Az ősz tényleg a nosztalgia évszaka

Ahogy beköszönt az ősz, sokunkból egyre inkább előtörnek a régi emlékek és hajlamosak vagyunk inkább visszafelé tekinteni az életünkben. De ne aggódj, ez teljesen normális, sőt, egészséges is!

Amint beköszönt az ősz és vele együtt a hideg napok, a négy fal közé szorulva mindig kényszert érzek, hogy lomtalanítsak: egytől egyig átnézem a dolgaimat és kidobálom azt, ami (ahogyan Marie Kondo mondaná) nem sugároz örömet számomra – azaz nem tekintek már rá megőrzendő szép emlékként. A közelgő év vége ráadásul önreflexióra is késztet, így akarva akaratlanul elkezdek nosztalgiázni azon, mi minden történt velem korábban. És igen, valahogy törvényszerűen elvesztem az érdeklődésem az újdonságok iránt és előszedem a régi kedvenceimet: ilyenkor előkerül tinikorom kedvence, a Bridget Jones naplója Helen Fieldingtől és előszeretettel nézem az „ezeréves” sorozataimat is DVD-n (annak ellenére, hogy ez már szó szerint lejárt lemez és igen, van Netflixem is!)

A természet valóban a legnagyobb tanítómesterünk?

Bár számos cikk akad a neten arról, hogy nem szerencsés, ha megragadunk a múltban, a magatartás-tudomány szakértői szerint az teljesen normális, ha ilyenkor szívesen visszarepülünk az időben és töprengünk rajta: az ősz ugyanis a változás évszaka, amikor felkészülünk életünk következő szakaszára. Elég, ha csak a természetre gondolsz: a fák például lehullatják a leveleiket és visszavonulót fújnak tavaszig, amikor újjászületnek. Mi magunk is ezt tesszük: felkészülünk egy tiszta lapra abban a reményben, hogy ez a fejezet majd közelebb visz minket a céljainkhoz és a vágyainkhoz.

Emlékteremtés felsőfokon

Ám annak érdekében, hogy valóban megértsük, hogyan is kapcsolódik egymáshoz az ősz és a nosztalgia, először tisztába kell tennünk, mit is jelent pontosan az utóbbi fogalom. Az értelmező szótárak szerint a nosztalgia erős sóvárgás, vágyakozás olyan távoli, elmúlt idők, dolgok után, amelyeket már nem kaphatunk vissza. Ám annak ellenére, hogy a szó maga így roppant pejoratívnak tűnik, a nosztalgiázás maga mégsem feltétlen felkavaró, vagy megbánással teli, hiszen általában pozitív tapasztalatokból táplálkozik. Ezek a visszarévedő percek pedig nemcsak arra jók, hogy felidézzék a szép élményeinket a múltból, hanem arra is, hogy új emlékeket teremtsünk a családunkkal és a barátainkkal.

Vigyázz, kész… nosztalgia!

Éppen ezért, ha a hideg estéken visszatekinteni támad kedved – ne hessegesd el magadtól, és ne félj a letargiától, hanem inkább ünnepeld ezeket pillanatokat! Az évszakok (ahogyan az emlékeid is) folyamatosan jönnek-mennek, így rajtad áll, hagyod-e, hogy magával ragadjon az ősz nosztalgiája és kiélvezed-e a szépségét, amíg lehet! Ha úgy érzed, még mindig nem tudtad magad mögött hagyni a nyarat, ami szinte egy szempillantás alatt elrepült, töltsd meg a napjaidat minél több őszi programmal (mint például a gesztenyegyűjtés, a tökfaragás vagy a hosszúra nyújt olvasással teli esték egy csésze forró tea társaságában), hogy minél előbb ráhangolódj a hideg évszak sajátosságára – azaz a nosztalgiázásra!

Forrás: Elite Daily
Nyitókép: Viktoriia Hnatiuk/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Legnépszerűbb cikkek: