Örök szerelem: én és az egyrészes fürdőruhám

Rejtőzködő báj

A 20. század egyik ikonikus darabja, az egyrészes fürdőruha sokak szívét elrabolta. Bevallom, az enyémet is. Hogyan befolyásolta a nőiségemet? Elmesélem.

Sophia Loren, Brigitte Bardot, Marilyn Monroe és én. Egy közös pont biztosan van bennünk: rajongunk az egyrészes fürdőruháért. A klasszikus úszódressz a 20. században nagy változásokon ment keresztül, miközben megőrizte alapértékeit. Kalapom emelem az első úttörők előtt, akik szembementek a társadalmi elvárásokkal, és elkezdték népszerűsíteni ezt a formabontó öltözetet. A fürdőruha első megjelenése óta változott a szabás, az anyag, később pedig a bikiniforradalom alapjában változtatta meg az egyrészes fürdőruhához fűződő viszonyunkat. Valaki egyszerűen divatjamúltnak gondolja, mások, mint ahogyan én is, örök szerelmet fogadtak neki.

Bikinit akarok!

Általános iskolás vagyok, negyedik osztályos. Éppen a kismedencében próbálom elsajátítani az úszás alapjait. A hullámokat szelem a halacskás mintájú fürdőruhámban. Szigorúan egyrészeset hordhatok, mert anya még nem engedi a bikinit. Pedig az olyan menő. Az osztályban a lányok mind kétrészesben úsznak. Irigykedve nézem a háromszög alakú melltartójukat és a benne domborodó cicijüket. „Bárcsak nagyobb lehetnék, hogy nekem is lehessen bikinim.”

Imáim meghallgattattak. Pár év múlva falatnyi bikiniben botorkálok a medence körül, és hidegzuhanyként ér a felismerés, hogy csupasznak érzem magam tőle. Mintha mindenem kilátszana, szinte pucér vagyok benne. A bikiniről alkotott illúzióm, hogy ettől majd nagylány leszek, villámsebesen elszáll. Nem tudom, mitévő legyek. Az egyrészes társához nem akarok nyúlni, mert az „ciki”, olyat a kislányok hordanak. Ezért inkább évekig feszengek, takargatom magam a strandon és alig várom, hogy a vízbe csobbanva eltűnjek a fürkésző szemek elől.

A test diadala 

Húszéves vagyok. Odakint harminc fok tombol. Délután lemegyünk páran a közeli tóhoz megmártózni. Csípőre tett kézzel állok a szobámban, és nagyokat sóhajtozok a tavaly vásárolt bikinim felett. Elégedetlen vagyok a testemmel, a combom vastag, a csípőm túl széles, nem akarom mutogatni magam, főleg nem egy szál bugyiban és topban. Az ágyam szélén ülve pityergek, amikor anya bejön, és letesz mellém egy egyrészes fürdőruhát. Az övé volt, most szeretné nekem adni. Húzom a szám, de végül bevonulok a fürdőszobába, felpróbálom. Döbbent arccal sétálok vissza a szobámba, nem hiszek a szememnek. Percekig forgok a tükör előtt.  Életemben először, igazán szépnek látom a testemet. Minden domborulat, vékony ív valahogy a helyére kerül. Többé nem érzem meztelennek magam, sokkal inkább egy magabiztos nőnek.

#bodypositive

Még aznap elkezdek kutakodni a neten, ahol sorra szembejönnek velem a 20. század ikonikus női alakjai. Széles mosollyal, egyrészes fürdőruhákban pózolnak a kamerának. Leesik az állam Sophia Loren és Brigette Bardot szépségétől. Domborodnak a széles csípők, kecsesen sejtetnek a gömbölyű vállak. Marilyn Monroe tengerparti képeit látva megértettem, nem attól fogok jól kinézni, ha sanyargatom magam a tökéletes bikini body-ért. Ezek a nők elegánsak, szexisek voltak, miközben nem mutattak túl sokat a testükből, csak éppen annyit, hogy a férfiszív megdobbanjon értük. Ezért hordok egyrészes fürdőruhát, mert tökéletesen kihangsúlyozza a női alakot és közben titokzatosságot is sugall.

Azóta is töretlen lelkesedéssel hordom anyukám fürdőruháját, de beszereztem modernebb darabokat is. Egyszerűek, letisztultak, de mindegyikben van egy kis csavar. Ha te sem érzed komfortosnak a bikinit, nyúlj vissza a gyökerekhez. Én hálás vagyok azért, hogy az elmúlt korok dívái és szépségikonjai bebizonyították nekem, a sejtelmesség a legizgalmasabb egy nőben, hatásukra nők milliói szembesülhettek az érzéssel: szép vagyok. Köztük én is.

Szerző: Szép Csenge
Nyitókép: Orbon Alija/E+/GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Legnépszerűbb cikkek: