérten hitelesen kelti életre, akkor rá tud világítani egy problémára. De a munkám színészként ezután befejeződik. Ugyanis nem mondhatom a film végén, hogy a nézők keressék fel a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) Egyesületet, vagy a Patent Egyesületet. De aktivistaként akár az egész puzzle-t kirakhatjuk, segítséget nyújthatunk, számot csinálhatunk belőle, videókat gyárthatunk és akcióra hívhatjuk fel az embereket.
Aktivistaként jóval nagyobb gesztust tudsz tenni a társadalom felé, mint színészként.
– Mondhatjuk azt, hogy az aktivista éned dönt arról, milyen szerepet vállal el a színész éned?
– Igen! Sőt… Az aktivista énem sokszor korlátoz ebben. Három éve nem vállaltam új bemutatót, ami azért érdekes, mert a színész énemnek iszonyatosan hiányzik a színház. Annyira jó lenne próbálni, bemenni, gondolkozni egy karakteren és semmi mással nem törődni… őrülten hiányzik! Olyan szerepekre mondtam nemet, olyan emberekkel dolgozhattam volna együtt, hogy a szívem szakadt meg. Most is kapok izgalmas felkéréseket, amiket sajnos el kell utasítanom, de képzeld, sok év után jött egy, amire mégis rábólintottam. Horváth János Antal rendezésében és fordításában mutatjuk majd be az Árvák című darabot a Szentendrei Teátrumban, 2021 őszétől pedig a Tesla laborban fogjuk játszani a Radnóti Színházban. Ez egy háromszereplős történet, amit Lengyel Tamással és Lovas Rozival együtt keltünk életre: a témája közel áll ahhoz, amiről az „Ébresztő” című noÁr szám szól.
– A mozivásznakon pedig Szabó Győző képében láthatunk majd viszont. A Toxikoma film promóciós útja alatt a kábítószer-függőséggel kapcsolatban is felszólalsz majd?
– Sajnos egyelőre még nem tudjuk, mikor lehet bemutatni a filmet, de izgatott vagyok, hogy mit fogtok hozzá szólni. Amikor lehetőségem lesz akár színészként, akár aktivistaként beszélni a témáról, biztos lehetsz benne, hogy nem fogom parlagon hagyni az ügyet. Igazából egy dalt már készítettünk is erről Hrutka Robival „Nem én leszek” címmel, ami 2020. október 22-én debütált. Érdekes, hogy született egy szám már a film előtt, mintha bevonzottam volna ezt színészként. És persze boldog lennék, ha végre felületet kaphatna a Toxikoma, ha újra beülhetnénk a moziba, sajtótájékoztatót tarthatnánk, ahol beszélgethetnék róla veletek. Őrülten kíváncsi vagyok a nézői véleményekre, mert ez egy brutálisan kemény film lesz. Győző egyébként amellett, hogy az egyik legjobb barátom, egy inspiráló figura is az életemben. Ő mondta azt is nekem egyszer, hogy „Minden teknőst nem lehet megfordítani, Áron!”. Ez azt jelenti, hogy nem lehet minden ügyben 100%-osan részt venni. Óriási hatással volt rám, amikor ezt hallottam tőle. Azért, mert én csak nehezen, vagy egyáltalán nem tudok nemet mondani azokra az ügyekre, amik körülvesznek. Erre többek között ő is felhívta a figyelmemet ezzel a mondatával. De a film maga remélhetőleg olyan teknős lesz, amit közösen tudunk megfordítani! (nevet)
– Sejtettem, hogy neked is volt egy pont az életedben, amikor el kellett gondolkoznod azon, muszáj lesz megtanulnod nemet mondani…
– Igen és ez még mindig nem megy túl jól. Tiszta szívemből mondom neked, hogy igyekszem és próbálok nemet mondani… de gyakran elbukom benne. A minap megkaptam az egyik gyártásvezetőnktől, Szarvas Mirellától, aki rálát a naptáramra, hogy a beosztásom nem normális. (nevet) Azt mondta, ha nem vigyázok magamra, ki fogok égni. Ezzel a fogalommal egyre többször találkozom mostanában: már nem korosztályfüggő és egyre veszélyesebb. Annyi információ van és annyi jó ügyre igent lehet mondani… Egyszer csak én is azt vettem észre, hogy bár lételemem a mozgás, három hónapja nem edzettem normálisan. Ez egy olyan intő jel az életemben, amire, ha nem figyelek oda, akkor a magánéletem rovására mehet. Én sem vagyok a végtelenségig erős, pozitív vagy abszolút kimeríthetetlen. Én is éreztem magamon az utóbbi időben, hogy elfáradtam, elindultam a mélypont felé, ezért is változtattam az életvitelemen egy hónapja. Kereteket kell, hogy szabjunk magunknak, és fel kell ismernünk azt, hogy az életünk (ami egyébként elég rövid), olyan csodálatos lehet. Miért ne élnénk úgy, hogy minden történés egy kaland? Mindenkinek azt szeretném üzenni, hogy mentálhigiénés szakember segítségét kérni egy ilyen helyzetben nem gyengeség! Nem kell mindent önállóan megoldanunk és feldolgoznunk, mert egy hozzáértő közreműködésével gyorsabb a regenerálódás. Egyébként még véletlenül sem merném Martin Luther Kinghez hasonlítani magamat, de az mindig eszembe jut, ő vajon hogy csinálta? (nevet) Milyen ember lehetett családapaként, férjként? Ez iszonyatosan érdekelne…
– Vagy hogyan lehetséges az, amit Magyarországon gyakran emlegetünk viccesen: „Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás…”
– Igen, ez nagyon jól hangzik és imádnám is, ha így lenne, csak akkor szerintem folytatódna az országban ez a fajta attitűd, amiben most élünk: az, hogy félelemben és megalkuvásban töltjük a napjainkat. Számomra az a legijesztőbb, hogy egy generáció már ebben szocializálódott. Semmi mást nem láttak, mint hogy „Kussolj, akkor hamarabb szabadulsz!”. Ha nem teremtünk másik perspektívát számukra a noÁr Mozgalommal együtt, akkor egyszerűen nem vár rájuk más, mint a belenyugváson alapuló jövőkép. És ez nem jövőkép.
– Te egészen fiatalon úgy döntöttél, szabadúszó leszel, hogy magad irányíthasd az életedet és vállalhasd a felelősséget a tetteidért. Ez inkább felszabadító vagy félelmetes volt kezdetben?
– Őrülten felszabadító! Szerintem a félelmet ma leginkább az anyagi függés okozza és engem ez nem érdekelt. Azt gondoltam, majd megoldom valahogy, ahogyan mindig tettem. De nem hittem azt, hogy nekem azért kell a Vígszínházban maradnom huszonévesen, mert ott egzisztenciálisan jó helyzetben vagyok. Ez egy őrületes csapás. Tényleg ez az egyetlen perspektíva ennyi idősen? Minden frusztrál, ami körbevesz de inkább maradjak ott, mert jó a fizetés? Micsoda elképzelhetetlen ökörség. És azt látom, hogy mégis rengetegen élnek egzisztenciális függésben…
– Ez különösen igaz a 2020-as év után, hiszen a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságban még inkább azt sulykolják belénk, örüljünk, ha van munkánk.
– Igen, pontosan. Sokan vissza is élnek az egzisztenciális kiszolgáltatottsággal. Egy színházigazgató vagy producer szájából például elhangozhat az, hogy pótolhatatlan színészekkel tele van a temető. Számos esetben pont ez az anyagi függés okozza a frusztrációkat, amelyeket képtelenek vagyunk kimondani. Nem tudunk és nem merünk szembemenni azokkal az emberekkel, akikkel nem értünk egyet, holott az egészségünknek éppen az lenne az egyik kulcsa, hogy kimondjuk az igazságot és azt, ami zavar minket vagy, hogy változtatunk azon, ami, aki körbevesz minket. Miért kellene frusztráltan leélni az életünket?
– Mesélnél a noÁr 2021-es terveiről?
– Az egyik legfőbb dolog, ami most foglalkoztat, az az identitás kérdése Magyarországon, hogy mit jelent ma magyarnak lenni. A következő noÁr dalban (és az ehhez készülő klipben) ezt fogom feldolgozni 1848 tükrében. A „Magyar vagyok” lesz az ügyünk topikcíme is: három podcasttel készülünk, amelyekben a szóvivőink, Kolnai Kovács Gergely és Sodró Liza szakértőkkel beszélgetnek majd az identitás keresésről és a magyarságtudatról. Arról, hogy mennyire ciki vagy menő magyarnak lenni ma? Mennyire érdekli a mai fiatalokat a hazaszeretet, tudjuk-e ezt a pártpolitikától függetleníteni. Én patriótának vallom magam, szeretem az országomat, imádok itt élni. Mindig meghatódom, amikor visszatérek külföldről a Népligetbe. Bennem van ez az érzés, attól függetlenül, hogy én magam is migráns vagyok, hiszen Szerbiában születtem. Ezért idén olyan tartalmakat szeretnénk megosztani, amelyekkel megpróbálunk a legaktuálisabban beszélni erről a kérdéskörről. Lesz egy akcióink, ami a kokárda szimbóluma köré fog épülni. Ezek fogják most adni az ügynek a gerincét. Utána ismét a klímavédelemmel akarunk foglalkozni, de annak kapcsán is főként a szavazásra buzdítást erősítenénk, azt, hogy tulajdonképpen mi vagyunk a szél, a politikusaink pedig a kalász. És a kalász arra hajlik, amerre fúj a szél. Ezért kell megerősíteni a felnövekvő generációban azt, hogy a szavazás hatalmas lehetőség. Megállás nélkül szeretnénk kommunikálni arról, mit is jelent ez.
– Rengeteg projektet soroltál fel az idei évre, miközben említetted, hogy volt már mélypontod a túlvállalás miatt. Mi az, ami feltölt ezekben a sűrű hónapokban? Hogyan tudod egy időre kikapcsolni az agyad?
– Molnár Ferenc azt mondja a „Játék a kastélyban” elején, a művész azért félelmetes, mert a saját anyja vagy apja temetésén is azon gondolkozik, hogy ebből milyen színházi jelenet készülhetne. Ez nem egy általános színházi szabály, de én azok közé tartozom, akik folyamatosan vizsgálnak minden helyzetet, amiben részt veszek. Ez egy érdekes folyamat, meg is kellett barátkoznom azzal, hogy ez a szakma tulajdonképpen egy mánia, ami kiterjed az aktivizmusra is. Ettől függetlenül, amikor például sportolok, akkor tényleg csak arra fókuszálok, mert ha másra figyelek, akkor megsérülök. De ugyanilyen szerepet tölt be az életemben a családom, a húgommal sokat sakkozunk, ez is kikapcsol. A feleségemmel pedig tudatosan vigyázunk arra, hogy otthon ne beszéljünk közügyekről. Illetve most is legalább öt könyv vár arra, hogy végre elolvassam: ilyen például Marlo Morgan „Vidd hírét az Igazaknak” című kötete, az „Építőkockák egy új világhoz” Takács-Sánta Andrástól.
– Akkor már csak idő kell az olvasáshoz.
– Igen, abszolút. Azt meg ugye, mi teremtjük meg magunknak!
Nyitókép: Csoszó Gabriella
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:
- „Ki kell állni az örök érvényű emberi értékek mellett” – Puskás Petivel beszélgettünk
- „Ha hazamegyek, az mindig visszaránt a valóságba és tudom, mi mennyit ér”- Szakács Gergővel, a Follow The Flow frontemberével beszélgettünk
- „A zenésznek mindig a zenész énje győz”: Csorba Lócival, a Lóci játszik frontemberével beszélgettünk
